Kedves Ákos, a párhuzamot a napkinszámlálás és ''Gömböc Úr'' - ban való konfettiszórás között a közös zenei betétek szolgáltatása adta. Illetve még inkább, mindkét munkának az értelmetlensége és ha még pontosabban akarok fogalmazni, ugyanazt éreztem napkinszámlálás közben, mint konfettiszórás közben, a világ másik végén miközben szólt az YMCA. Csupán a díszlet, a kellékek, meg a hangosító különböztek

A múlt héten ellopták az ingeimet mosodában. A szolgálati ingeket. Képzelhetitek milyen emberek sokadalma ez, ha nagyon sok panasz érkezett, hogy alsónemük tűnnek el. Ötvenként dollárért újakat kellett vennem. Mikor jelentettem a biztonságiaknak, csak azt tudták javasolni, hogy őriznem kell őket. Úgyhogy most csücsülök a folyosón és őrizem az ingeimet miközben mosódnak.

Már írtam nektek a jómúltkorában Nagipról, az angol pincérről. ''He got banana...'' Több mint két hete részegen jött vissza a hajóra a diszkóból és elaludt a Staff Messben. Rátalált egy borzasztó rosszindulatú nőszemély. Egészségügyis. Szóváltásba keveredtek.Talán egy kis lökdösődésre is sor került. Kijöttek a biztonságiak, minden elsimult, Nagip kapott egy írásbeli figyelmeztetőt és rendeződni látszott a dolog. A háttérben közben zajlottak az események. Két hét múlva, reggel hatkor kopognak Nagip ajtaján, hogy van három órája összecsomagolni, mert el kell hagynia a hajót. Magyarán ki van rúgva. Amíg csomagol, őrzik a biztonságiak. Sőt csak akkor kapja kezébe az útlevelét, amikor a repülőtéren áthaladt a beléptetőn. Addig kíséri a security ,mint valami bűnözőt. Azért ilyen drasztikus ez a kirúgás, pontosabban ilyen hirtelen, mert attól tartanak, ha jóval előtte szólnak neki elkövet valami baromságot, hiszen úgysincs mit veszítenie. A Chief Securityt is kirúgták, akit borzasztóan sajnáltam, mert iszonyatosan jó fej volt. Érte állítólag az FBI jött. Azt mondja a folyosórádió, hogy a vendégektől csórelt. Nehezen tudom elhinni, de azt látom, hogy itt már semmin se szabad meglepődni.

Nehezen megy az írás. Egyre lustább vagyok, de igyekszem tartani a legalább havi három bejegyzést. Alapvetően jól megy sorom a Room Serviceben. Nem megerőltető és napi 10-12 óra munka után nincs semmi bajom. Kicsit olyan mint amikor a kosárlabdázókról leveszik a súlyokat meccs előtt. Olyan megkönnyebbülés ez a Back Dining Room után. Ez két hónapig fog tartani, amiből már eltelt majdnem egy és utána jön a nagy szopás. A Lido. Ez a tizedik emelet a hajón. A nap huszonnégy órájában teljes büfé. Semmi más dolga nincs az embernek mint asztalokat takarítani. Egy óra után azt érzed, hogy meghülyülsz. Akik nem szeretnek gondolkozni, azoknak megfelel ez a munka. De a munkarend borzalmas. Állítólag már az indonézek is, akiknek a tűréshatáruk jóval magasabb mint a mienk, át szeretnének menni a bárba. Kicsit irtózom tőle. Ez három hónapig fog tartani. Ezalatt már a Dining Roomban is fogok dolgozni a vendégekkel. Ezután pedig, ha minden igaz május 7-én megyek haza. De addig még sok van.

Semmi karácsonyi hangulat. De már két hónapja fel kellett diszíteni a Messeket.

Legalább úgy utáltam diszíteni, mint otthon a boltokat látni amikor már novemberben karácsonyi vásárt hírdetnek. Minden varázsát elveszíti. Főleg itt a Bahamákon ahol rövidújjuban lehet lófrálni. Nem ironizálok. Hiányzik kicsit a tél. A hó, a síelés. Hiányzik a Kossuth Rádió és a főzés. Hiányoznak a kocsmai hangulatok. A múltkor Miamiban megsimogattam egy macskát. Akkor jöttem rá, hogy a hajón nincsenek állatok és én mennyire szeretem őket. Néha érzem, hogy jó lenne egy értelmes dolgot próbálni. És ha már Karácsony van akkor természetesen a család. De semmi nem hiányzik égetően vagy bántóan. Tettem fel néhány új képet, a már megadott linken meg lehet nézni. Most már nagyon késő van és már huszonnegyedike, úgyhogy kívánok mindannyiotoknak egy hófehér, csikorgó, ropogós, gyertyafényben és szeretetben gazdag Karácsonyt innnen a langymeleg Bahamákról.

Ne aggódjatok, nem vagyok ennyire elszállva. Nagyon jól tudom, hogy az utóbbi években a globális felmelegedés rendre elkúrta a karácsonyainkat. Csókok.

Cozumelben van román vendéglő. A román ismerőseim áradoztak, hogy milyen klassz, hogy mennyire el kell oda menni, hiszen vineta, pacalleves, csorba de perisoara, miccs, gretár... Szóval minden ami kell. Egy lunch offot rászántam. Nagyon kellemes délután volt. Ezek a kaják mind voltak, de lehetett kérni paszulylevest vagy akár puliszkát is. Olyan szinten volt hazai a hangulat, hogy egy adott pillanatban felcsendült a manele. Először ledöbbentem, hogy ez mindenkinek tetszik (voltunk vagy nyolcan aztán a kaszinósokkal felduzzadtunk kb. tizenötre), aztán kicsit fanyalogtam, hogy nem hiszem el, hogy még a világ másik végén is..., aztán azt mondtam le van szarva: kicsit ízléstelen, kicsit hülyén hangzik, de a mienk. Olyan szinten volt otthoni a hangulat, hogy szentül meg voltam győződve, hogy a mellettem levő, a jóisten tudja milyen pálma, egy nagy cseresznyefa. Sajnos 5.15-re vissza kellett rohanjak a hajóra. Viszont a legszebb dolog a történetben, a találkozás a tulajdonossal, de nevezhetem házigazdának is, mert minden egy helyen van. Pistinek hívják, évekig hajózott, brassói és a párjával vendéglőt nyitott Cozumelben.

Hasonló sztori szintén Cozumelből. Az internetkávézóban felejtettem a pen driveomat. Erre csak pár nap múlva jöttem rá. Semmi gond, halálnyugodt vagyok, pár nap múlva majd érte megyek, hátha meglesz. Meglett. A tulajdonos, gondolom az akcentusomból kiindulva, megkérdezi, hogy honnan vagyok. Mondom magyar vagyok (már unom, hogy ''from Romania but I'm hungarian''). Erre kiderül, hogy ő Laci, évekig hajózott, magyarországi és internetkávézót nyitott Cozumelben. Állítólag még vannak exhajós magyarok Cozumelben akik mindenféle kocsmát, klubot vagy kávézót nyitottak.

Mióta saját gépem van és és a Room Service-ben dolgozom lassabban megy az írás. Ez gondolom amiatt, mert több a szabadidőm és egyszerűen el vagyok nagyon kényelmesedve. No meg egy kicsit lustulva is. Tény, hogy a RS-ben (Room Service) arany életem van. A meló nem megerőltető, az időbeosztás sokkal jobb és valami kis extra pénzt is lehet csinálni. Kihasználom az alkalmat és lelkiismeretfurdalás nélkül annyit lógok és lötyögök amennyit csak lehet. Lényegében kipihenem a Staff Mess fáradalmait. Különben mióta eljöttem, öt különböző ember mondta, hogy mennyire hiányzom onnan. Jólesett. Ja... és ezek mind nők voltak. Ez még jobban esik.

Ha már a nőknél tartunk akkor annyit árulnék el, hogy az utóbbi időben A., egy húsz éves (Úristen, még kimondani is vicces) angol táncosnő elég sok fej és szívfájdalmat okoz (ez még viccesebb). Sajnos R.-t, egy indiai fotós csajt, aki gyógyír lehetett volna, áthelyezték egy másik hajóra. Szóval a magánéletem az istennek nem akar virágba borulni. Egyelőre ennyi.

Kábé egy-másfél hónapja lehettem a hajón (tegnapelőtt volt három) amikor felvittek egy reggel a Dining Room-ba ''napkin''-t számolni. Havonta-másfélhavonta tartanak egy-egy leltárszerűséget, amikor mindent megszámolnak. A kendőszámlálás egy kifejezetten unalmas és monoton... hát nem is nevezném munkának. Reggel hatkor, borzasztó álmosan, ülsz vagy állsz és számolod a napkint. Ötvennél öszzecsapod a csomót és újat kezdesz. Ami ettől jobb, a koszos és tépett napkinek válogatása és számlálása. Egy hatalmas műanyag tartályban vannak a napkinek és szortírozod őket. Szóval nagyon fasza élmény napkint számolni. A lényege a dolognak, hogy ezen a reggelen pontosan szortírozás közben, borzasztó álmosan, azon járt az eszem, hogy '' Te Jóisten! Mit is csinálok én itt?'' Közben a napkinek keringtek szálltak a magasban, csak éppen fényesen kellett volna suhogniuk, hogy kurvára költői legyen a hangulatom. Én meg számolom őket. És ebben az áldott pillanatban felhangzik a YMCA. Belémhasít a felismerés: Gömböc úr, YMCA, konfetti, napkin. Hát gyerekek... azt az érzést, pontosabban azt szürreális vagy inkább groteszk helyzet szülte nevetést az életben nem felejtem el. És hogy minden meg legyen fejelve tíz perc múlva felcsendült a Go West. Ekkor már nem bírtam, rákönyököltem a műanyagkonténerre és nem tudtam abbahagyni a röhögést. Aki látott, szerintem meg volt győződve, hogy megbuggyantam. Biztos vagyok benne, hogy aki anno látta, vagy még inkább aki játszott az ominózus előadásban, tökéletesen érzi-érti, hogy miről beszélek.

Már rég terveztem Cozumelben robogót bérelni és körbecucukázni a szigetet. Tegnap megtettem. Fantasztikus volt. Óva intenek mindenkit robogóbérléstől. Akármi történik veled a hajón kívűl, a cég semmit nem áll. Egészségügyi ellátásra gondolok. Ha elcsúszol a lépcsőn, mondjuk munka közben, kitöröd valamidet és nem az ő cipőjuket viseled, semmit nem kapsz, szintén minden kórházi ellátást neked kell állnod. De ha teszem azt hátgerincproblémáid adódnának a sok emelgetéstől rögtön hazaküldenek és aláíratják veled, hogy ezelőtt is volt problémád. Ezt különösen hangsúlyozzák a tréningeken, hogy hogyan kell emelni. Nagyon védik magukat. Szóval nem érdekelt a veszély, hiszen akármit csinálsz ebben az életben, veszélyes. Sajnos éppen csak fürödni tudtam, képekre nem maradt időm. Belefutottam egy filmforgatásba is, de most egy ideig nem érdekel a szakma, úgyhogy különösen nem villanyozott fel. (ez most olyan nagyképűen hangzik mintha legalábbis negyven film lenne mögöttem) Ilyen szép tengerpartot utoljára Mallorcan láttam. Az egész kanyar 65 km. Vígan robogtam egy idő után hatvannal, és megerősödött bennem az elhatározás megcsinálom a jogosítványt motorra. Úgyhogy Janikám, ami késik nem múlik.

Ezeket a sorokat már az új netbookomon pötyögöm. Hálistennek. Elég sokat vakaróztam, meg mindenfélét spekuláltam amíg

sikerült megvennem. Aki ismer az tudja, hogy tudok ám dillemázni rendesen. Most se volt ez másképp se a típust, se a méretet se az időpontot illetően. Kutyából nem lesz szalonna. Elveszítettem már egy-két dolgomat. Volt amit megtaláltam, volt amit nem. Néha belazítok és dekoncentrált vagyok. Tegnap elfelejtkeztem két rendelésről. De nem ez jellemző. Alapvetően jól dolgozom és ha sokan vannak és a szükség úgy kívánja a leggyorsabban és a legösszetettebben tudok ott lenni. Arra is rájöttem, hogy nagyon jó főnök vagyok. Meg leszek is :-) . Nem rossz érzés beosztani a munkát meg egy

általán koordonálni a dolgokat. Na ennyit az önajnározásról.

Tegnap áthelyeztek. Room service-s lettem. Ez a következő lépés egy assistant waiter életében. Meg voltam lepve, de alapvetően kellemesen érintett. Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem kerülgetett egy kis nosztalgiafelhő. Kilenc nap híjával, három hónapig reggel délben és este a Staff Messben voltam. Ismertem mindenkit. Megvoltak az úgynevezett barátaim akikkel a szokásos kellemes, semmitmondó beszélgetéseket folytattuk. Tudtam már, hogy kinek kell ''vegiecheesburger'' , kinek ''cheese omlette'' , kinek csak sima hamburger. Az indiaiak folyton a dal-t (ez egy híg, csípős-currys lencsefőzelékszerű dolog) zabálták. Kicsit hozzámnőtt a dolog. Meg az volt a jó, hogy azt éreztem hogy bírnak az emberek. Erre a periódusra, most nagyon furcsa lesz amit mondok (főleg ha visszaolvassa az ember a nyavalygásaimat), nagyon kellenmesen fogok visszaemlékezni. Most egy kicsit más dolog fog következni. Természetesen erről is fogok majd írni. Van még egy pár dolog amit nem említettem, de visszamenőleg mindent vagy legalábbis amit érdemes, bepótolok.

Egy ilyen említésre méltó dolog például, hogy meglátogattuk Péterrel és Szilviával a fedélzetet. Mármint ahonnan vezetik a hajót. Nagyon készségesek voltak az olasz tisztek, mindent mutattak magyaráztak. Néha úgy éreztem magam mint egy osztálykiránduláson vagy egy szoci gyárlátogatáson. Kicsit hülyén. De jó volt látni ezt is. Majd lesznek képek.

Ide kötődik az is amikor egy este az open decken ácsorogtunk és (a képeken ki lehet venni egy emelvényt rajta egy kolomppal) valamelyikünk belefogódzott a kolompba. Pár perc múlva leszaladt egy tiszt és nagyon szépen elmagyarázta, hogy a kolompot soha semmilyen körülmények között nem szabad megérinteni. Kivéve ha takarítják. Kb. olyan rangú szabály ez mint a "a színpadon nem fütyülünk". Anno ezzel jeleztek egymásnak a hajók köd illetve rossz idő esetén. Ma már többnyire dekoráció. Azt tartja a tengerészbabona, hogy ha megérinted a kolompot, vihart és szerencsétlenséget hozol a hajóra. Ezt a babonát a mai napig tiszteletben tarják és úgy kezelik a tárgyat mint a hajó amulettjét. Ez nagyon szimpatikus.