Szia Ágota! Azt hiszem, hogy lassan megengedhetem magamnak azt a nagyképűséget, hogy köszöntselek az olvasóim között. Természetesen mendenkit üdvözlök. Jó érzés látni szépen lassan szaporodtok. Laci te ne bújkálj J ! Elfelejtettem mondani, hogy ezeket a bejegyzéseket abszolút privát mailként is felfoghatjátok. Ezzel csak arra szeretnék utalni finoman, hogy nem sértődök ám meg ha egy-egy privát mailt kapok tőletek, hogy hogy vagytok, mit csináltok. Természetesen kinek nem inge ne vegye magára.
A múltkoriban, mikor lassan befejeztük a vacsora utáni takarítást, csörög a telefon. Henry hív, hogy 11 órára menjek a Spirit Dining Room-ba. Kettő van a hajón a Spirit meg a Pride. Ezerkétszáz vendégre. Nagyobb hajókon akár három-négy is lehet. Érdemes ezekre a nevekre odafigyelni. Meg a hajók nevére: Conquest, Freedom, Sensation, Imagination, Victory, Freedom, Fascination, Legend, Destiny, Fantasy, stb. Csupa hangzatos név. Mindegyik a győzelemre meg a képzeletre utal. A Carnival a legnagyobb társaság a világon. Számos más céget és kisebb hajóstársaságot magába foglal. Most már határozottan látom és érzem, hogy az emberek, mi, a végtelenségig ki vagyunk használva. Már vagy négy-öt napja csak hárman dolgozunk a Staff Messben. A negyedik srác beteg, de őt már a Room Serviceből (ahova kerülnek az emberek általában két-három hónapos Back Dining Room után) hívták le. Gyakorlatilag öt embernek a munkáját végezzük. Hosszabbak az étkezések utáni takarítások, többet kell rohangálni a rendelésekkel, meg egyáltalán mindennel. Az az érzésem, hogy a főnökeink látják, hogy így is megy, vagyis meg tudjuk csinálni és nem is hívnak új embereket. Természetesen ezzel pénzt spórolva. Ugyanis ha nem küldenek az office-tól új segédpincéreket (hogy használjak már magyar szót is) akkor simán elő tudnának léptetni egy-egy mosogatót. De azokat amint már említettem három-négy szerződésen keresztül havi ötszáz dollárért dolgoztatják. Az a durva, hogy Indonéziában és a Fülöp Szigeteken sorban állnak ezért az ótvar melóért. De ugyanezt eljátssza a cég a pincérekkel is. Miután lejár a Room Service ami szintén kb. három hónapig kellene tartson, utána jön a vendéglő. Namármost tudunk olyan assistant waiterekről akik már a harmadik szerződésük közepén vannak és még mindig nem kaptak promóciót. Team waiter, utána team headwaiter, senior teamheadwaiter, assistant maitre’ d, maitre’d. Ehhez hosszú évek kellenek. Van akinek tíz év elég, hogy a maitre’d-ig vigye, van aki még húsz év után is assistant maitre’d. Persze, hogy sok függ a képességektől, intelligenciától, stb. De visszatérve, a kilencvenes évek közepén, sőt még kétezer körül is 5-6000 dollárt megkeresett egy team headwaiter. És milyen erős volt a dollár! Egy szerződés, egy lakás. Valamint sokkal, de sokkal gyorsabban lehetett felfele menni a szamárlétrán. Most max négyet keres a team headwaiter és amint mondtam assistant waiterként, tréning ürügyén több szerződést nyomnak le az emberek. Ugyanazt a munkát végzik mint egy team waiter csak éppenséggel 1000 dollárért. Szóval régen sokkal könnyebb volt ez a munka sokkal több pénzért. Sokmindent elárul, hogy a gazdasági válság kellős közepén, amikor szinte minden szarul megy, több százmillió dollár értékben bocsájtanak vízre két hajót. A legnagyobb kategóriájút. Az egyik a Dream, ami már el is indult. Nahát, az ügyes menedzsmenten és a jó kommunikáción kívül, ezért tudott a Carnival ilyen bődületesre nőni. Különben a tulajdonosok zsidók, ami természetesen nem jelent semmit.
Most visszaugrok a legelejére ahol félbehagytam, hogy egy este munka után hívnak a Dining Roomba. Nagyon kiakadtam, hogy most megint valami extra munka lesz. Motyogtam is egy sort magamban, hogy a kurva életbe, hogy már megint valamit kitaláltak, stb. Megjelenek pontban 11-kor, hát mit ad Isten, a két Maitre’d, Henry, és a két hostess csaj ülnek egy asztalnál és vacsoráznak. Engem is vacsorázni hívtak. Nagyon kellemes meglepetés volt. A komáromi kapcsolatokkal rendelkező maitre’d vacsora alatt elmondta, hogy milyen fantasztikus a ’’personality’’-m és hogy mennyire ’’fit’’-s ehhez a ’’job’’-hoz és hogy csak ’’patience and patience’’. Nem dicsekvésből mondom... de, dicsekvésből mondom, hogy a Staff Messben már ketten is kérdezték, hogy mikor tesznek már fel a Dining Roomba mert én vagyok az egyik legjobb pincér. Szóval jó a reputációm. Azt mondta Henry egyszer Szilviának rólam, hogy én ’’too good to be a waiter’’ vagyok. Szerencse, hogy nem "to be true". Pedig nem sokat tudok az igazi profi felszolgálásról. Ezek szerint tényleg fantasztikus a ’’personality’’-m. A vacsorához még annyi fűződik, hogy eddig még soha nem ettem homárt. A rákocskákat szépen megettem, de a homárt egyszerűen nem tudtam, hogy kell enni. Nagyon kemény volt páncél, a kés-villa nem tűnt jó ötletnek. Ők már befejezték előttem a homárt. Utánozni már nem volt alkalmam. Nem akartam hülyének tűnni, inkább otthagytam. Senkinek nem mondtam semmit. Pár nap múlva Pétert hívják vacsorázni. Napközben, pontosabban munka közben, állunk a mosogatóban, mindenki csinálja a maga dolgát. Én meg Péter. Közben azon gondolkozom, hogy mondjam-e el neki, hogy hogy jártam a homárral. Miközben ezen morfondírozok, hogy tűnjek-e hülyének vagy maradjak-e hülye, megszólal mellettem Péter: Hallod, hogy kell enni a homárt? Azt hittem, hogy ott helyben meghalok a röhögéstől.
