Most már muszáj szóvá tennem, hogy meg

őrülök hogy a saját blogomhoz se értek. Technikailag, IT szemszögből. Megírom a szöveget WordPad-ben és amikor kopipésztelném egyszerően nem helyezi át a szöveget hanem csak ugrik egyet az oldal. Amit azért nem értek mert ha ugyanezt a szöveget, ha mondjuk a gmailből emailként szeretném elküldeni, akkor minden további nélkül átmenti. Szóval marad ez a parasztos bejelölöm-átcibálom a kurzorral módszer. Amikor meg közzéteszem akkor szétszedi az egész írományomat. Idegesít, de tehetetlen vagyok és annyira meg nem időmilliomos, hogy órákat csesszek el fórumokkal meg mittudomén. Szóval ha valaki nagyon okos közületek akkor írja meg. Ha nem akkor olvassatok így szétszedve. Ja... ugyanezt csinálja, mindegy ha .''rtf'' vagy ''.odt'' formátumot használok.

Szülinap. Pont SeaDay-re esett ezért úgy határoztunk, hogy Cozumelben ünnepelünk.Kitaláltam, hogy menjünk el a román vendégl

őbe. Pontosabban Cozumel egyetlen román vendéglőjébe amit egy erdélyi magyar csinál, de erről már írtam. Itt nagyon kellemesen telt, leszámítva a manelét, mert a kedves kollégáim is ott voltak (akikre egyébként egy rossz szavam nem lehet, leszámítva, hogy a zenei ízlésük szar). Sajnos csak a böffsalátát, a vinetát, a pacallevest és perisoara levest (ez húsgombóc leves zöldséggel, tejföllel és a kihagyhatatlan lestyán) tudtuk megkóstolni. A miccs és a grillezett tarja elmaradt mert a barátaim (Péter, Pavel, Carlos) erősködtek, hogy muszáj valahova elmennünk. Egy nagyon kellemes hely, győzködtek és nagyon jól fogjuk ott magunkat érezni. Szedtük a sátorfánkat és második fogás nélkül elindultunk arra a ''helyre''. Persze Pistinek kifizettem a teljes menüt és olyan kedves volt, hogy azzal bíztatott, hogy legközelebb dupla porciót ehetek. Egyébként egy menü áráért annyit és azt ehetsz amit akarsz. A két üveg bort meg ottfelejtettük a hűtőben, szóval jó napja volt. Mit ad Isten, a Hely zárva volt. Nem is tudom, hogy sajnos vagy hálistennek. Sőt egy másik is zárva volt. Erre felfedeztünk egy elég lepukkant fehér műanyagszékes lakodalmi termet, ahol egy szintetizátoros amoroso nyomta a sódert. Echte, autentikus, helyi, mexikói. Sehol egy turista, senki nem beszélt angolul (a perui Carlos rendezkedett) és nagyon itteni prolik tekintgettek felénk tényleg barátságosan. Bent iszonyatosan hangos volt a lakodalmas szalsza, szóval kint a ház előtt kezdtünk el iszogatni. Pár Corona és Tequila után igen nagyon jól éreztük magunkat. Kicsi tánc is lett amit az albumban meg lehet tekinteni, borravaló a szintis billyentyűjébe és nagyon eldobtuk volna az agyunkat, ha 9.30-ra nem kellett volna visszaérni a hajóra. Előtte még egy kis csokilikőr és egy kis fényképezkedés a bevásárlóközpont előtt a kikötőben és meglettünk volna. De mit ad Isten úgy adódott, hogy a kabinban folytattuk és nagyon nagyon kezdtünk bekeményedni, de tíztől kellett kezdenem az éjszakai műszakot, úgyhogy hirtelen mindennek vége szakadt, én meg negyedórás késéssel beestem a RS-be. Röviden-velősen így telt a harmincasom. Megmondom őszintén, nagyon jól. Semmi jajistenem harminc lettem fíling. Lazán és feszesen ahogy SzP mondaná...

A többi kép egy kiránduláson készült Tulumban, egy maja romvárosban. Ez nem Cozumel szigetén van, hanem a kontinensen. Hálistennek az éjszakai m

űszaknak ez az egyik áldásos hozadéka. Nagyon örültem, hogy el tudtam menni. Kicsit fáradt voltam mert ugye estétől reggelig meló, aztán egész nap kirándulás, utána estétől reggelig meló. Összvissz harminchat órát nyomtam le, kábé két-három óra alvással, de megérte. Sőt, következő Cozumelben megint elmegyekegy másik helyre, ha lesz rá lehetőség. Azért örülök nagyon, hogy így sikerült, mert ez az egyetlen műszak amikor be tud az ember egy-egy ilyen utat vállalni. Ha továbblépek a pincérszamárlétrán, jóformán sehova nem fogok tudni elmenni. A romok, pontosabban a templomok nem voltak lélegzetelállítóak (van egy korábbi korból fennmaradt város nem messze, ami sokkal monumentálisabb, de oda nem rendeznek utat) viszont a hely magával ragadó. Valamitől egyszerűen nem mindennapi. Pamukkale és Hieropolis romjainál éreztem ugyanezt. Az idegenvezető magávalragadó volt. Ő is egy maja leszármazott. Büszkén vállalja mesztic voltát, beszéli a maja nyelvet, öröm volt látni, hogy neki tényleg fontos, hogy a világ tudjon a maja kalendáriumról, csillagászatról, építészetről.

Van egy pár képem ami Key Westen készült. Említettem, hogy ez a kedvenc kiköt

őm. Az Államok legdélebbi pontja. Egyszerűen fenomenális. Van is egy olyan szlogen hogy ''Leave your job and move to Key West''. Na... ez egy ilyen hely. Nem tudom mi tetszik benne. Talán minden. Az építészete, a rengeteg zöld övezet, a szigeten szabadon szaladgáló kb. ötezer tyúk, a sokszáz yacht a kikötőben, a nagyon sok turista, a sok jó kocsma... Olyan művészhely. Nem véletlen, hogy sok színész, festő, zenész jár ide, vagy tart fenn nyaralót. Hemmingway kilenc évet élt Key Westen. Itt alkotta a legfontosabb műveit. Tenesse Williams itt élt. Az ő házát most is lakják, nincs megnyitva a nyilvánosság előtt. Hemmingwayéknél voltam.