Amikor vízre bocsátották valamelyik Disney hajót (talán a legelsőt), delfinek sokasága vette körül amit abszolút jó jelnek lehet venni. Azt is lehet mondani, hogy szerencsét hoznak. Végeredményben a társaságnak szerencsét is hoztak. Amikor feltűnnek a delfinek az mindig egy esemény. Kiabálnak, hogy ''delphins delphins!'', aki csak teheti odamegy és nézik őket. Így amikor egy csoport vendéget vagy legénységet lehet látni a hajó valamelyik oldalában akkor tudja az ember, hogy valószínűleg delfineket bámulnak. Most már kétesélyes a dolog mert feltűntek a bálnák is. Majdnem elmentem bálnanéző túrára de állítólag Alaszkában több van és izgalmasabbak, így elhalasztottam a bálnanézősdit. Amiért kitértem a delfinekre.. Amint átkeltünk a csatornán, az első kora reggel fent kezdtem a Beach Blanket - en (ez az itteni Lido). Már felkelt a nap, de még vörös volt minden. Egy adott pillnanatban észreveszünk egy pár delfint, aztán még többet, aztán még többet, aztán azt látjuk, hogy a hajó fara szinte hemzseg a delfinektől. Cikáznak, kacsáznak, villognak, olyanok szinte mint a nők. Tudják mikor tetszenek és szívesen mutogatják magukat. Szóval a delfinek megjelente mindig üdvös. Nekem ahhoz hasonlatos érzésem van mint amikor szivárványt lát az ember. Az is jó érzéssel töltött el, hogy amint kiértük a Csendes óceán vizeire delfinek köszöntöttek. Nem tudtam nem jó jelnek tekinteni.

Szintén a tizenöt napos úthoz kötődik a következő pár sor. Pontosabban Manzanillohoz ami egy kis kikötő. Az eddigiek közül a kedvencem, csak sajnos nem fogunk többször menni. Talán még egyszer Vancouver előtt. Nem különösebben frekventált hely. Inkább kereskedelmi kikötő. Pont ezért szerettem mert nem Wall Mart, Hard Rock Cafe, StarBucks és Senior Frog's éktelenkedett a kikötőben hanem helyi dolgok. Többé – kevésbé mert ugye bóvli nélkül lassan elképzelhetetlen a világunk Korondtól Manzanillon át egészen Katmanduig. Viszont ők szeretnének több hajót fogadni. Ezért tesznek is. Például az utasokat népviseletbe öltözött zenekar fogadta. Ahol sok hajó megfordul és már eléldegélnek a túristákból az emberek (pl. Cozumel), ott nem törik össze ilyesmivel magukat a helyiek. Megelégednek két – három sombreros gitárossal. Amiért én szerettem, az nem ez. Végre azt éreztem, hogy kapok egy kis falatot az igazi hamisítatlan Mexikóból. Nem ültem le sehova közel a kikötőben, hanem elindultam befele. Ordított a szegénység, de nem volt zavaró. Sőt mindenhonnan szólt a zene. Lepattant kulipintyókban pékségek, varrodák, mosodák, tévé – rádiószerelő műhelyek (ezt bírtam a legjobban), mindenhol nyitott ajtók, mindenhol szól a zene, énekelnek és ami a legfontosabb, mindenhonnan jókedvűen integetnek. Az épületek, a házak, az utcácskák... teljesen más mint amit eddig láttam. Csak magamra voltam ideges, mert nem töltöttem fel a fényképezőgépemet. Az Olympus szinte soha nem hagyott cserben de hát az elment a bőröndben. A Nikont meg mindig fel kell töltsem mert leszívja az akuimat. Ebben az esetben nem számítottam rá, hogy ennyire klassz lesz, másrészt elfelejtettem feltölteni. Találtam egy éttermet ami olyannyira helyi volt, hogy nem volt angol menü és nem volt egy rohadt túrista se. Csak én, de nekem szabad :))). Valaki fordított, hogy mi – mi és megkajáltam autentikus mexikói környezetben. Bejött egy csoport rendőr, megebédelt, továbbment. Én meg csak újjongtam és szívtam magamba a citromos Corona – t. Az újjongás egész visszautam alatt elkísért mert végre valami mást láttam, más ritmust és életérzést tapasztaltam. Ez lenne az utazásnak a lényege. A hajózás alatt viszont az ilyen üdítő élményekből kevés ilyen jut. Olyanok ezek mint valami oázisok. Rettenetesen értékesek. A nagy rajongással egyedül voltam, hisz a legénység legnagyobb többsége csalódott volt ettől a koszfészektől. Viszont boldogok Puerto Vallarta – ban mert ott ott van a Mall és a Wall Mart rögtön a kikötőben. Megtanultam ezen se csodálkozni csak magamban kuncogni és bölcsen bólogatni. Hahahaha...

Közben változások történtek lakásügyban. Nem sikerült Adriannal költöznöm, de megszabadultam a háromszemélyes kabintól. Norbit hamarabb hazaküldték, gyorsan beadtam a kérelmet és zsupp már költözhettem is egy kétszemélyes kabinba Madeval, Norbi ex lakótársával. Made Baliról származik és ő egy külön sztori. Annyira jóindulatú, segítőkész és altruista, hogy az már nem egészséges. Ő is hamarabb hazament és azóta már Georgeval lakom aki bukaresti és már tíz éve hajózik. Made... Soha nem kellett ágyat vessek. Reggel amint elmegyek munkába természetesen nem terítem el az ágyat. Azok a percek negyon értékesek és a kávé mellett sokkal hasznosabbak. Mire visszajöttem tizenegy körül az ágyam már gyönyörűen el volt terítve hisz it takes just two minutes. És ez így ment minden nap. Kaptam tőle új ágyneműt, mert szerinte amit itt kaptunk az csúnya. Nem tiltakoztam különösebben. Hát csöszd meg ha neked úgy esik jól meg szerinted így szebb a kabin, hát akkor csináljad. Most mit mondjak? Este meló után sör a kabinban. Made kérdezés nélkül masszíroz. Fejet, lábat... Abszolút ok volt az elején de aztán már kezdett sok lenni (lassan - lassan kibújtam a masszázs alól) és szinte hálás voltam a sorsnak, hogy hamarabb hazament. Ajándékot akar hozni Baliról. Egy maszkot rendeltem tőle de azt nem ígérte száz százalékra mert ők hisznek benne, hogy ezeknek a maszkoknak lelkük van és lehet hogy rosszat hoz rá a repülőn. Úgyhogy vagy postán küldi, vagy mást hoz. Nem tudtam eldönteni, hogy miből fakad ez a nagy emberbaráti szeretet (Norbit is állandóan masszírozta). Gondolom ez más kultúra, más civilizáció, más határai vannak a személyes szféráknak és az intimitásnak. De számomra motoszkált valami a háttérben, valami nekem nem stimmelt. Utolsó éjszaka mielőtt elment volna, úgy hajnal körül mellém fekszik, hogy ő fázik. Hadd ne mondjam, hogy engem is kirázott a hideg. Mondom neki, hogy barátom én így nem tudok aludni, neked adom a takarómat nyomás vissza a helyedre. Nem akarja elvenni az enyémet de visszamegy. Visszament. Reggel látom, hogy legalább három pléd van szépen összehajtogatva az ágyán. Nohát itt volt a kutya elásva. Gondolom nem kell mondanom, hogy nem fogok többet Madeval lakni. Ja... és imádom, hogy újabban rendetlen az ágyam.
Mostanában a kabinban iszogatok és egyre kevesebbet látogatom a Crew Bart, egyébként is a hűtőmből soha nem hiányozhat a Chardonnay meg a Corona..

Most csak pár új fotó...

https://picasaweb.google.com/szabolcstyukodi/Disney102?feat=directlink