Nem tudom említettem-e már eddig, de K.-hoz fűződik az egyik legkellemesebb estém, amikor nagyon nótáskedvűre ittam magam. Nemcsak én. A lényeg az, hogy a Karib tenger is hallhatta az összes kedvenc népdalomat és nótámat egyaránt. Természetesen ez is éjszaka történt az Open Decken, amiről már sokat hallhattatok.
Körülbelül három hete jött egy új assistant waiter. Egy angol. A pozíciókról és a nemzetiségekről már beszéltem. Mindenki el volt hűlve, hogy mi az, hogy egy angol eljön assistant waiternek. Igazából marokkói származású de ő már Londonban született. Nagyon megörültem neki, mert végre megjelent valaki a színen aki színtiszta angolt beszél. Megbeszéltük, hogy ki fog javítani stb., stb. Sajnos tíz nap múlva áttették a Crew Messbe. Visszatérve, teljesen ki volt akadva, hogy mindenki a pozíciójára és az angolságára kíváncsi, senki nem kérdezi meg, hogy hogy van, meg egyáltalán. Különben én meg már a sok ’’How are you’’ - tól mászok falra. Ez a gyerek egy borzasztó beszédes jó kedélyű vidám fickó. Tanulmányértékű volt, ahogy napról napra fogyott nála a mosoly. Most is a fülemben van amikor egy reggel egy idióta tréning után háromszor kérdezi meg, hogy ’’What the fuck was that?’’ Mintha a Trainspottingból lépett volna ki valaki. Különben holnap reggel ’’Friendship and smilesharing’’ tréningünk lesz. Természetesen megint lecsípnek majdnem másfél órát a breakfast offomból, de még mindig jobb, ha egy teljes délutánt vennének el.
Ha a kapitány borával kezdem az estét, annak szinte mindig rossz vége lesz. Ez történt tegnap este is. Ma a reggelinél mindenhol voltam csak nem magamnál. Spontánul alakult az este de utólag rá tudom fogni, hogy tegnap ünnepeltem a második hónapomat a hajón.
Megkérdeztem Éva a hajó főszakácsának a kedvenc indiai ételét. Chicken..... Borzasztó elfoglalt ember de ha alkalom kerül rá, akkor megkérdezem, hogy kell elkészíteni. Minden esetre azt mondta, hogy egy ’’little bit difficult’’. Ha nem kerül rá sor, max megnézitek az interneten. Egy nagyon jó fej a főszakácsunk, de roppant heves vérmérsékletű. Néha valósággal kivetkőzik magából úgy tud üvölteni. Ezt megfigyeltem egy másik szakácsnál is aki kisebb főnök. Tőle szúrósabb tekintetű emberrel soha nem találkoztam. Viszont ha néha mosolyog, valósággal megszelídül. Az az érzésem, hogy ez a pasas valamiért nem bír. Legalábbis az elején nem bírt. Most már enyhül. Viszont a főszakács az nagyon kedvel. Még az első héten amikor idekerültem elmondtam neki, hogy én mennyire tisztelem a szakácsokat. És hogy mennyire felnézek rájuk, mert szerintem egy hajón nagyon fontos a kaja. Az előre bekevert koktélokat, meg a Coca Colat nemigen lehet elkúrni. Amikor ezt mondtam azt hittem, hogy ’’csak’’ egy szakáccsal beszélgetek. Fogalmam se volt, hogy ő a Chef de Cuisine. Szóval akaratomon kívül akkorát nyaltam, hogy csak tocsogott. Szarintem ha tudom, hogy ő a Chef, akkor nem mondok ilyet, főleg neki nem, mert én hivatalból nem nyalok. Még csak annyi, hogy a szakácsoknál három fokozat van. Ezt egy kis sál vagy nyakkendőszerűség jelzi. Sorrendben lentről felfele: kék, piros, fehér. Általában nem is egymás nevét mondják, ha szükségem van valamire, hanem: ’’Ask red scarf’’.
Akkor egy névtelen hozzászólnak és nem csak neki, egy átlagos nap:

6.00 – ébredés
6.30 - 9.00 reggeli
9.15 - 10.00 többé-kevésbé alvás
10.15 – 14.00 ebéd
14.15 - 17.00 napozás, alvás, blogírás, olvasás, stb.
17.15 - 21.30 vacsora
22.00 - 1-2 open deck, beszélgetés, piálgatás, fejszellőztetés

Sokszor ennél lényegesebben kevés a szabadidőnk. Gyakran később fejezzük be mint amit én megadtam és még utána is kitalálnak valami tennivalót. Ezek az időpontok az étkezések kezdését kivéve hozzávetőlegesek. Lehet több, kevesebb, de inkább több.
Különben egyre több ember mondja (olyan akinek van összehasonlítási alapja), hogy ez egy elbaszott hajó. Lényegesebben többet kell dolgozni. Legalábbis ami a Back Dining Roomot (Crew, Staff, Petty Officers, Officers és Captain Mess együttvéve) illeti. Továbbá más hajókon ad a staff borravalót. Itt nem ad. Egy új assistant waiter azt mondja, hogy az előző hajóján havi 150 – 200 dollárt megcsinált a fizu mellett. Szóval kifogtam egy eléggé gyatra menedzsmentet. Természetesen itt azt mondják, hogy örüljünk, hogy itt lehetünk, mert itt mennyire jó dolgunk van. Nem úgy ám mint más hajókon, ahol borzasztó sokat kell dolgozni. De úgy látom, hogy ez általános mert eddig két színházban voltam és mind a két helyen meg volt győződve a menedzsment, hogy az a legjobb hely a szakmai palettán.