2012. május 20., vasárnap

Wow... Nemsokára letelik a szerződésem fele. Ha nagyon okosat akarok mondani, akkor azt mondanám, hogy négy hónap másképp telik mint hat. Ráadásul kicsit változatosabb a dolog. A mexikói cruiseoknak vége. Nem jövünk többet vissza. Jövő szezon irány a Karib. Nem tudom mennyire jó ez. Sajnos Mexikó nem volt a legjobb. Erről írtam, hogy félnek a vendégek Mexikóba jönni, csak két kikötő van, vendégminőség és pénz szempontjából sem volt a legjobb. Mindenki abban bízik, hogy majd a Karib. Viszont már ott van a két új hajó. A Dream és a Fantasy. Ezt majd meglátják, hogy milyen lesz. Engem hosszú távon ez úgysem érint. A Fantasy – t kérvényeztem, ha elfogadják jó, ha nem fogadják el úgyis jó. Egy szerződésről van szó amúgy is. Az utolsóról. Mondják soha nem mondd azt, hogy soha. Hajón azt mondják, hogy soha ne mondd azt, hogy utolsó. Mexikót kicsit sajnáltam. Alaszkából nézve Mexikó csak egy szutyok, de már másképp látom. Valamiért hozzám nőtt. Nagyon szeretem a festett faragott népművészeti dolgaikat. Sokmindenben hasonlatos a magyarhoz. Vettem például egy kerámia tálcát. Megelepően hasonlítanak a színek és a motívumok egy festett korondi cserépedényhez. Nagyon vagány dolgokat csinálnak bőrből. Nekünk is szuper bőrdíszműveseink vannak. Ez nem a reklám helye de a felvidéki Bocsárszkyt és Varjút meg kell említenem. Viszonylag olcsón nagyon jókat lehetett kajálni. Valahogy a Corona, a tenger, a jó kaja (nem a turistákkal teletömött helyekre gondolok), a latino zene és a kedves emberek (eltekintve attól, hogy valamit mindig el akartak adni) egy egész kellemes konglomerátumot alkotott. Megmarad. Alaszka előtt volt egy hawaii cruisunk. Már nagyon rég erről beszéltek, hogy ez ilyen lesz meg olyan lesz. Főleg a vendégek miatt hisz 95% - uk repeater. Nem telt meg a hajó, de az összes szoba le volt foglalva. Ugyanis nem voltak gyerekek. Az átlagos gyerekszám kb. ezerkétszáz. Most még háromszáz sem volt. Viszont rengeteg volt az öreg és a meleg. Disney zsargonnal, csicsi. Ez nem feltétlenül pejoratív. Ha valaki csicsiboy akkor csicsiboy. És van a big time csicsiboy. Faramuci ugye, hogy a Disney mesehősökről gyerekeknek szól és az étterem tele van tolókocsikkal, görbebotokkal, elektromos háromkerekű biciklikkel meg nem is tudom minek nevezzem ezeket az eddig csak itt látott ötletesebbnél ötletesebb közlekedési eszközöket. Valahol OK, mert tudjuk, hogy az ember ahogy öregszik úgy kezd gyerekesedni. Ne mondjuk azt, hogy elhülyűlni de akár azt is mondhatnánk. Persze ebben a kontextusban ezért nem félyek a hülye szót használni mert aki szerintem hatvan – hetven éves létére ötvenedjére jön vissza Mickey Mousszal cruisolni az hülye. De mindenképp kicsit más. És ilyenekkel van tele a ladik. A hajó különböző pontjain fényképek vannak kitéve a big time repeater vendégekről. Márminthogy tudjuk kik ezek és figyeljünk rájuk. Ezek az emberek valószínűleg több pénzt fektettek a Disney – be mint a saját gyerekeikbe. Nagyrészük allergiás, lisztérzékeny.
Ilyen is van, de most nem viccelek, ennél kétszer hosszabb listát is láttam. Sokuk mikor rendel újraírja a menüt. Kell neki a csirke, de a krumpli az jöjjön a marhától és a szósz a sertéstől. Tudják mi jár nekik és mit kérhetnek hisz lehet jobban ismerik a hajót mint mi. Szóval nem egy könnyű buli de már nincs sok hátra. Azért is nehéz ez a hawaii út mert kilenc nap van a tengeren amikor reggel,délben, este kell dolgozni. Amint mondtam a hajó nincs tele tehát messze nem fogom azt pénzt megkeresni amiért megéri itt lenni. Pedig most már bevezette a cég a prepaid – es rendszert. Nekem huszonhárom vendégem van. Akinek harminchárom vendége van kb. hatszáz dollárral fog többet keresni mint én. Ugyanannyit dolgozunk. Persze kénytelen vagyok ezt is pozitívan látni, hisz eljutottam Hawaiira. Fel voltam egy kicsit háborodva ezzel az egész hawaii cirkusszal. Rengeteget dolgozunk, ezenfelül szopunk is egy csomót ezekkel a vendégekkel, a pénz se lesz olyan és egész Hawaii alatt adnak két szaros lunch off – ot. Aztán pozitívan sült el mert adtak egy extra lunch offot. Így jobban jártam mint azok akiknek eleve volt egy breakfast – lunch off – juk plusz egy lunch off – juk hisz ők kettő én meg három kikötőben tudtam kimenni. Tudom kicsit érthetetlen, de a hajós vájtülűek értik. Szóval a végén egyáltalán nem háborogtam, sőt boldog voltam. Az első sziget Hawaii. Belebotlottam a Palo – s exkollégáimba, autót béreltünk és egy jót csavarogtunk. Elmentünk egy aktív vulkánhoz és az egyik legérdekesebb beachre ahol valahol jártam. A vulkanikus kőzetek miatt teljesen fekete volt a homok. Ez volt a Black Sand Beach. A második szigeten (Maui) nem volt szabadom, nagyon fáradt voltam és ki se mentem. A harmadik kikötő Honolulu az Oahu szigeten. Ez döfi volt. Az utolsó mexikói utunkon egy honolului családot szolgáltam. Összebarátkoztunk, FB, satöbbi... Felajánlották, hogy szívesen elkalauzolnak majd amikor itt leszünk és én ezt szívesen el is fogadtam. Nagyon rég, még gyerekkoromban láttam egy filmet Tom Hanksszel, aki megérkezett Hawaiira és a reptéren rögtön a nyakába akasztottak egy virágfüzért amivel nem tudott mit kezdeni. Nagyon szép szokásnak találom ezt a virággal való fogadást. Amint behajóztunk egy reggel az egyik kikötőbe, egy helikopter körözött felettünk és szórták a virágot a hajónkra. A rengeteg víz után föld és virág. Szép, ugye? Namármost vásárolni is lehet ilyen füzéreket kikötőkben, reptereken. El is döntöttem, hogy fogok magamnak venni. Időközben kaptam egy itteni dióféleségből készült füzért és vaciláltam, hogy vigyem - e magammal vagy sem amikor a vendégeimmel mentem találkozni. Úgy döntöttem, hogy nem viszem, mert szinte biztosra vettem, hogy ezzel fognak várni. Úgy is volt és az egész honolului kiruccanásom alatt a nyakamban virított és végig velem volt az illat. Még egyszer, ez egy gyönyörű szokás. Elmentünk két kilátóhoz, a világhírű Waikiki beachre akitől mindenki be volt szarva csak éppen én találtan rendkívűl laposnak és az égvilágon semmilyen izgalmasat nem láttam benne. Rengeteg luxusszálloda, rengeteg bolt és minden rohadt drága. Szar az egész. Kicsivel fennebb van egy strand ami a helybelieké. Nagy csoportok, családok heverésztek mindenhol a füvön és piknikeztek, grilleztek. Ez tetszett. Laza, természetes, semmi rongyrázás. Majdnem olyan volt mint amilyen az én íjászbiciklisszalonnakolbászsütős dunaparti kiruccanásaim voltak. Kicsit mesélt Thomas, a volt vendégem, Hawaii történelméről, jelenéről. Itt is két tábor van mint mindenhol. Azok akik az Államokhoz akarnak tartozni és a függetlenségpártiak. Muszáj mindenhol megkülönbözzenek az emberek. A kis fényképezős autós csavargásunkat egy helyi, honolului Frici Papa Kifőzdéje szerű étteremben fejeztük be ahol a vendéglátóim nem kis csodálkozására és örömére a helyi specialitásokat az utolsó falatig elfogyasztottam. Éreztem, hogy hatalmasat nőttem főleg Thomas szemében. Az autó fele menet elégedetten veregette a vállamat, hogy mennyire örül, hogy felhívtam őket. Sajnos Jutkával nem sikerült találkozni. Ügyelő volt a Kolozsváron és Honoluluba repítette az élet. A neki szánt dobozos URSUS – t Thomas kapta meg. Végül is csak Honoluluban kötött ki a sör, jó helyen. Mindent összevetve, nagyon kellemes délutánt töltöttem Hawaii fővárosában. A negyedik sziget Kauai volt. Autót béreltünk a magyar tárasággal és megnéztük a Waimea kanyont. Visszafele jövet beugrottunk a Poipu beachre ahol Bálint Ildikó, a tizenhat éve nem látott info tanárnőm éppen a szabadságát töltötte a családjával. Ez egy hihetetlen találkozás volt. Hogy pontosan a mi hajónk menjen Hawaiira pont ekkor... Sajnos nagyon kevés időnk volt. Pár percet beszélgettünk, gyorsan megittunk egy sört és már rohantunk is visszafele. Én voltam a sofőr és visszafele jövet az időszűke miatt rettenetesen feszült voltam. Hajtottam mint az állat. Közben elénk került egy scooteres, aki az út közepén haladt és már az idegeimre ment. Az első lehetőségnél jól beletapostam és kielőztem. Pár perccel később elkódorogtunk és abban üdülőfaluszerűségben zsákutcába kerültünk. Egyszer csak feltűnik a scooteres. Ott lakott. Nagyon civilizáltan és gyanútlanul útbaigazítást kérek, erre leüvölti a fejem, hogy úgy vezetek mint egy fasz. Ez igaz is volt, de ő meg az út közepén haladt a szaros robogójával. Idő nem volt érvelni meg veszekedni, ha nem segítesz mondtam, akkor szevasz és már indultam volna. Erre elmagyarázza, hogy merre kell kijutni. Mondom kösz és már indulok, ő meg egy use your fucking brain when you drive – val búcsúzik. Na nem baj. Jön ő még a mi utcánkba. Sajnos nem volt időm neki elmagyarázni, hogy Középkelet Európában a belét egyből kitapossák, ha el meri foglalni az egész haladósávot egy robogóval. A balkánon még ki is húrolják. Hawaiion más a közlekedés. Senki nem siet, mindenki elsőbbséget ad, az is akinek nem kellene. Az emberek lazák, barátságosak. Arról is felvilágosítottak, hogy aki nem barátságos és nem segítőkész, az nem hawaii. Az én robogósomnak szívesen megnéztem volna a személyiét. Habár segített. Az útjelző táblák rendszere viszont viszont nagyon szar. Ha valakinek kevés az ideje feltétlenül legyen részletes térképe vagy GPS – e. Nekünk egyik se volt. Summa summárum, hajszálpontosan, rohanva érkeztünk meg, egy gyors zuhany, öltözés és rohanás az étterembe. Nagyon fáradt voltam, de nem fizikailag. Illetve úgy is, de elsősorban a stressz nyírt ki, hogy visszaérünk – e. Utólag se merek belegondolni mi lett volna, ha történik egy koccanás vagy valami. Vagyis igen, Hawaiion maradunk, leparkolunk valahol a semmi közepén, a bokrokon túl ott az óceán és nekifogunk szörfözni :)))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése