Kedves Ákos, a párhuzamot a napkinszámlálás és ''Gömböc Úr'' - ban való konfettiszórás között a közös zenei betétek szolgáltatása adta. Illetve még inkább, mindkét munkának az értelmetlensége és ha még pontosabban akarok fogalmazni, ugyanazt éreztem napkinszámlálás közben, mint konfettiszórás közben, a világ másik végén miközben szólt az YMCA. Csupán a díszlet, a kellékek, meg a hangosító különböztek

A múlt héten ellopták az ingeimet mosodában. A szolgálati ingeket. Képzelhetitek milyen emberek sokadalma ez, ha nagyon sok panasz érkezett, hogy alsónemük tűnnek el. Ötvenként dollárért újakat kellett vennem. Mikor jelentettem a biztonságiaknak, csak azt tudták javasolni, hogy őriznem kell őket. Úgyhogy most csücsülök a folyosón és őrizem az ingeimet miközben mosódnak.

Már írtam nektek a jómúltkorában Nagipról, az angol pincérről. ''He got banana...'' Több mint két hete részegen jött vissza a hajóra a diszkóból és elaludt a Staff Messben. Rátalált egy borzasztó rosszindulatú nőszemély. Egészségügyis. Szóváltásba keveredtek.Talán egy kis lökdösődésre is sor került. Kijöttek a biztonságiak, minden elsimult, Nagip kapott egy írásbeli figyelmeztetőt és rendeződni látszott a dolog. A háttérben közben zajlottak az események. Két hét múlva, reggel hatkor kopognak Nagip ajtaján, hogy van három órája összecsomagolni, mert el kell hagynia a hajót. Magyarán ki van rúgva. Amíg csomagol, őrzik a biztonságiak. Sőt csak akkor kapja kezébe az útlevelét, amikor a repülőtéren áthaladt a beléptetőn. Addig kíséri a security ,mint valami bűnözőt. Azért ilyen drasztikus ez a kirúgás, pontosabban ilyen hirtelen, mert attól tartanak, ha jóval előtte szólnak neki elkövet valami baromságot, hiszen úgysincs mit veszítenie. A Chief Securityt is kirúgták, akit borzasztóan sajnáltam, mert iszonyatosan jó fej volt. Érte állítólag az FBI jött. Azt mondja a folyosórádió, hogy a vendégektől csórelt. Nehezen tudom elhinni, de azt látom, hogy itt már semmin se szabad meglepődni.

Nehezen megy az írás. Egyre lustább vagyok, de igyekszem tartani a legalább havi három bejegyzést. Alapvetően jól megy sorom a Room Serviceben. Nem megerőltető és napi 10-12 óra munka után nincs semmi bajom. Kicsit olyan mint amikor a kosárlabdázókról leveszik a súlyokat meccs előtt. Olyan megkönnyebbülés ez a Back Dining Room után. Ez két hónapig fog tartani, amiből már eltelt majdnem egy és utána jön a nagy szopás. A Lido. Ez a tizedik emelet a hajón. A nap huszonnégy órájában teljes büfé. Semmi más dolga nincs az embernek mint asztalokat takarítani. Egy óra után azt érzed, hogy meghülyülsz. Akik nem szeretnek gondolkozni, azoknak megfelel ez a munka. De a munkarend borzalmas. Állítólag már az indonézek is, akiknek a tűréshatáruk jóval magasabb mint a mienk, át szeretnének menni a bárba. Kicsit irtózom tőle. Ez három hónapig fog tartani. Ezalatt már a Dining Roomban is fogok dolgozni a vendégekkel. Ezután pedig, ha minden igaz május 7-én megyek haza. De addig még sok van.

Semmi karácsonyi hangulat. De már két hónapja fel kellett diszíteni a Messeket.

Legalább úgy utáltam diszíteni, mint otthon a boltokat látni amikor már novemberben karácsonyi vásárt hírdetnek. Minden varázsát elveszíti. Főleg itt a Bahamákon ahol rövidújjuban lehet lófrálni. Nem ironizálok. Hiányzik kicsit a tél. A hó, a síelés. Hiányzik a Kossuth Rádió és a főzés. Hiányoznak a kocsmai hangulatok. A múltkor Miamiban megsimogattam egy macskát. Akkor jöttem rá, hogy a hajón nincsenek állatok és én mennyire szeretem őket. Néha érzem, hogy jó lenne egy értelmes dolgot próbálni. És ha már Karácsony van akkor természetesen a család. De semmi nem hiányzik égetően vagy bántóan. Tettem fel néhány új képet, a már megadott linken meg lehet nézni. Most már nagyon késő van és már huszonnegyedike, úgyhogy kívánok mindannyiotoknak egy hófehér, csikorgó, ropogós, gyertyafényben és szeretetben gazdag Karácsonyt innnen a langymeleg Bahamákról.

Ne aggódjatok, nem vagyok ennyire elszállva. Nagyon jól tudom, hogy az utóbbi években a globális felmelegedés rendre elkúrta a karácsonyainkat. Csókok.

Cozumelben van román vendéglő. A román ismerőseim áradoztak, hogy milyen klassz, hogy mennyire el kell oda menni, hiszen vineta, pacalleves, csorba de perisoara, miccs, gretár... Szóval minden ami kell. Egy lunch offot rászántam. Nagyon kellemes délután volt. Ezek a kaják mind voltak, de lehetett kérni paszulylevest vagy akár puliszkát is. Olyan szinten volt hazai a hangulat, hogy egy adott pillanatban felcsendült a manele. Először ledöbbentem, hogy ez mindenkinek tetszik (voltunk vagy nyolcan aztán a kaszinósokkal felduzzadtunk kb. tizenötre), aztán kicsit fanyalogtam, hogy nem hiszem el, hogy még a világ másik végén is..., aztán azt mondtam le van szarva: kicsit ízléstelen, kicsit hülyén hangzik, de a mienk. Olyan szinten volt otthoni a hangulat, hogy szentül meg voltam győződve, hogy a mellettem levő, a jóisten tudja milyen pálma, egy nagy cseresznyefa. Sajnos 5.15-re vissza kellett rohanjak a hajóra. Viszont a legszebb dolog a történetben, a találkozás a tulajdonossal, de nevezhetem házigazdának is, mert minden egy helyen van. Pistinek hívják, évekig hajózott, brassói és a párjával vendéglőt nyitott Cozumelben.

Hasonló sztori szintén Cozumelből. Az internetkávézóban felejtettem a pen driveomat. Erre csak pár nap múlva jöttem rá. Semmi gond, halálnyugodt vagyok, pár nap múlva majd érte megyek, hátha meglesz. Meglett. A tulajdonos, gondolom az akcentusomból kiindulva, megkérdezi, hogy honnan vagyok. Mondom magyar vagyok (már unom, hogy ''from Romania but I'm hungarian''). Erre kiderül, hogy ő Laci, évekig hajózott, magyarországi és internetkávézót nyitott Cozumelben. Állítólag még vannak exhajós magyarok Cozumelben akik mindenféle kocsmát, klubot vagy kávézót nyitottak.

Mióta saját gépem van és és a Room Service-ben dolgozom lassabban megy az írás. Ez gondolom amiatt, mert több a szabadidőm és egyszerűen el vagyok nagyon kényelmesedve. No meg egy kicsit lustulva is. Tény, hogy a RS-ben (Room Service) arany életem van. A meló nem megerőltető, az időbeosztás sokkal jobb és valami kis extra pénzt is lehet csinálni. Kihasználom az alkalmat és lelkiismeretfurdalás nélkül annyit lógok és lötyögök amennyit csak lehet. Lényegében kipihenem a Staff Mess fáradalmait. Különben mióta eljöttem, öt különböző ember mondta, hogy mennyire hiányzom onnan. Jólesett. Ja... és ezek mind nők voltak. Ez még jobban esik.

Ha már a nőknél tartunk akkor annyit árulnék el, hogy az utóbbi időben A., egy húsz éves (Úristen, még kimondani is vicces) angol táncosnő elég sok fej és szívfájdalmat okoz (ez még viccesebb). Sajnos R.-t, egy indiai fotós csajt, aki gyógyír lehetett volna, áthelyezték egy másik hajóra. Szóval a magánéletem az istennek nem akar virágba borulni. Egyelőre ennyi.

Kábé egy-másfél hónapja lehettem a hajón (tegnapelőtt volt három) amikor felvittek egy reggel a Dining Room-ba ''napkin''-t számolni. Havonta-másfélhavonta tartanak egy-egy leltárszerűséget, amikor mindent megszámolnak. A kendőszámlálás egy kifejezetten unalmas és monoton... hát nem is nevezném munkának. Reggel hatkor, borzasztó álmosan, ülsz vagy állsz és számolod a napkint. Ötvennél öszzecsapod a csomót és újat kezdesz. Ami ettől jobb, a koszos és tépett napkinek válogatása és számlálása. Egy hatalmas műanyag tartályban vannak a napkinek és szortírozod őket. Szóval nagyon fasza élmény napkint számolni. A lényege a dolognak, hogy ezen a reggelen pontosan szortírozás közben, borzasztó álmosan, azon járt az eszem, hogy '' Te Jóisten! Mit is csinálok én itt?'' Közben a napkinek keringtek szálltak a magasban, csak éppen fényesen kellett volna suhogniuk, hogy kurvára költői legyen a hangulatom. Én meg számolom őket. És ebben az áldott pillanatban felhangzik a YMCA. Belémhasít a felismerés: Gömböc úr, YMCA, konfetti, napkin. Hát gyerekek... azt az érzést, pontosabban azt szürreális vagy inkább groteszk helyzet szülte nevetést az életben nem felejtem el. És hogy minden meg legyen fejelve tíz perc múlva felcsendült a Go West. Ekkor már nem bírtam, rákönyököltem a műanyagkonténerre és nem tudtam abbahagyni a röhögést. Aki látott, szerintem meg volt győződve, hogy megbuggyantam. Biztos vagyok benne, hogy aki anno látta, vagy még inkább aki játszott az ominózus előadásban, tökéletesen érzi-érti, hogy miről beszélek.

Már rég terveztem Cozumelben robogót bérelni és körbecucukázni a szigetet. Tegnap megtettem. Fantasztikus volt. Óva intenek mindenkit robogóbérléstől. Akármi történik veled a hajón kívűl, a cég semmit nem áll. Egészségügyi ellátásra gondolok. Ha elcsúszol a lépcsőn, mondjuk munka közben, kitöröd valamidet és nem az ő cipőjuket viseled, semmit nem kapsz, szintén minden kórházi ellátást neked kell állnod. De ha teszem azt hátgerincproblémáid adódnának a sok emelgetéstől rögtön hazaküldenek és aláíratják veled, hogy ezelőtt is volt problémád. Ezt különösen hangsúlyozzák a tréningeken, hogy hogyan kell emelni. Nagyon védik magukat. Szóval nem érdekelt a veszély, hiszen akármit csinálsz ebben az életben, veszélyes. Sajnos éppen csak fürödni tudtam, képekre nem maradt időm. Belefutottam egy filmforgatásba is, de most egy ideig nem érdekel a szakma, úgyhogy különösen nem villanyozott fel. (ez most olyan nagyképűen hangzik mintha legalábbis negyven film lenne mögöttem) Ilyen szép tengerpartot utoljára Mallorcan láttam. Az egész kanyar 65 km. Vígan robogtam egy idő után hatvannal, és megerősödött bennem az elhatározás megcsinálom a jogosítványt motorra. Úgyhogy Janikám, ami késik nem múlik.

Ezeket a sorokat már az új netbookomon pötyögöm. Hálistennek. Elég sokat vakaróztam, meg mindenfélét spekuláltam amíg

sikerült megvennem. Aki ismer az tudja, hogy tudok ám dillemázni rendesen. Most se volt ez másképp se a típust, se a méretet se az időpontot illetően. Kutyából nem lesz szalonna. Elveszítettem már egy-két dolgomat. Volt amit megtaláltam, volt amit nem. Néha belazítok és dekoncentrált vagyok. Tegnap elfelejtkeztem két rendelésről. De nem ez jellemző. Alapvetően jól dolgozom és ha sokan vannak és a szükség úgy kívánja a leggyorsabban és a legösszetettebben tudok ott lenni. Arra is rájöttem, hogy nagyon jó főnök vagyok. Meg leszek is :-) . Nem rossz érzés beosztani a munkát meg egy

általán koordonálni a dolgokat. Na ennyit az önajnározásról.

Tegnap áthelyeztek. Room service-s lettem. Ez a következő lépés egy assistant waiter életében. Meg voltam lepve, de alapvetően kellemesen érintett. Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem kerülgetett egy kis nosztalgiafelhő. Kilenc nap híjával, három hónapig reggel délben és este a Staff Messben voltam. Ismertem mindenkit. Megvoltak az úgynevezett barátaim akikkel a szokásos kellemes, semmitmondó beszélgetéseket folytattuk. Tudtam már, hogy kinek kell ''vegiecheesburger'' , kinek ''cheese omlette'' , kinek csak sima hamburger. Az indiaiak folyton a dal-t (ez egy híg, csípős-currys lencsefőzelékszerű dolog) zabálták. Kicsit hozzámnőtt a dolog. Meg az volt a jó, hogy azt éreztem hogy bírnak az emberek. Erre a periódusra, most nagyon furcsa lesz amit mondok (főleg ha visszaolvassa az ember a nyavalygásaimat), nagyon kellenmesen fogok visszaemlékezni. Most egy kicsit más dolog fog következni. Természetesen erről is fogok majd írni. Van még egy pár dolog amit nem említettem, de visszamenőleg mindent vagy legalábbis amit érdemes, bepótolok.

Egy ilyen említésre méltó dolog például, hogy meglátogattuk Péterrel és Szilviával a fedélzetet. Mármint ahonnan vezetik a hajót. Nagyon készségesek voltak az olasz tisztek, mindent mutattak magyaráztak. Néha úgy éreztem magam mint egy osztálykiránduláson vagy egy szoci gyárlátogatáson. Kicsit hülyén. De jó volt látni ezt is. Majd lesznek képek.

Ide kötődik az is amikor egy este az open decken ácsorogtunk és (a képeken ki lehet venni egy emelvényt rajta egy kolomppal) valamelyikünk belefogódzott a kolompba. Pár perc múlva leszaladt egy tiszt és nagyon szépen elmagyarázta, hogy a kolompot soha semmilyen körülmények között nem szabad megérinteni. Kivéve ha takarítják. Kb. olyan rangú szabály ez mint a "a színpadon nem fütyülünk". Anno ezzel jeleztek egymásnak a hajók köd illetve rossz idő esetén. Ma már többnyire dekoráció. Azt tartja a tengerészbabona, hogy ha megérinted a kolompot, vihart és szerencsétlenséget hozol a hajóra. Ezt a babonát a mai napig tiszteletben tarják és úgy kezelik a tárgyat mint a hajó amulettjét. Ez nagyon szimpatikus.

Szia Ágota! Azt hiszem, hogy lassan megengedhetem magamnak azt a nagyképűséget, hogy köszöntselek az olvasóim között. Természetesen mendenkit üdvözlök. Jó érzés látni szépen lassan szaporodtok. Laci te ne bújkálj J ! Elfelejtettem mondani, hogy ezeket a bejegyzéseket abszolút privát mailként is felfoghatjátok. Ezzel csak arra szeretnék utalni finoman, hogy nem sértődök ám meg ha egy-egy privát mailt kapok tőletek, hogy hogy vagytok, mit csináltok. Természetesen kinek nem inge ne vegye magára.

A múltkoriban, mikor lassan befejeztük a vacsora utáni takarítást, csörög a telefon. Henry hív, hogy 11 órára menjek a Spirit Dining Room-ba. Kettő van a hajón a Spirit meg a Pride. Ezerkétszáz vendégre. Nagyobb hajókon akár három-négy is lehet. Érdemes ezekre a nevekre odafigyelni. Meg a hajók nevére: Conquest, Freedom, Sensation, Imagination, Victory, Freedom, Fascination, Legend, Destiny, Fantasy, stb. Csupa hangzatos név. Mindegyik a győzelemre meg a képzeletre utal. A Carnival a legnagyobb társaság a világon. Számos más céget és kisebb hajóstársaságot magába foglal. Most már határozottan látom és érzem, hogy az emberek, mi, a végtelenségig ki vagyunk használva. Már vagy négy-öt napja csak hárman dolgozunk a Staff Messben. A negyedik srác beteg, de őt már a Room Serviceből (ahova kerülnek az emberek általában két-három hónapos Back Dining Room után) hívták le. Gyakorlatilag öt embernek a munkáját végezzük. Hosszabbak az étkezések utáni takarítások, többet kell rohangálni a rendelésekkel, meg egyáltalán mindennel. Az az érzésem, hogy a főnökeink látják, hogy így is megy, vagyis meg tudjuk csinálni és nem is hívnak új embereket. Természetesen ezzel pénzt spórolva. Ugyanis ha nem küldenek az office-tól új segédpincéreket (hogy használjak már magyar szót is) akkor simán elő tudnának léptetni egy-egy mosogatót. De azokat amint már említettem három-négy szerződésen keresztül havi ötszáz dollárért dolgoztatják. Az a durva, hogy Indonéziában és a Fülöp Szigeteken sorban állnak ezért az ótvar melóért. De ugyanezt eljátssza a cég a pincérekkel is. Miután lejár a Room Service ami szintén kb. három hónapig kellene tartson, utána jön a vendéglő. Namármost tudunk olyan assistant waiterekről akik már a harmadik szerződésük közepén vannak és még mindig nem kaptak promóciót. Team waiter, utána team headwaiter, senior teamheadwaiter, assistant maitre’ d, maitre’d. Ehhez hosszú évek kellenek. Van akinek tíz év elég, hogy a maitre’d-ig vigye, van aki még húsz év után is assistant maitre’d. Persze, hogy sok függ a képességektől, intelligenciától, stb. De visszatérve, a kilencvenes évek közepén, sőt még kétezer körül is 5-6000 dollárt megkeresett egy team headwaiter. És milyen erős volt a dollár! Egy szerződés, egy lakás. Valamint sokkal, de sokkal gyorsabban lehetett felfele menni a szamárlétrán. Most max négyet keres a team headwaiter és amint mondtam assistant waiterként, tréning ürügyén több szerződést nyomnak le az emberek. Ugyanazt a munkát végzik mint egy team waiter csak éppenséggel 1000 dollárért. Szóval régen sokkal könnyebb volt ez a munka sokkal több pénzért. Sokmindent elárul, hogy a gazdasági válság kellős közepén, amikor szinte minden szarul megy, több százmillió dollár értékben bocsájtanak vízre két hajót. A legnagyobb kategóriájút. Az egyik a Dream, ami már el is indult. Nahát, az ügyes menedzsmenten és a jó kommunikáción kívül, ezért tudott a Carnival ilyen bődületesre nőni. Különben a tulajdonosok zsidók, ami természetesen nem jelent semmit.

Most visszaugrok a legelejére ahol félbehagytam, hogy egy este munka után hívnak a Dining Roomba. Nagyon kiakadtam, hogy most megint valami extra munka lesz. Motyogtam is egy sort magamban, hogy a kurva életbe, hogy már megint valamit kitaláltak, stb. Megjelenek pontban 11-kor, hát mit ad Isten, a két Maitre’d, Henry, és a két hostess csaj ülnek egy asztalnál és vacsoráznak. Engem is vacsorázni hívtak. Nagyon kellemes meglepetés volt. A komáromi kapcsolatokkal rendelkező maitre’d vacsora alatt elmondta, hogy milyen fantasztikus a ’’personality’’-m és hogy mennyire ’’fit’’-s ehhez a ’’job’’-hoz és hogy csak ’’patience and patience’’. Nem dicsekvésből mondom... de, dicsekvésből mondom, hogy a Staff Messben már ketten is kérdezték, hogy mikor tesznek már fel a Dining Roomba mert én vagyok az egyik legjobb pincér. Szóval jó a reputációm. Azt mondta Henry egyszer Szilviának rólam, hogy én ’’too good to be a waiter’’ vagyok. Szerencse, hogy nem "to be true". Pedig nem sokat tudok az igazi profi felszolgálásról. Ezek szerint tényleg fantasztikus a ’’personality’’-m. A vacsorához még annyi fűződik, hogy eddig még soha nem ettem homárt. A rákocskákat szépen megettem, de a homárt egyszerűen nem tudtam, hogy kell enni. Nagyon kemény volt páncél, a kés-villa nem tűnt jó ötletnek. Ők már befejezték előttem a homárt. Utánozni már nem volt alkalmam. Nem akartam hülyének tűnni, inkább otthagytam. Senkinek nem mondtam semmit. Pár nap múlva Pétert hívják vacsorázni. Napközben, pontosabban munka közben, állunk a mosogatóban, mindenki csinálja a maga dolgát. Én meg Péter. Közben azon gondolkozom, hogy mondjam-e el neki, hogy hogy jártam a homárral. Miközben ezen morfondírozok, hogy tűnjek-e hülyének vagy maradjak-e hülye, megszólal mellettem Péter: Hallod, hogy kell enni a homárt? Azt hittem, hogy ott helyben meghalok a röhögéstől.

Szia Ágota! Azt hiszem, hogy lassan megengedhetem magamnak azt a nagyképűséget, hogy köszöntselek az olvasóim között. Természetesen mendenkit üdvözlök. Jó érzés látni szépen lassan szaporodtok. Laci te ne bújkálj J ! Elfelejtettem mondani, hogy ezeket a bejegyzéseket abszolút privát mailként is felfoghatjátok. Ezzel csak arra szeretnék utalni finoman, hogy nem sértődök ám meg ha egy-egy privát mailt kapok tőletek, hogy hogy vagytok, mit csináltok. Természetesen kinek nem inge ne vegye magára.

A múltkoriban, mikor lassan befejeztük a vacsora utáni takarítást, csörög a telefon. Henry hív, hogy 11 órára menjek a Spirit Dining Room-ba. Kettő van a hajón a Spirit meg a Pride. Ezerkétszáz vendégre. Nagyobb hajókon akár három-négy is lehet. Érdemes ezekre a nevekre odafigyelni. Meg a hajók nevére: Conquest, Freedom, Sensation, Imagination, Victory, Freedom, Fascination, Legend, Destiny, Fantasy, stb. Csupa hangzatos név. Mindegyik a győzelemre meg a képzeletre utal. A Carnival a legnagyobb társaság a világon. Számos más céget és kisebb hajóstársaságot magába foglal. Most már határozottan látom és érzem, hogy az emberek, mi, a végtelenségig ki vagyunk használva. Már vagy négy-öt napja csak hárman dolgozunk a Staff Messben. A negyedik srác beteg, de őt már a Room Serviceből (ahova kerülnek az emberek általában két-három hónapos Back Dining Room után) hívták le. Gyakorlatilag öt embernek a munkáját végezzük. Hosszabbak az étkezések utáni takarítások, többet kell rohangálni a rendelésekkel, meg egyáltalán mindennel. Az az érzésem, hogy a főnökeink látják, hogy így is megy, vagyis meg tudjuk csinálni és nem is hívnak új embereket. Természetesen ezzel pénzt spórolva. Ugyanis ha nem küldenek az office-tól új segédpincéreket (hogy használjak már magyar szót is) akkor simán elő tudnának léptetni egy-egy mosogatót. De azokat amint már említettem három-négy szerződésen keresztül havi ötszáz dollárért dolgoztatják. Az a durva, hogy Indonéziában és a Fülöp Szigeteken sorban állnak ezért az ótvar melóért. De ugyanezt eljátssza a cég a pincérekkel is. Miután lejár a Room Service ami szintén kb. három hónapig kellene tartson, utána jön a vendéglő. Namármost tudunk olyan assistant waiterekről akik már a harmadik szerződésük közepén vannak és még mindig nem kaptak promóciót. Team waiter, utána team headwaiter, senior teamheadwaiter, assistant maitre’ d, maitre’d. Ehhez hosszú évek kellenek. Van akinek tíz év elég, hogy a maitre’d-ig vigye, van aki még húsz év után is assistant maitre’d. Persze, hogy sok függ a képességektől, intelligenciától, stb. De visszatérve, a kilencvenes évek közepén, sőt még kétezer körül is 5-6000 dollárt megkeresett egy team headwaiter. És milyen erős volt a dollár! Egy szerződés, egy lakás. Valamint sokkal, de sokkal gyorsabban lehetett felfele menni a szamárlétrán. Most max négyet keres a team headwaiter és amint mondtam assistant waiterként, tréning ürügyén több szerződést nyomnak le az emberek. Ugyanazt a munkát végzik mint egy team waiter csak éppenséggel 1000 dollárért. Szóval régen sokkal könnyebb volt ez a munka sokkal több pénzért. Sokmindent elárul, hogy a gazdasági válság kellős közepén, amikor szinte minden szarul megy, több százmillió dollár értékben bocsájtanak vízre két hajót. A legnagyobb kategóriájút. Az egyik a Dream, ami már el is indult. Nahát, az ügyes menedzsmenten és a jó kommunikáción kívül, ezért tudott a Carnival ilyen bődületesre nőni. Különben a tulajdonosok zsidók, ami természetesen nem jelent semmit.

Most visszaugrok a legelejére ahol félbehagytam, hogy egy este munka után hívnak a Dining Roomba. Nagyon kiakadtam, hogy most megint valami extra munka lesz. Motyogtam is egy sort magamban, hogy a kurva életbe, hogy már megint valamit kitaláltak, stb. Megjelenek pontban 11-kor, hát mit ad Isten, a két Maitre’d, Henry, és a két hostess csaj ülnek egy asztalnál és vacsoráznak. Engem is vacsorázni hívtak. Nagyon kellemes meglepetés volt. A komáromi kapcsolatokkal rendelkező maitre’d vacsora alatt elmondta, hogy milyen fantasztikus a ’’personality’’-m és hogy mennyire ’’fit’’-s ehhez a ’’job’’-hoz és hogy csak ’’patience and patience’’. Nem dicsekvésből mondom... de, dicsekvésből mondom, hogy a Staff Messben már ketten is kérdezték, hogy mikor tesznek már fel a Dining Roomba mert én vagyok az egyik legjobb pincér. Szóval jó a reputációm. Azt mondta Henry egyszer Szilviának rólam, hogy én ’’too good to be a waiter’’ vagyok. Szerencse, hogy nem "to be true". Pedig nem sokat tudok az igazi profi felszolgálásról. Ezek szerint tényleg fantasztikus a ’’personality’’-m. A vacsorához még annyi fűződik, hogy eddig még soha nem ettem homárt. A rákocskákat szépen megettem, de a homárt egyszerűen nem tudtam, hogy kell enni. Nagyon kemény volt páncél, a kés-villa nem tűnt jó ötletnek. Ők már befejezték előttem a homárt. Utánozni már nem volt alkalmam. Nem akartam hülyének tűnni, inkább otthagytam. Senkinek nem mondtam semmit. Pár nap múlva Pétert hívják vacsorázni. Napközben, pontosabban munka közben, állunk a mosogatóban, mindenki csinálja a maga dolgát. Én meg Péter. Közben azon gondolkozom, hogy mondjam-e el neki, hogy hogy jártam a homárral. Miközben ezen morfondírozok, hogy tűnjek-e hülyének vagy maradjak-e hülye, megszólal mellettem Péter: Hallod, hogy kell enni a homárt? Azt hittem, hogy ott helyben meghalok a röhögéstől.

Nem tudom említettem-e már eddig, de K.-hoz fűződik az egyik legkellemesebb estém, amikor nagyon nótáskedvűre ittam magam. Nemcsak én. A lényeg az, hogy a Karib tenger is hallhatta az összes kedvenc népdalomat és nótámat egyaránt. Természetesen ez is éjszaka történt az Open Decken, amiről már sokat hallhattatok.
Körülbelül három hete jött egy új assistant waiter. Egy angol. A pozíciókról és a nemzetiségekről már beszéltem. Mindenki el volt hűlve, hogy mi az, hogy egy angol eljön assistant waiternek. Igazából marokkói származású de ő már Londonban született. Nagyon megörültem neki, mert végre megjelent valaki a színen aki színtiszta angolt beszél. Megbeszéltük, hogy ki fog javítani stb., stb. Sajnos tíz nap múlva áttették a Crew Messbe. Visszatérve, teljesen ki volt akadva, hogy mindenki a pozíciójára és az angolságára kíváncsi, senki nem kérdezi meg, hogy hogy van, meg egyáltalán. Különben én meg már a sok ’’How are you’’ - tól mászok falra. Ez a gyerek egy borzasztó beszédes jó kedélyű vidám fickó. Tanulmányértékű volt, ahogy napról napra fogyott nála a mosoly. Most is a fülemben van amikor egy reggel egy idióta tréning után háromszor kérdezi meg, hogy ’’What the fuck was that?’’ Mintha a Trainspottingból lépett volna ki valaki. Különben holnap reggel ’’Friendship and smilesharing’’ tréningünk lesz. Természetesen megint lecsípnek majdnem másfél órát a breakfast offomból, de még mindig jobb, ha egy teljes délutánt vennének el.
Ha a kapitány borával kezdem az estét, annak szinte mindig rossz vége lesz. Ez történt tegnap este is. Ma a reggelinél mindenhol voltam csak nem magamnál. Spontánul alakult az este de utólag rá tudom fogni, hogy tegnap ünnepeltem a második hónapomat a hajón.
Megkérdeztem Éva a hajó főszakácsának a kedvenc indiai ételét. Chicken..... Borzasztó elfoglalt ember de ha alkalom kerül rá, akkor megkérdezem, hogy kell elkészíteni. Minden esetre azt mondta, hogy egy ’’little bit difficult’’. Ha nem kerül rá sor, max megnézitek az interneten. Egy nagyon jó fej a főszakácsunk, de roppant heves vérmérsékletű. Néha valósággal kivetkőzik magából úgy tud üvölteni. Ezt megfigyeltem egy másik szakácsnál is aki kisebb főnök. Tőle szúrósabb tekintetű emberrel soha nem találkoztam. Viszont ha néha mosolyog, valósággal megszelídül. Az az érzésem, hogy ez a pasas valamiért nem bír. Legalábbis az elején nem bírt. Most már enyhül. Viszont a főszakács az nagyon kedvel. Még az első héten amikor idekerültem elmondtam neki, hogy én mennyire tisztelem a szakácsokat. És hogy mennyire felnézek rájuk, mert szerintem egy hajón nagyon fontos a kaja. Az előre bekevert koktélokat, meg a Coca Colat nemigen lehet elkúrni. Amikor ezt mondtam azt hittem, hogy ’’csak’’ egy szakáccsal beszélgetek. Fogalmam se volt, hogy ő a Chef de Cuisine. Szóval akaratomon kívül akkorát nyaltam, hogy csak tocsogott. Szarintem ha tudom, hogy ő a Chef, akkor nem mondok ilyet, főleg neki nem, mert én hivatalból nem nyalok. Még csak annyi, hogy a szakácsoknál három fokozat van. Ezt egy kis sál vagy nyakkendőszerűség jelzi. Sorrendben lentről felfele: kék, piros, fehér. Általában nem is egymás nevét mondják, ha szükségem van valamire, hanem: ’’Ask red scarf’’.
Akkor egy névtelen hozzászólnak és nem csak neki, egy átlagos nap:

6.00 – ébredés
6.30 - 9.00 reggeli
9.15 - 10.00 többé-kevésbé alvás
10.15 – 14.00 ebéd
14.15 - 17.00 napozás, alvás, blogírás, olvasás, stb.
17.15 - 21.30 vacsora
22.00 - 1-2 open deck, beszélgetés, piálgatás, fejszellőztetés

Sokszor ennél lényegesebben kevés a szabadidőnk. Gyakran később fejezzük be mint amit én megadtam és még utána is kitalálnak valami tennivalót. Ezek az időpontok az étkezések kezdését kivéve hozzávetőlegesek. Lehet több, kevesebb, de inkább több.
Különben egyre több ember mondja (olyan akinek van összehasonlítási alapja), hogy ez egy elbaszott hajó. Lényegesebben többet kell dolgozni. Legalábbis ami a Back Dining Roomot (Crew, Staff, Petty Officers, Officers és Captain Mess együttvéve) illeti. Továbbá más hajókon ad a staff borravalót. Itt nem ad. Egy új assistant waiter azt mondja, hogy az előző hajóján havi 150 – 200 dollárt megcsinált a fizu mellett. Szóval kifogtam egy eléggé gyatra menedzsmentet. Természetesen itt azt mondják, hogy örüljünk, hogy itt lehetünk, mert itt mennyire jó dolgunk van. Nem úgy ám mint más hajókon, ahol borzasztó sokat kell dolgozni. De úgy látom, hogy ez általános mert eddig két színházban voltam és mind a két helyen meg volt győződve a menedzsment, hogy az a legjobb hely a szakmai palettán.

Hirtelen azt se tudom mivel kezdjem. Lassan két hónapja vagyok a hajón. Akkor közhellyel kezdem: rohan az idő. De tényleg. Hetente két-három napon át iszonyatosan fáradt vagyok. Főleg a felkelések nagyon nehezek. A többi napokon rendesen jól érzem magam. Szeretek elbeszélgetni az emberekkel. Ha nem vagyok túl foglalt, mindenkivel eltraccsolgatok, kiviszem a kajákat. Teljesen oké. Valamelyik nap a konyhában összefutottam egy sarokban egy filipinoval, indiaival, indonézzel, burmaival. Egyszerre érkeztünk. Hirtelen átvillant az agyamon, hogy kevés olyan hely van ahol az ember ennyi nációval tud találkozni. A magyar az fogy. Mint mindig és mindenhol. Mikor idejöttünk voltunk vagy heten, lassan csak Péterrel és Szilviával maradunk. Egy-két fotós megfordul még. Pontosabban fotós tanonc. Mert a fotós college is ezen a hajón van ahonnan szétszórják az embereket miután ”leérettségiztek”. Akárcsak a bárosokat. Egyik este már a kabin fele tartottam amikor belebotlok a K.-ba. Ő is fotós, már egy másik hajón van. Kicsit elkezdünk beszélgetni.Elmeséli, hogy pénzügyileg összeomlott az élete. Nagyon rövid időn belül a barátnője bejelenti, hogy boldogtalan, másra van szüksége. Miután ilyen klasszul alakultak a dolgai eljött hajóra dolgozni. Na mondom várjál csak barátom mert nekem is van ám mit mesélnem és szépen visszamentünk az open deckre (pedig már lógott a nyelvem) ahol igen jól megvitattuk az élet dolgait. Erre a rövid időre míg a hajón volt, jóbarátok lettünk. Sajnáltam, hogy nem maradt ezen a hajón. De nem csak mi vagyunk így ezzel. Úgy vettem észre ha az emberek elmúltak 26-27, a pénzszerzésen túl valami más is elhajtotta őket otthonról. Reménytelen szerelem, csalódottság, kalandvágy vagy csak egyszerűen hátra akarták hagyni az addigi életüket meg életterüket mert elegük volt. Nem tudom mennyire gyógyszer ezekre a hajó, minden esetre kevés ideje van az embernek gondolkozni. Munka, buli, alvás. Sajnos az utóbbiból van része az embernek a legkevesebbet.

Nem meséltem, hogy a pálinkámnak mekkora sikere volt. Sajnos csak egy üveg volt belőle. De a szilágysági pálinkát egyaránt imádta az indiai, a hondurasi, a szerbekről meg a románokról nem is beszélve.. Az F&B (Food and Beverages) Manager, aki aztán mindent ivott már a égvilágon nagyon megdícsérte és duplát kért belőle. Büszke vagyok rá és igenis jobb mint a Chivas Regal.

Annyit még hozzáfűznék az előző bejegyzéshez, hogy a vendégekkel tilos bárminemű szexuális jellegű érintkezés. Még akkor is ha ő a kezdeményező fél. Nemrég azért küldtek haza valakit, mert egy nő nagyon megörült neki amikor meglátta és megölelte. A férje féltékeny lett és az illető már repült is. A dolog érdekessége, hogy előző este együtt buliztak hármasban. Továbbá be van minden kamerázva és ha túl későn mész be egy szobába vagy túl sokáig maradsz, nagy valószínűséggel lebuksz.
Sajnos nagyon sokmindent az ember nem tud megnézni azalatt a rövid idő alatt amíg a hajó ki van kötve. Pontosabban amennyi szabad időnk van nekünk. A Bahamákon van egy nemzeti park amit nagyon szívesen megnéznék, valamint Mexikóban egy maja erődítménymaradvány. Eddig csak tengerpartra jártam. De az is nagyon jó volt. Ilyen színű tengert azt hittem csak photoshoppal lehet csinálni. Mos már tudom, hogy azzal se. A Bahamákon inkább kékbe megy át, Mexikóban inkább zöldbe. Egyébként a Bahamák fílingje nagyon bejött. Nagy a relax. Nem látsz rohanó embert. Szinte minden utcasarkon zenél valaki. Megjegyzem, kiválóan. Mindenhol szól a raggae. A városi buszok (ezek ilyen maxi-taxiszerűségek) esnek szét, de első osztályú zeneszerkó van benne. Szóval a zene, ezen belül a raggae, ezen belül Bob Marley (ki más?) első helyen van. De a csöves is nagyon sok. Mondták, hogy este senkinek nem ajánlják, hogy elinduljon Nassauban csavarogni mert nagyon veszélyes. Már lőttek is le és késeltek is meg crew membert-t. Az Atlantis szállodát néztem meg. Eddig nem hallottam róla de állítólag ez is olyan híres mint a dubai. Kívűlről impozáns, de nem voltam tőle elájulva. Tele van shoppingolási lehetőséggel. Casino, diszkó, spa, pláza..., csupa olyan dolog ami nem hat meg. Valamint a Sheraton szálló napozó részét szoktuk használni. Kicsit belegondoltam, hogy nagyon sok ember több százezret perkál, hogy a Bahamákra jöhessen last minut-tel. Mondjuk pont a Sheratonba ahol én fürödtem. Én itt vagyok ingyen és bérmentve. Sőt még valamennyi pénzt is keresek. Határozottan jól éreztem magam tőle. De ne tudjátok meg milyen érzés arra gondolni, hogy fürdőzés után visszakell menni, felvenni az egyenruhát és koszos tányérokat hordani. Megmondom, szar.
A Bahamákhoz még annyit hogy egyetlen hely ahol ott marad a hajó éjszakára. Úgy mondják, hogy overnight-unk van. Ilyenkor mindenki meg van veszve és megy a Bampu-ba ami egy borzasztó szar diszkó. Nekem mondjuk nagyjából minden diszkó szar úgyhogy lehet, hogy egy kicsit túl szubjektív a véleményem. Jó a kilátás a tengerre meg a hajóra, nyitott, tele van helybeli feketékkel, szörnyű a zene, nem lehet beszélgetni, meg nagyon táncolni se. Mint általában a diszkókban. Mégis a legtöbben imádják, és én érzem kicsit hülyén magam amikor próbálok embereket meggyőzni, hogy maradjunk már a decken és beszélgessünk mert nyugis és olcsó a sör. Kicsit el is megy a kedvem ezektől a csajoktól akik nagy sminkkel és izgalommal készülnek a Bampuba. Mindenki más.
A tengerről is írnék még. Nemcsak Éva kedvéért, de természetesen azért is.
Talán a legszebb az egészben. Nem tudom megunni. Nem tudok betelni vele. Mindig más. Sokszor elég kipillantanom az ablakon és jó kedvem lesz a látványtól, ami nem más mint a végtelen tenger. Amikor csak tehetem, felmegyek napozni a fedélzetre. Ez pontosan a hajó orrában található. Említettem már, hogy este is ide járunk. Néha elalszom a napozóágyon. Amint a kocsmákban is előfordult néha. Csak itt nincs füst, lengedez a szél és egy szál pólóban kint lehet aludni. Már túl vagyok egy holdcikluson. Gyerekek... a telehold amint tükröződik a tengerben... az fenomenális. Ilyenkor még az árnyékok is borotvaélesen kivehetők a fedélzeten. Tegnap például azt néztük végig amint a félhold elmerül a tengerben. Valamelyik nap teljes szélcsend volt. Semmi fodrozódást nem lehetett kivenni rajta. Olyan volt mint egy hatalmas kék olajfelület. Szóval a ezidáig a tenger a legnagyobb szerelmem és most már biztos vagyok benne, hogy ha a középkorban születek, hajós leszek. Olyan szívesen elmennék egy útra egy igazi autentikus vitorláshajóval. Mint amilyenekről Vernenél olvastunk. Állítólag lehet menni, de piszkosul drága (6000-10.000 dollár között van egy cruise) és végig kell dolgozni az utazás alatt. Bontani a vitorlákat, mosni a fedélzetet, feszíteni a köteleket... szerintem matrózstátuszt kap az ember .
Néha ezt hatalmas monstrumot is játszva megrázza a tenger. Mennyire imbolyoghat egy olyan? Meg az a tudat, hogy a csak csillagok, az iránytű, az áramlat, a vitorák meg szél van. Semmi más. Pár napja fél napot álltunk Miamiban mert nem működött a hajónak a navigációja. Szóval post mortem emelem kalapom Kolumbusz, Magellán, Cook és mindenki előtt..

Rájöttem, hogy semmi értelme megjelölnöm, a bejegyzések pontos időpontját mert úgysem lesz olyan hosszú, hogy ne tudjátok egyszeri alkalommal elolvasni. Egyébként is jobb ha nincs annyira szétszabdalva a szöveg és amennyire lehet gondolati egységekként jelennek meg.
Ha már az írásnál tartunk köszönöm Lacikám, hogy Kafkához hasonlítasz. Azért ez több mint megtisztelő. Igyekszem pallérozni magam de azért odáig még nagyon sok van. Nem is merem visszaolvasni magam, szerintem kicsit úgy lennék mint amikor visszanézem magam. Többnyire utálom. Itt is utólag veszem észre a pongyola, esetleg magyartalan kifejezéseket. Nincs időm különösebben csíszolni a mondatokat.
Ákos, nem arról van szó, hogy lopnunk kell a kaját. Vagyis a partiról kiloptuk, mert az nem nekünk volt szánva. Illetve csak és kizárólag a személyzeti étkezdében lehet enni. A Crew Messben. Természetesen mint mindenhol, itt sem tartanak be mindent. Sőt, semmit. Ma mondta egy perui pincér „If you follow the rules, you are kaput, man” . Ez a legnagyobb igazság amit a feladatokkal és a szabályokkal kapcsolatban hallottam.
Péternek a lakótársa egy indiai cukrász aki már több mint 15 éve van hajón. Ő a cukrászok feje. Lakhatna egyszemélyes kabinban, de neki az nem felel meg mert unatkozik. Szabad idejében dobol. Egy borzasztó szűk kabinban képzeljetek el teljesen profi dobfelszerelést ami állandóan (szolgálaton kívűl lepedővel letakarva) ott áll. Valamelyik este csórelt a szakácsoktól birkát és indiai módra borzasztó csípősen, de iszonyat finoman a kabinban tálalta. Ami tilos. Egy másik alkalommal hal volt de arról lemaradtam.
Kedves Éva! Szó sem lehet arról, hogy én konkurencia legyek bárkinek is. Mondtam már, hogy valahol a sor végén vagyunk. Ahhoz hogy az ember Maitre D’ lehessen ahhoz vagy nagyon sokat kell hajón lenni, vagy nagyon szerencsésnek kell lenni, vagy jól kell tudni nyalni. Ebben a pozícióban azért már elég szépen lehet keresni. Minimum 4000 dollárt. És már megint a pénznél tartunk. De nem, baj írok róla még akkor is ha a fizetés intim dolognak számít. Úgyis mindenkit a pénz meg a szex érdekel. Egyébként arról is fogok írni.
Szilvia Valamelyik este az Art Directornál kötött ki. Elbeszélgettek. Namármost ez a dél-afrikai csávó 16000 dollárt keres. Ebből kifizeti az egy-két alkalmazottját és minimum tizenkettőt zsebre tesz. Festményekkel foglalkozik. Van olyan nap, amikor napi 1-2 órát dolgozik.
A kapitány 12000 eurót keres. Állítólag a Chief Engineer 16-ot. Havonta. Annyit kell tudni, hogy a tisztek kivétel nélkül olaszok. Továbbá a legtöbb vezetői funkciót horvátok töltik be és az összes szakács indiai. Én se tudom, hogy miért de így van. De nem olyan rózsás. Nem irigylem tőlük. Mindegyiknek van már háza otthon. Többjüknek több is. De nincs életük. Egy kolumbiai pincér mesélte, hogy olyan ez a hajózás mint egy vírus. Megfertőz és nem lehet tőle szabadulni. Nem igazán látom boldognak őket. Nem mennek haza, mert hogy mehetnének negyed, ötöd vagy tizedannyi pénzért. És akkor folyton visszajönnek. De az otthoni ingó és ingatlan dolgaikat nem igazán tudják élvezni.
Valahogy olyan furcsák nekem ezek az emberek. Most főleg a távolkeletiekre meg az indiaiakra gondolok. Eltöltenek itt egy bizonyos időt. Kapnak valami rangot. Ilyen-olyan menedzserek lesznek egy-két csíkkal a vállukon (a csíkra még visszatérek) és nem hiszitek el, hogy mennyire komolyan veszik magukat. A legtöbbjük szárazföldön egy senki. Például van egy nő, koktélbártréner a hajón. Ő tanítja az újoncokat. Nem egy nagy tudomány mert többnyire itt meg vannak előre keverve a koktélok. Nem fitymálom le a bárosokat, de egy profi bártender mesélte, hogy itt nem igazán kihívás bártendernek lenni. De nem is ez a lényeg. Szétreped a funkciótól. De említhetném housekeeper menedzsert vagy a villás-targoncás menedzsert is. Fehér egyenruha, vállpánt egy-két csíkkal, mobiltelefon (ez csak belső használatra van) és ordít róluk, hogy vigyázz apukám mert én szartam a spanyol viaszt.
Valahogy azt veszem észre, hogy a nők erre buknak. Mármint a vállpántokra meg csíkokra. Természetesen nem mindenki, meg senki nem „olyan”, de az egyenruha minimum 30%-al növeli az ember esélyeit. Mármint a nőknél. Nagyon tetszett egy fehérorosz báros csaj aki kifejtette, hogy azontúl hogy nem vagyok az esete, neki nagyon bejönnek a katonák meg az orvosok. Pontosan az egyenruha miatt, mert az erőt sugároz és hát a biztonság... Amint belépnek a Crew Barba a fiatal olasz tisztek, egyből megbolydul a női társaság. Érzem rajtuk, hogy zsibongnak. Ja... ez a másik bűvös szó. OLASZ. Sajnos Napóleonnak végérvényesen igazat kell adnom. A kivételekkel együtt. És már itt is tartunk. A nőknél, Éva. Nagyon lazák az erkölcsök. Mindig utólag derül ki, hogy ki kivel kavart titokban. Sokminden soha nem derül ki. Persze nagyon sok ember nem kavar senkivel. Nagyon sok a házas, aki kavar. Nagyon sok a házas, aki nem kavar. Summa summárum, ennek a pihekönnyű erkölcsnek az áldásos hatásait sajnos még nem igazán volt alkalmam tapasztalni. Tény, hogy a nők rengeteg ajánlatot kapnak. Tudnak válogatni.
Közben sikerült megnéznem az email címemet. Mondtam, hogy mindenkit a szex érdekel. Elég egyetlen női nevet említenem és egyből lecsaptok rá. Szilviával nagyon jó barátok vagyunk. Majd ha eljön az ideje kiteregetem a magánéletemet is. Egyelőre még nincs mit teregetnem.
A bárosokat említettem. Róluk még kell szólnom. El kell végezni egy 3 hetes kurzust (Bar College). Addig Bar Trainee az ember, utána Bar Waiter. A következő állomás a Bar Tender. Van aki már a második de sokan csak 3-4.-k szerződésénél lesz Bar Tender. Ők körülbelül 2500 dollárt keresnek. Könnyebb munkájuk van mint a pincéreknek. Gondolkodtam én is, hogy a szerződés végén megcsináljam a collegeot, de aztán elvetettem az ötletet. Minden esetre lányoknak inkább az javallott mint az assistant waiterkedés. Ami a hátránya, hogy nincs az embernek fix fizetése hanem maga kell összekaparja a jutalékokból. A probléma pedig az, hogy sokszor több a Bar Waiter mint a vendég. Főleg nagyobb hajókon ahol drágábbak a cruiseok és mostanában nemigen telnek meg. Ott állítólag ragadozóként várják a vendégeket. A másik dolog, hogy ahol meg olcsóbbak az utak oda a szegény réteg jár (mint pl. a mi hajónkra) ezek meg akarnak vásárolni. Nagyon sokszor jeges vizet kérnek csupán. Természetesen ezekre van számtalan ellenpélda, úgyhogy senki ne keseredjen el. Különban az összes Carnival hajó közül (van talán vagy húsz) csupán a mienken és még egyen van college. Miután elvégzik, levizsgáznak és szétszórják az embereket a többi hajóra.
Elfelejtettem megírni, hogy nem a Valoron vagyok, hanem az Imaginationon. A legtöbb embernek megváltoztatják az utolsó pillanatban a hajóját. Én is csak a szállodában tudtam meg. Különben a szállodai életről még szólnék egy-két szót. Ugye most visszaugrok a legelejére. Nagyon érdekes hangulata van. Egy állandó körforgás. Melyik hajóra mész? Hányadik szerződésed? Ezek állandó kérdések. Ezen kicsit elcsámcsognak aztán megy mindenki tovább és el is felejti. Olyan rutinosan kérdezik ezeket mint mi szoktuk, hogy: Mit próbáltok?, Kivel?, Milyen vele dolgozni? Ezen elcsámcsogunk, jól szidjuk esetleg dicsérjük, aztán megyünk tovább.
Közben sikerült egy pár képet feltennem. Sziasztok.

http://picasaweb.google.com/szabolcstyukodi/Szabolcs?feat=directlink

2009 október 3, 11.35 PM

Azzal kezdeném, hogy nagyon örülök, hogy figyelitek a blogot. Köszönöm bátorítást, mindenkit külön és egyenként ölelek.
Továbbá... attól függetlenül, hogy nem könnyű, nem érzem magam rosszul. Egyáltalán. Megpróbálom tárgyilagosan megfogalmazni a problémákat, hogy ne hasson nyavalygásnak. Itt nem nagyon van helye. Mindenki tudja mindenkiről, hogy fáradt. Ez van és kész. Minden lehetőséget ki kell használni a pihenésre. Különben azt hiszem írtam már, hogy nem a sok munka akaszt ki. Hanem a baromságok és az igazságtalanságok. Például a múlt héten nem volt délutáni szabadom (két breakfast off volt helyette). Nagyon örültem a mainak. Ez kábé hat óra szabadot jelent (10-16.30). Nagyon nagy kincs. Meg is terveztem szépen: egy-másfél óra mosás, két óra tengerpart, két óra pihenés. Már nagyon hiányzott mindez, teljesen ráhangolódtam lelkileg. Vége a reggelinek és szólnak tréning van 3.-tól. A tréningekről még nem írtam, de fogok. A lényeg, hogy a szabad óráimat kettétörték és elvettek belőle minimum másfelet. Ma éreztem először mióta a hajón vagyok, hogy ölni tudnék. Pedig tudjátok, hogy elég nagy a tűrőképességem. Ja a tréningekről annyi, hogy sok volt belőle az elején, mindenféle biztonsági dolog vészhelyzet esetén, stb. Ezzel nem is volt baj, többnyire munkaidőben tartottuk őket. De vannak stupid dolgok. Órákat osztják, hogy hogyan kell elmosni valamit, mennyi kell legyen a hipónak a koncentrátuma a vízben, mekkora kell legyen a hideg és a meleg ételek hőmérséklete. Persze ezek fontosak, de fél órába össze lehetne őket foglalni. Ehelyett minden reggel a szabad időnket pocsékoljuk el arra, hogy almagyarázzák, hogy tüsszentés után kezet kell mosni.
Hivatalosan is megtörtént a kinevezésem. Mármint bejött Henry a Staff Messbe és elmondta, hogy itt ezután én leszek a Maitre D’. Van velünk két fiatal srác (egy cseh meg egy szerb), rajtuk érzem, hogy nagyon nehezen fogadják el, hogy egyszerre érkeztünk és ezután kénytelenek lesznek rámhallgatni. Valamint érkezett három napja két lett fickó. Közülük az egyik borzasztó arrogáns. Érzem, hogy minden derogál neki. Summa summárum, most arra is rájövök lassan, hogy főnöknek se könnyű lenni. De igazából nem is főnökösködni akarok. Például az elődömön, aki hamarosan el fog menni, határozottan azt éreztem, hogy imádja az öncélú dirigálást. Tedd ezt ide, vidd azt oda, miközben ő nem csinált semmit. Azt szeretném, ha ügyesebben és ésszerűbben dolgoznánk. Mindenki kapja meg a saját feladatát, amit elejétől végig csináljon meg. Mert sokszor mindenki csinál mindent és semmi nincs megcsinálva. De ez a fejetlenség az egész hajóra jellemző. Valahogy olyan kaotikus minden. Például, csak egyszerhasználatos kesztyűvel foghatjuk meg a kenyeret. Tegnap elfogyott a kenyér. Bemegyek a konyhába. Nincs kesztyű a dobozban. Kérem a mosogatót, hogy tegyen kesztyűt. Mondja, hogy elfogyott, hívjam a galley (konyha) supervisort. Hívom. Ő a nyolcadikról kell lejöjjön. És addig nincs kenyér a konyhában. És ez csak egy a százezer bürokratikus baromság közül. Tény hogy ha mindent szabályszerűen végeznénk, ki se tudnánk jönni az étkezdéből. Néha az az érzésem, hogy ezeknek az embereknek fogalmuk sincs, hogy amit kérnek tőlünk az egyszerűen időben és energiában megvalósíthatatlan.
Sok román dolgozik a kaszinóban. Valamelyik nap félrehív az egyik. Azt hittem szólni akar, hogy folyik a szappantartó, mert abba az irányba indult. Mikor odaérkezek a sarokba, a zsebembe csúsztat tíz dollárt. Ez volt az első borravalóm. Meg kell mondanom, borzasztó jólesett. Különben mi osztjuk a borravalót. A staffosok szinte soha nem adnak, de minden Miamiban nálunk étkeznek a külső munkatársak. Ezek kivétel nélkül amerikaiak. Ők szoktak adni. Utána elosztjuk. Kábé három-négy dollár jut fejenként. Még csak annyit a románokról, hogy ugyanolyan jól érzem magam velük mint a magyarokkal. Két irányba tudok nyitni. Mindkét nációt a magaménak érzem. Szlovákot egyet se láttam.


2009 október 6, 12.05 AM

Sikerült nekik megfejelni a cselt. Valahogy sikerült kifújnom magam és megemésztenem, hogy most márpedig nem lesz kimenetel. A tréningre utalok ami elvágta az offomat. Felkelek háromkor, borzasztó álmosan elmegyek a helyszínre és mi történik.?... Nincs ott senki. Szóval tréning se volt, meg ki se mentem. Egy szót se szóltak róla, nemhogy elnézést kértek volna. Ezek mind olyan jelek, amelyek világosan mutatják, hogy nem igazán vagyunk emmberszámba véve. Az a lényeg, hogy működjön a gépezet. Te le vagy szarva. Nem számít hogy ettél, nem ettél, pihentél, nem pihentél. Dolgozz.
Most főleg nagy a pánik, mert félévente inspekciót tartanak a hajón és mindent átvizsgálnak. A biztonsági és egészségügyi dolgokat főleg. Ez most zajlik. Akkora pánik a hajón, hogy azt el nem lehet mondani. Mindenhol ott vannak a főnökök. Mindenkin hatalmas a nyomás. Mindent tökéletesre akarnak. Ennek fejében hogy nehogy az étel megromoljon egyik étkezésről a másikra, mindent kidobnak. Képzeljétek el amikor döglesz éhen mert nem volt időd reggelizni és ki kell dobd a lefolyóba a sajtokat, felvágottakat, öntetteket, olivát, salátákat, mindent. Döbbenetes a pazarlás, csak azért mert itt vannak az auditorok. De egyébként is általámos a pazarlás.
Onnan folytatnám, hogy nem érzem magam rosszul. Minden megpróbáltatás ellenére nem érzem magam olyan nyomorultul kiszolgáltatottnak és haszontalannak, mint amikor hónapok teltek el azzal, hogy csak vártam. Igaz, csak ma volt egy hónapja, hogy itt vagyok és azóta gyakorlatilag csak eszem, dolgozom és este lazítok másfél-két órát. Nincs időm gondolkozni. Tegnap nem tudtam elaludni. Először mióta itt vagyok. Elkezdett kattogni az agyam. Főleg otthoni dolgokról, emberekről.
Tegnap elvittek engem és Pétert egy magánpartira. Nagyon élveztem. Válogatott társaság, főleg középkorúak. Ugyanaz a meló. Takarítani az asztalokat. Viszont öröm volt látni ahogy ezek az emberek tudnak szórakozni. Főleg kubaiak voltak akik már rég az államokban élnek. Alig érdekelte őket kaja. Felcsendült a salsa és két órán keresztül meg nem állt a tánc. Legszívesebben beálltam volna közéjük, pedig nem igazán vagyok táncolós fajta. Azt mondja Henry, hogyha ezek az emberek feketék lennének úgy rohannának a kajára mint aki soha nem evett. Mondja ezt egy fekete. Nem akartam mondani, hogy a magyarok se a tánccal kezdenék. Ma este ugyanaz volt a helyszín, csak egy pilótaegyesület tagjai számára volt rendezve a parti. Jobban elememben éreztem magam. Többükkel elbeszélgettem. Szintén kellemes este volt


2009 október 8, 4.00 PM

Ha minden igaz, ma este is parti lesz a pilótáknak. Ez azért nagyon jó, mert nem kell a Staff Messben rohangálni mint az állat, hanem szépen kényelmesen ellötyögjük az estét.
Utána mindig elmentünk magunknak egy kis kaját. Ezek nagyon klassz dolgok. Rák, lazac, csirkeszárnyak és egy csomó minden amiről azt se tudom, hogy mi. Természetesen illene, de még nem sikerült mindennek a nevét megtanulni. Ezt lényegében előételnek szánják mert utána elmennek az urak vacsorázni a ’’ Dining Room’’-ba. Nekünk lényegében nem szabad enni sehol csak a személyzeti étkezdében. Ezért kicsit kockázatos amint egy eldugott sarokban a mosogatóban egy csomó mosatlan edény és ételmaradék mellett, valahol a hatodik emeleten csemegézünk. Az egyik kolléga az előző alkalommal két sörrel is meglepett, szóval tiszta Hawai. Ezek nagyon jó dolgok. Valóságos felüdülés.
Az egyik lány aki szintén velünk jött, Szilvia, hajós tapasztalata révén a kapitányt és minden részlegnek az első emberét szolgálja ki. Ha úgy adódik az ő protekciója révén a tiszti étkezdéből is ’’eltakarítjuk’’ a maradék sonkát, lazacot, ananászt, mikor mi van. Sőt egy este sikerült igen komolyan elfáradni a kapitány borától.

2009 szeptember 26, 1.00 AM
Most kerültem ágyba. Mondjuk már 11.-kor már alhattam volna, de amint írtam, nem tudok egy egész napi robot után egybúl lefeküdni. Kell egy kis levezetés. Söröcske vagy borocska a fedélzeten. Nagyon sok sört kóstoltam. Mexikóit, amerikait, jamaicait, de európai sörök is vannak a Crew Barban. Sokminden történt a napokban, de lényegében semmi. Sokszor nincs iőm írni éppen ezért ami érdekes azt lejegyzem, aztán majd kidolgozom, amikor az időmből futja. Nem kronológiai sorrendben fogom venni az eseményeket, hanem ahogy eszembe jutnak.Valamint azt is nézzétek el, ha ismételni fogom magam néha. Nem biztos, hogy fogok emlékezni mindenre, hogy leírtam-e vagy sem.


2009 szeptember 28, 2.00 AM
Természetesen a múltkor megint abba kellett hagyjam, annyira rámjött az álmosság. Sajnos nagyon ritkán van időm írni, de azért próbálkozom. Muszáj lesz jegyzeteket csinálnom és azokat kidolgoznom, mert mikorra alkalmam kerül írni, elfelejtem a témákat. most is van egy jó pár dolog amit szeretnék veletek megosztani. Nem fogom kronológiai sorrendben venni a dolgokat, hanem ahogy eszembe jutnak, ezért elnézést kérek, ha netán ismételném magam
Most érkeztem le a Crew Barból. Ma 15 órát dolgoztam. Minden Miami előtt így van, mert este ''special cleaning'' van, ami azt jelenti, hogy mindent ki kell suvickolni. A kávégéptől kezdve egészen a Coca Colás automatáig mindent. Ezeket a plusz órákat (mert hivatalosan csak 11 órát lenne szabad dolgozni) természetesen nem fizetik. Itt is van egyébként egy próbátáblám, amit egy hétre előre megadnak, hogy hol-mikor dolgozom. Egy héten két ''offom " van, ami azt jelenti hogy nem kell mennem reggeliztetni vagy ebédeltetni. Pl. holnap "breakfast offom" van ezért csak 10-re kell mennem. Ha "lunch offom" van akkor reggel 10 és du. 5 között szabad vagyok. Ezek a jók, mert ekkor ki lehet menni. Vacsoráról soha nem engednek el. Tehát két próbám mindig van naponta, ami napi 8-9 óra munka. Ezek a laza napok. Hetente kettő.
Ezzel nem is lenne baj, csak most már határozottan azt érzem, hogy abszolút nem vagyunk emberszámba véve. Például nagyon sokszor olyan zsúfolt az étkezde, hogy egyszerűen nincs időnk enni. Kénytelenek vagyunk kaját félretenni és a szünetben (két étkeztetés között) megenni. Még ezzel se lenne baj, csak ezt tiltja a szabályzat, hogy a felszolgáló személyzet ugyanarról a büféről vegyen kaját ahonnan a staff étkezik.
Innen folytatom, csak elmagyarázom, hogy mi a staff és mi a crew. A staffba tartoznak azok akik a szolgéltatásokat nyújtják a vendégeknek: énekesek, zenészek, táncosok, masszőrök, fodrászok, elárusítók, fotósok, utazásszervezők, biztonságiak, az irodákban dolgozók, stb. Mi vagyunk a crew. Egy fokkal alacsonyabbak. Kisebb a státuszunk (pl. nem mehetünk a vendégek közé csak egyenruhában). Ide tartoznak a szakácsok (kivéve a chefek), pincérek, szobalányok, mindenféle szerelők meg tisztítók, stb.


2009 szeptember 28, 3.15 PM
Úgy képzeljétek mint egy színházban a társulat, illetve a műszak. Nos, mi szolgáljuk ki a színészeket. Most én vagyok a műszak. A vendégek a nézők. Minden értük van. A mi részlegünkön (restaurant service) azt hiszem egyetlen pozció van ami alattunk van. A mosogató. Mindenki más fölöttünk. Ez ki is volt mondva egy főnök által aki kifejtette egy fiatal cseh kollégának, hogy "Do you know what assistant waiter is here on this ship? Nothing" Hatalmasat nőtt a szememben, mert nem azzal a szar latyak szöveggel jön, hogy mindenkinek a munkája rohadt fontos és mindenki egyenlő, stb. Kimondta a tutit. Egy nulla vagy apukám. Pontosabban nem 0 hanem 427172. Ez az ID.-m (különben ez az egyetlen magasabb pozícióban levő ember akit látok dolgozni és asztalokat takarítani amikor már a pincérek nem győzik). De ez nekem így nagyon jó. Határozottan látom, hogyha egyenruhában lennék teljesen másképp nézne rám pl. egy műkörmös. A ruha TESZI az embert. Legalábbis itt. De egyáltalán nem zavar, hogy ilyen lent vagyok (nem mintha otthon fent lettem volna). Sőt. Hrabal jutott eszembe aki kiköltözött a lakótelepre a melósok közé.
A feladatunk leszedni a koszos tányérokat meg poharakat, kivinni a konyhába egy nagy műanyagedényben (15-20 kg egy fuvar). Valamint rendeléseket felvenni, illetve előkészteni az étkezdét minden egyes étkezésre, utána takarítani. Van amikor borzalmasan nagy a káosz. Nem győzzük leszedni az asztalokat. De elfogy a kenyér, elfogy a gyümölcs... rohanunk mint a mérgezett egerek. Képzeljetek el egy meleg büfét amin van minden egyes alkalommal: valamilyen tészta, hal, csirke, disznó vagy juh, marha, csirkemell, párolt zöldség, rizs, tört krumpli. Valamint egy salátabárt nyolc féle öntettel, négy féle sajttal, tonhal, öt fajta saláta, oliva, paradicsom, uborka, paprika, hagyma, retek, brokkoli, főtt tojás, mazsola, nagyon sok minden. Ez minden délben és minden este. Képzeljétek el amikor ilyen kínálat mellett hatszáz fele áll a fejem: paradicsomot kell hoznom, parmezánt reszelnem, szednem az asztalokat, vinnem a tányérokat, jönnek a nyálfejű idióták és rendelik cheesburgert, hot dogot, omlettet, szalmakrumplit. Legszivesebben torkon rugnám őket. De természetesen kell mosolyogni, "Yes, of course"
Ja... meg kellett vennünk a munkaruhát (130 dollár). Ezen is felháborodtam egy kicsit, de aztán elmagyarázta egy cukrász, hogy régen nem így volt, de akkor az emberek nem vigyáztak rá, és ha netalán elveszítették és csak utána vétették meg velük, akkor loptak. Kicsit megnyugodtam egészen addig amíg ki nem derült, hogy az egyik lánynak túl hosszú a nadrágja, fel kell hajtani, de a szabót kell fizetni. Mintha Gizikének kellett volna fizessek, hogy bevegyen a jelmezemből. Szóval minden lehetséges eszközt megragadnak hogy, több pénz maradjon meg nekik. Undorító. Ha már itt tartunk, megkaptam tegnap az első fizetést. Két hétre 530 dollárt. Ebből ki kell fizetnem az egyenruhát.
Asszem mondtam, hogy max. 11 órát lenne szabad dolgozni. Ki van találva egy rendszer, hogy mindig amikor elkezdesz dolgozni, be kell jelentkezni és egy számítógépszerű masina méri az idődet. Ha leülsz kajálni ki kell jelentkezni. Tehát csakis a ledolgozott órákat számolja. De nagyon cseles, mert tegnap este mikor kijelentkeztem nekem 3 ledolgozott órát mutatott. Azért mert 12 óra után automatikusan elölröl kezdi. Nem számít ha 15 órát dolgozol, az adatbázisba ígyis-úgyis max 12 fog bekerülni.


2009 szeptember 30, 16.10 PM
Most nagyon rövid leszek, mert kint vagyok a kávézóban és rohannom kell vissza.
Kedves fórumozók, legyetek szívesek megjegyzéseket írni a blogba, mert nem tudom követni a fóumot és főleg visszaolvasni. Írok majd a waitressekről is. Kérem nézzétek el a helyesírási hibákat is. A képek is jönnek de most már muszáj lesz számítógépet vennem. Üdv mindenkinek.

2009 szeptember 21, 11.50 AM

A következő pár sor az előző bejegyzésből valahogy kimaradt. (onnan, hogy "modernkori rabszolgaság") De akkor hozzá is fűzök annyit a hozzászólásokhoz, hogy igen, nyolc hónapot fogok itt dekkolni. Janikám a síelés nem fog összejönni, csak ha nem gleccserre megyünk, de addig még nagyon sok van. Továbbá vannak képek is, csak egyszer kell vennem egy laptopot, amin nyugodtan tudok szelektálni, kicsit kipozni őket, úgyhogy egy kis türelmet kérek.


Modernkori rabszolgaság. A mosogatók akiknek a legnehezebb dolguk van iszonyatos körülmények között dolgozva, 450 dollár a fizetésük. Ott csak indonézt vagy filipinokat látni. De már a mi munkánkat is egyre kevesebben végzik keleteurópaiak. Max 1200 dollár lesz a fizetésem. Kell magam győzködnöm, hogy ezt nem a pénzért csinálom hanem valamiért, amit még én se tudok megfogalmazni, mert ha csak a pénzért csinalnam, nagyon hamar elkeserednék. Mondjuk ennek meg kell várni a végét, mert csak három napja dolgozom, tehát lehet, hogy az elkeseredés még hátravan. Sokan leszállnak egy-két hét után. Nem csodálom.
Most mennem kell a bevándorlási hivatalhoz.

2009 szeptember 15, 3.10 AM

Megvolt a hivatal, de azóta nagyon sokminden történt. Nem akarok csak a nehéz meg a szar dolgokról írni. Sok van belőle, de vannak jó dolgok is. Pl. minden este felmegyek a Crew Barba, (pont a hajó orrában van a fedélzeten), veszek egy sört vagy egy pohár bort (sajnos a bor drága, 3 dollár egy pohárral) gyönyörű a csillagos ég meg az ócean. Nagyon össze lehet barátkozni, mert végülis ez egy zárt világ. Csak nagyobb mint egy színház és sokkal több náció van benne. Amin nagyon meglepődtem, hogy elég sok tanult ember dolgozik itt. Pl. a lakótársam mesélte, egy indiai szakács, hogy tőlük nem is vesznek fel senkit, csak ha van főiskolája. Keményen dolgoznak kb. 800 dollárért. Indiában ez nagy pénz. Ezért a konyhán nem is lehet találni európait. De már pincér nem lehetne belőle. Noha vannak indidai pincérek, de ezek nem annyira sötétek. Viszont van egy csomó fekete pincér is. Szóval nem tudom mi alapján szelektálnak, de működik ám itt is a rasszizmus. Főleg a cég részéről. Persze ennek pont az ellenkezője van propagálva széles, ‘’mindenki egyenlő’’ vigyorral. Ő például az amerikai tanulmányaira gyűjt. Közgazdaságból akar mesterizni. De találkoztam egy fehérorosz filológussal is. El is beszélgettem vele Dosztojevszkijről meg egy két színházi dologról.
Különben helyrejöttem, már nem szédülök és nincs lázam. Valamint estére már nem fáradok el olyan borzasztóan. Felkelni viszont nehéz, és hálás vagyok amikor nem 6.-kor, hanem 6.30.kor kezdem a munkát (12-1 előtt soha nem fekszem le). Mintha kezdenék erősödni. Mindenképp ha ezt kibírom, azt hiszem akármilyen munkahelyen megállom a helyem. Tegnap mondták, hogy a régiek elmennek és mi leszünk akik majd az újaknak megtanítják a dolgokat iletve felügyelik az egészet. Valamint azt is, hogy engem akar a főnök felelősnek tenni. Ez is egyfajta főnökség, aminek örülök is meg nem is. Egyrészt jó mert jókat mondanak rólam (ezt már a színházban megtanultam, hogy ez néha fontosabb mint ahogy végzed a munkád), másrészt nem olyan jó, mert nagy felelősséget ró rám, hisz szinte mindenért ami a vendéglőben történik közvetlenül fogok felelni. Plusz koordinálnom kell a crew, a staff és officer’s mess-t(később mindegyiket leírom, hogy mi-mi). De ennek is várjuk meg a végét, mert nem akarom elkiabálni. Ha nem lesz belőle semmi, akkor is csináltak nekem tegnap egy jó napot.
A munkát kezdem élvezni. Amint tanulom meg, hogy mi hol van, egyre kevesebb a feszültség és a fölösleges rohangálás. Plusz megtanulok gazdálkodni az időmmel meg az energiámmal. Pl. ha egy nap van 3 óra szünetem, azalatt kell ennem, valamit elintéznem és pihennem, hogy este legyen energiám. Kötelező frissen borotválkozni és pontos lenni. Kicsit olyan mint a katonaság, de rá lehet érezni az ízére. Sőt valami perverz módon még szeretni is tudja az ember.


2009 szeptember 16, 9.40 AM


Tegnap este takarítás előtt a jamaikai főnököm, akit Henrynek fogok ezután hívni, magával hívott, hogy megmutassa az esti életet a hajón. Ennek csak örülni kell. Élmény volt különben. Miden csilog-villog, hatalmas nyüzsgés, a pincérek rohangálnak, az emberek, mármint a vendégek meg csak zabálnak mint a disznó. Ugyanis a kaja nekik ingyen van. Tehát befizetnek egy 3-4 napos hajókirándulásra (cruise) kb. 100-170 dollárt és ezért ingyen zabálhatnak amennyit akarnak. Azért használom szándékosan ezt a szót, hogy zaba, mert szinte semmit nem fogyasztanak el. Ingyen van, tehát nyugodtan ki lehet dobni. Tonnányi kaját pazarolnak nap mint nap. Plusz van szálásuk és sétahajókáznak. Más társaságoknál drágábbak a kirándulások, de a Carnival ezt a réteget célozta meg. Végülis a szegény réteget, akik három napig császárnak érezhetik magukat. Egy adott pillanatban lementek a fények és kezdődött a party time, ami azt jelentette, hogy az összes pincer felsorakozik, elindul a zene és a kendőjükert lobogtatva énekelnek, miközben vonulnak a a vendégek között. Kb. Úgy érezhetik magukat mint én egy szar operettben. Pl. mikor azt kellett énekeljem maximális lelkesedéssel Korpássyként, hogy a ‘Vándorszínész sorsa nehéz …’ Szóval értitek. De ezek a hülye amerikaiak szentül meg vannak győződve, hogy ezek az emberek boldogok mert nyalhatják a seggüket.
Henrynek is van egy főnöke… De inkább elölről. Mi vagyunk legalól (assistant waiters). Köztünk van egy felelős. Mint pl az iskolában az osztályfelelős (amint írtam lehet, hogy ez leszek én). Nekünk van egy supervisorunk (Romelito). Ő egy filipino aki akkora tapló, hogy még köszönni se tud, amikor bejön reggel a vendéglőbe. Fölötte van Henry, a jamaikai akiről már írtam (az ő pozíciója Maitre’ D), és Henry fölött is van valaki, aki a két nagy vendéglőben (ahol a vendégek étkeznek, nem ahol mi dolgozunk) az atyaisten (Senior Maitre’ D). Tegnap amikor bemutatott neki Henry, kicsit beszélgettünk, hogy hol éltem mit csináltam, hol szerettem jobban. Egy adott pillanatban Szlovákia is szóba került. Kérdezi, hol éltem. Mondom Komárom. Komáromban hol? Mondom a vasútállomás mellett. Aha tud az alagútról. Szóval kiderült, hogy a nője a környékről származik és abszolút ismeri a helyet. És sorolta a helységeket Bajcs, Párkány…, illetve, hogy Délszlovákiában mindenki magyar… Kicsi a világ.

2009 szeptember 7, 11.30 pm

Holnap lesz a harmadik napom a hajón. Kicsit muszáj lesz visszamennem az időben. De előre kell bocsátanom annyit, hogy nagy valószínűséggel nem lesz időm gyakran netezni, éppen ezért muszáj megírnom a szöveget amikor van időm és amikor internetközelben leszek, akkor fellövöm. Úgyhogy a bejegyzések valós dátuma az általam megadott lesz, nem pedig a rendszeré.

Vissza kell mennem addig, hogy a szállodában szuper életem. volt. Ellátás, medence, Miami… Egyetlen kellemetlenség ami történt, hogy egy éjszakára betettek hozzám egy indonéz fickót, aki valami katasztrofális volt. Rendetlen, éjszaka háromkor egy órat telefonál…

2009 szeptember 10, 8.30 am

Csak most tudom folytatni, mert a múltkor két sör után beleálmosodtam. Nagyon sokminden történt, mióta fellszálltunk. Minket újoncokat (assistant waiters) a személyzeti étkezdébe osztottak. Itt kell az asztalokat törölgetnünk, a maradék kajákat leszednünk, valamint, rendeléseket felvennünk. Napi 10-12 óra munka. Fel voltam rá készülve csak valahogy másképp képzeltem. mondjuk úgy, hogy reggel 7.-től este 7.-ig. Ehelyett ltalában reggel 6.-tól este 10.-ig 2-3 órás szünetekkel nyújtva a napot. És ez így lesz nyolc hónapig, nem hatig ahogy először elmondták. A konyhában, a mosogatóban csak Fülöp szigeteki és indonéz van. A kaja kiváló. A rendelés részét nagyon élvezem. Hatalmas sürgés-forgás, minden náció, gőz, stressz. De úgy érzem ki fogom bírni. Elvi kérdést csináltam belőle, mert nagyon sok ember két hét után leszáll. Sőt a nagyfőnök, egy jamaikai néger azt mondta nekem ‘You’re good man. You’re moving fast. I’m gonna take u soon to the dining room’. Ez volt az első dicséretem, amiből még ha nem is lesz semmi, akkor is jólesett. Három nap után ez jó.

A vendégek közé csak egyenruhában szabad menni és kitűzővel. Szabad használni a vendégeknek fentartott konditermet a masszázs és fodrászszalont. Csak nem tudom mikor kerül rá sor, mert egyelőre minden szabad órámat pihenéssel töltöm.

2009 steptember 11, 9.30 am

Most veszem észre, hogy nem igazán vannak befejezve a bejegyzéseim. Nem is lesznek kerekek, mert ha hirtelen elálmosodom, vagy kevés az időm, akkor rögtön abba kell hagynom. Tegnap több mint 15 órát dolgoztam. Általános takarítás volt volt. Minden Miamis nap előtt ezt meg kell csinálni. Ez hetente kettőt jelent. Nem sokkal kettő előtt feküdtem le, reggel 6.-kor már dolgoztam. Van egy pár román a hajón. Magyar is egy-kettő. Általában az emberek barátságosak türelmesek. Nagyon rendes a nagyfőnökünk, Henry, és úgy érzem bír engem. Látja, hogy nagyon odateszem magam. De ma…, gyakorlatilag három teljes munkanap után, kezdem érezni a fáradtságot. Mintha hőemelkedésem is lenne. Biztos, hogy a fáradtságtól. Azt mondják, hogy két hét után az ember megszokja, és meg is tanul mindent, hogy hol mi van és nem kell annyit rohangálni. Úgy érzem ez az egész munkamódszer és főleg a fizetés, kizsákmányolás.

Zilah - Miami

Na... Azt se tudom, honnan fogjak neki, mivel már Miamiban vagyok, és nagyon rég nem írtam semmit. Talán onnan, hogy mielőtt elindultam volna Kolozsvárra, keserű gomba volt juhtúróval. Ez volt az utolsó anyám főztje, vagy inkább sültje. Különben azért Kolozsvárról, mert Jóskával le volt beszélve a pálinkafuvar és az OrangeWays járatait mintha kevésbé csesztetnék. Nem is volt semmi probléma a határon. Üzenem, aki pálinkát akar vinni, OrangeWayszel menjen. Különben meg szemetek, mert már csak 6000 ft.-os járataik vannak.
Szóval Kolozsváron mindenkivel találkoztam (Andika, Szp, Feró, Kecske és még sokan mások) és mindenkitől elbúcsúztam. Hajnali fél ötkor érkeztem a Népligetbe. Mónival 8-ra voltam megbeszélve. Nem akartam felébreszteni, úgyhogy szunyókáltam a bőröndön vagy két órát és csak nyolckor mentem hozzá. Így is felébresztettem. Egész nap intézkedtem kisebb nagyobb sikerrel. Hamuban sült pogácsa. Este Zsoltékkal voltam. Jó fáradt voltam, a vége fele az estének már "javítottam a seikot". Péntek reggel 4.-kor indult a transzferem a Madách térről. Lekéstem. A vér meghűlt bennem, amikor felébredtem (egy még tíz percet visszadőlök után) és láttam, hogy 4.10. Lehetett volna 7.10 is. Taxi, reptér, innen a lehető legolajozottabban mentek a dolgok egész Miamiig ahova nem érkeztek meg a csomagok, de ezt már sokkal nagyobb lelki nyugalommal viseltem, mint a transzfer lekésését. Sőt szinte örültem, amikor mondták, hogy holnap megjön, de addigis adnak 100 dollárt.
Találkoztam Jóskával. Szuperül sikerült a szállás mert a recepcióssal jó kis románosan megbótoltuk, hogy mindenkinek jó legyen. Ezt nagyon élveztem, hogy amint belépek már megvan a lehetőség a susztára. Különben a recepciós perui és bevallása szerint nagyon rosszul aludt a kis biznisz miatt. Egy kis szépséghiba, hogy nem jött el a pálinka, úgyhogy ezt majd postán küldöm el a kedves bátyámnak. Este már hulla voltam. Több mint 24 órája talpon voltam. Bele is szundítottam párszor a beszélgetésünkbe. Ma ment vissza.
A reptérről, ahova kikísértem Jóskát egyenesen a központba mentem. Itt hatalmasat sétáltam, sétahajókáztam és összességében nagyon jól éreztem magam. Megmutatták a nyaralóját Piafnak, Shaquille O'Nealnek, Stallonenak, Julio Iglesiasnak, Elisabeth Taylornak, Puff Daddynek, Will Smithnél buli volt, Al Caponenál lemerült a fényképezőgépem. Amint visszaértem a szállodába már várt a csomagom. Szóval eddig minden a legnagyobb rendben van. Most megyek vacsorázni, mert éhes vagyok.

Még egy pár nap

Sokminden történt az utolsó napokban. Ami ide tartozik az mindenekelőtt az orvosi elrendezése Budapesten. A dolog pikantériája, hogy direkt a Szigetről mentem reggel hétre a rendelőbe, egy szemernyi alvás nélkül és jóval több ezrelékkel a vérben. Szidtam is magam a metrón, hogy hogy lehetek ilyen felelőtlen stb., de nagy megkönnyebbülésemre a vérből csak HIV meg a Hepatitis érdekelte őket. Az is sokatmondó volt, hogy amikor ezt töredelmesen bejelentettem, azt mondta az egyik nővér a másiknak: "Mondtam neked, hogy ez lesz ha megkezdődik a Sziget. Tavaly ugyanez volt..." Következtetés: nem csak én vagyok ilyen felelőtlen.
Most el kell küldeni Amerikába az eredményeket és a cég vissza kell igazoljon, hogy indulhatok. A jegyem 4.-re szól. Addig ennek meg kell történnie.
Egy hetet töltöttem Budapesten, összességében nagyon kellemesen. Megvolt a két forgatási napom a Razziában. Akarok még ilyet csinálni. Pontosabban szeretnék. Természetesen hajózás után.
Budapest után három nap tenger. Az is borzasztó kellemes volt. Egyelőre ennyi.

Előkészületek

Javában folynak. Túl vagyok a szerződésátvételen, vízumkérelmen, repjegyvásárláson, már csak a hajóorvosi vizsgálat maradt hátra. Mostanig halasztottam az írást, mert nem volt kedvem írni a rengeteg adminisztrációs dologról, fölösleges körökről és kiadásokról. Ha minden jól megy, szeptember 5-én repülök és 6-án már felszállok a Valorra.