Már útban vagyunk, pontosabban vízben vagyunk Los Angeles felé. Megvolt életem első és remélem utolsó dry dock - ja. Ez úgy néz ki, hogy bevezetik a hajót egy méretének megfelelő fürdőkádba, bezárják a zsilipet, leengedik a vizet és ottmarad a hajó, szó szerint szárazon. Ekkor megkezdődnek a felújítási munkálatok. Úgy kell képzelni mint egy otthoni kiadós csempézést, meszelést, ajtó – ablak és vezetékcserét, csak minden sokkal – sokkal olyanabb.. A lényeg a motornál van, de mi ezt nem látjuk. Ott is rendesen belepiszkálnak. Megúsztam az otthoni meszelést, hogy a nyakamba kapjam ennek a hatványozottját. Persze nagyon sírni nem akarok, mert nem vittük túlzásba a munkát. Arra is rájötttem, hogy én azon kívül, hogy szeretek dolgozni, azt is imádom nézni ahogy mások dolgoznak :).
Mivel erre a két hétre mi csak 500 $ - t kaptunk, a munka húzósabb részét nem mi csináltuk, hanem főleg azok akiknek erre a periódusra is a rendszerinti fizetést kapták. Ugye mi borravalós rendszerben dolgozunk vagy vagyunk fizetve. Ha nincs vendég, nincs lóvé. Mégis, ahhoz képest amit csináltunk, busásan meg voltunk fizetve. Például a Carnivalnal is ennyit kerestem, ahol szégyentelenül sokat kellett gürizni ezért a pénzért. Sokszor tíz órán keresztül arra kellett figyelni, hogy nehogy meggyúljon valami mikor hegesztenek. Ez volt a kedvenc foglalkozásom ''fire – watch''. Úgy el lehetett semmiskedni az időt, hogy csupa gyönyörűség. Néha be kellett segíteni a Crew Mess – ben, vagy a Beach Blancket – en , ahol a munkások étkeztek. De a legszebb része mégsem ez volt hanem, hogy szinte minden nap emberi időben fejeztük be a ''munkát''. Utána irány Victoria. Azt hiszem már írtam róla. Fantasztikus kis város. Kicsit drága, de minden a helyén van. Jobbnál jobb bárok, éttermek, kávézók. Minden nap kint voltam, és sokkal többet elköltöttem mint amennyit adtak. De nem érdekelt. Minivakációnak fogtam fel és teljesen belazultam. Nem számított, hogy hányadik sör, vagy milyen kaja. Ha kellett, jött... Találtam egy jó kis alternatív kávézót, Solstice Café. Ide jártam kávézni mert mindegyik Star Bucks nyüzsgött a crew – tól és automatikusan csészében adták a finom kávét, nem papírpohárban. Igazán élveztem a szárazdokkot. Ja.. és itt vannak legjobb sztriptíz bárok. Meg Vancouverben mert ott fejeztük be, és három éjszakánk ott is adatott. Szóval volt lehetőségem a vancouveri éjszakai életbe is belekóstolni. Hálistennek. Minden nagyon szép és nagyon jó volt. Az ''old timerek'' szerint is ez volt az egyik legjobb dry dock. A következő két év múlva lesz, de már említettem, hogy én azt már a szárazföldön szeretném megélni, valahol otthon.
Kicsit tartottam, hogy mi lesz a dock után. Asszisztensként kezdem vagy felszolgálóként? Hálistennek Felszolgálóként kezdtem a 18 – 19 – es szekción. Már említettem, hogy ez egy tizenhat fős ''station''. Ezen voltam az öt napos Victoria – Los Angeles ''relocation cruise'' – on. Utána még egy mexikói, most már a rendes egy hetes cruise alatt is. Volt egy családom, ordított róluk, hogy valami nincs rendben. Az anya filipino, az apa fekete, az egyik lány leszbikus, a másik fiú homokos, érzem, hogy szegények és nem fognak fizetni. Úgy is lett, viszont borzasztóan szerettek, alig várták minden nap a vacsorát, boldogok voltak. Mikor átadták a borítékot, az apa szabadkozott is, hogy tudják, hogy nem elég de csak ennyire futja. Nem tudtam rájuk rájuk haragudni. Ugyanúgy fogadtam őket másnap reggel. Ugyanis néhány pincér a ''debarcation brekfast'' – en nagyon csúnyán csinál, vagy dúzzog, vagy késik a kávéval, vagy leszar mindent ha előző este a vendégei nem fizették ki. Ezek a fickók tényleg nagyon szerettek és biztos vagyok benne, hogy ha több pénzük lett volna, akkor rendesen kifizetnek. Az más kérdés, hogy szerintem addig kell nyújtózni amíg a takaró ér és mindenhol felemelt fejjel lenni vagy távozni. Ha nincs pénzem étteremre, akkor eszem a sarki talponállóban vagy a beérem a közértben joghurttal és felvágottal. Ezen logika alapján, ha nincs pénzem cruiseolni, elmegyek kempingezni. Na mindegy, mondom nincs bennem se harag se keserűség, noha egy másik család is kevesebbet fizetett akikről meg lerítt, hogy tudnának ''regular'' – t is fizetni. Kárpótolva voltam viszont a pozitív kommentekkel. Mindenhol a maximumot adták a vendégeim és ezért kaptam egy extra ''breakfast off'' – ot. Ezt úgy nevezik, hogy GSM (Guest Satisfaction Measurement). Öt kategóriában osztályozhatja a vendég a szervízt(overall dining experience), az attitűdöt (nem tudom a friendliness – t barátságosságra fordítani) és a kaját (food). Ezek a kategóriák a következők: Poor, Just OK, Good, Very Good, Excellent. Valamilyen hányados szerint ezeket összeadják, osztják – szorozzák és a végén, kijön hogy hány százalékban volt elégedett a vendég a kajával, a szervízzel és az attitűddel (friendliness). Szerintem ez messze nem mindig tükrözi a valóságot és sokszor csak a kommunikáción múlik, de mindegy. Ha mindegyik 100 % - ra jön ki és van minimum hat ''comment card'' akkor az asszisztens is meg a pincér is kapnak egy ''off'' – ot. A menedzserek állandóan ezért baszogatják az embereket. GSM, GSM, GSM... Azért mert őket is baszogatják felülről a számok miatt és a fentieket is baszogatják a legfentiek a szárazföldről. Ez a ''shore side'' Ott dől el minden és ott trónolnak a hatalmasok. Ha jók a számok (80 % fölött), akkor békén hagynak és tudják, hogy jól dolgozol. Egy kicsit talán még elnézőbbek is ebben – abban. Nekem egy - két cruise kivételével mindig jók voltak a mutatóim és most egy 100 % - ot is sikerült összekalapálni.
Odajött hozzám a cruise alatt Ronald, az indiai főpincérem és közli, hogy szerinte ügyes vagyok és beszél Harry – vel, hogy a következő cruise – t már egy nagyobb szekción kezdjem, mert én nem a 18 – 19 – en kell dolgozzak. Úgy is lett. Most már a 60 – 62 –őn vagyok, de sajnos nincs tele a hajó és a második ültetésnél hiányzik négy vendégem. Azért bízom benne, hogy kialakulnak ezek a mexikói utak.
Alaszkában mindenki elégedett volt a pénzzel. Drágák voltak a kirándulások, ennélfogva csak jómódúak engedhették meg maguknak. Mindenki fizetett és szinte mindenki extrát. Előfordult, hogy havi ötezret is összepockoltak a pincérek. Nekem nagyon hiányzik Alaszka. De nem a pénz miatt. Ráadásul ott mindig korábban keltünk, a vendégek többnyire visszajöttek a hajóra enni, szóval sokkal nehezebb volt. Imádtam a tájat, a hegyeket, a hangulatot. Erről sokat írtam már. Puerto Vallarta és Cabo San Lucas nekem üres. Semmi. Pálmafák, éttermek és zajos strandok plusz ahogy kiteszed a lábad, rögtön rád akarnak tukmálni egy kirándulást vagy egy csecsebecsét. Talán Puerto Vallartaban még van egy kis spiritusz de akkor is hiányozni fog Vancouver,Victoria, az alaszkai kikötők, a gleccserek, a köd, a havas hegycsúcsok de még a boltokból is az észak – amerikai indián motívumok.

P.S. Kedves Ismeretlen! Szívesen válaszolok, de nem bánnám ha küldenél egy emailcímet.. :)