2009 szeptember 21, 11.50 AM

A következő pár sor az előző bejegyzésből valahogy kimaradt. (onnan, hogy "modernkori rabszolgaság") De akkor hozzá is fűzök annyit a hozzászólásokhoz, hogy igen, nyolc hónapot fogok itt dekkolni. Janikám a síelés nem fog összejönni, csak ha nem gleccserre megyünk, de addig még nagyon sok van. Továbbá vannak képek is, csak egyszer kell vennem egy laptopot, amin nyugodtan tudok szelektálni, kicsit kipozni őket, úgyhogy egy kis türelmet kérek.


Modernkori rabszolgaság. A mosogatók akiknek a legnehezebb dolguk van iszonyatos körülmények között dolgozva, 450 dollár a fizetésük. Ott csak indonézt vagy filipinokat látni. De már a mi munkánkat is egyre kevesebben végzik keleteurópaiak. Max 1200 dollár lesz a fizetésem. Kell magam győzködnöm, hogy ezt nem a pénzért csinálom hanem valamiért, amit még én se tudok megfogalmazni, mert ha csak a pénzért csinalnam, nagyon hamar elkeserednék. Mondjuk ennek meg kell várni a végét, mert csak három napja dolgozom, tehát lehet, hogy az elkeseredés még hátravan. Sokan leszállnak egy-két hét után. Nem csodálom.
Most mennem kell a bevándorlási hivatalhoz.

2009 szeptember 15, 3.10 AM

Megvolt a hivatal, de azóta nagyon sokminden történt. Nem akarok csak a nehéz meg a szar dolgokról írni. Sok van belőle, de vannak jó dolgok is. Pl. minden este felmegyek a Crew Barba, (pont a hajó orrában van a fedélzeten), veszek egy sört vagy egy pohár bort (sajnos a bor drága, 3 dollár egy pohárral) gyönyörű a csillagos ég meg az ócean. Nagyon össze lehet barátkozni, mert végülis ez egy zárt világ. Csak nagyobb mint egy színház és sokkal több náció van benne. Amin nagyon meglepődtem, hogy elég sok tanult ember dolgozik itt. Pl. a lakótársam mesélte, egy indiai szakács, hogy tőlük nem is vesznek fel senkit, csak ha van főiskolája. Keményen dolgoznak kb. 800 dollárért. Indiában ez nagy pénz. Ezért a konyhán nem is lehet találni európait. De már pincér nem lehetne belőle. Noha vannak indidai pincérek, de ezek nem annyira sötétek. Viszont van egy csomó fekete pincér is. Szóval nem tudom mi alapján szelektálnak, de működik ám itt is a rasszizmus. Főleg a cég részéről. Persze ennek pont az ellenkezője van propagálva széles, ‘’mindenki egyenlő’’ vigyorral. Ő például az amerikai tanulmányaira gyűjt. Közgazdaságból akar mesterizni. De találkoztam egy fehérorosz filológussal is. El is beszélgettem vele Dosztojevszkijről meg egy két színházi dologról.
Különben helyrejöttem, már nem szédülök és nincs lázam. Valamint estére már nem fáradok el olyan borzasztóan. Felkelni viszont nehéz, és hálás vagyok amikor nem 6.-kor, hanem 6.30.kor kezdem a munkát (12-1 előtt soha nem fekszem le). Mintha kezdenék erősödni. Mindenképp ha ezt kibírom, azt hiszem akármilyen munkahelyen megállom a helyem. Tegnap mondták, hogy a régiek elmennek és mi leszünk akik majd az újaknak megtanítják a dolgokat iletve felügyelik az egészet. Valamint azt is, hogy engem akar a főnök felelősnek tenni. Ez is egyfajta főnökség, aminek örülök is meg nem is. Egyrészt jó mert jókat mondanak rólam (ezt már a színházban megtanultam, hogy ez néha fontosabb mint ahogy végzed a munkád), másrészt nem olyan jó, mert nagy felelősséget ró rám, hisz szinte mindenért ami a vendéglőben történik közvetlenül fogok felelni. Plusz koordinálnom kell a crew, a staff és officer’s mess-t(később mindegyiket leírom, hogy mi-mi). De ennek is várjuk meg a végét, mert nem akarom elkiabálni. Ha nem lesz belőle semmi, akkor is csináltak nekem tegnap egy jó napot.
A munkát kezdem élvezni. Amint tanulom meg, hogy mi hol van, egyre kevesebb a feszültség és a fölösleges rohangálás. Plusz megtanulok gazdálkodni az időmmel meg az energiámmal. Pl. ha egy nap van 3 óra szünetem, azalatt kell ennem, valamit elintéznem és pihennem, hogy este legyen energiám. Kötelező frissen borotválkozni és pontos lenni. Kicsit olyan mint a katonaság, de rá lehet érezni az ízére. Sőt valami perverz módon még szeretni is tudja az ember.


2009 szeptember 16, 9.40 AM


Tegnap este takarítás előtt a jamaikai főnököm, akit Henrynek fogok ezután hívni, magával hívott, hogy megmutassa az esti életet a hajón. Ennek csak örülni kell. Élmény volt különben. Miden csilog-villog, hatalmas nyüzsgés, a pincérek rohangálnak, az emberek, mármint a vendégek meg csak zabálnak mint a disznó. Ugyanis a kaja nekik ingyen van. Tehát befizetnek egy 3-4 napos hajókirándulásra (cruise) kb. 100-170 dollárt és ezért ingyen zabálhatnak amennyit akarnak. Azért használom szándékosan ezt a szót, hogy zaba, mert szinte semmit nem fogyasztanak el. Ingyen van, tehát nyugodtan ki lehet dobni. Tonnányi kaját pazarolnak nap mint nap. Plusz van szálásuk és sétahajókáznak. Más társaságoknál drágábbak a kirándulások, de a Carnival ezt a réteget célozta meg. Végülis a szegény réteget, akik három napig császárnak érezhetik magukat. Egy adott pillanatban lementek a fények és kezdődött a party time, ami azt jelentette, hogy az összes pincer felsorakozik, elindul a zene és a kendőjükert lobogtatva énekelnek, miközben vonulnak a a vendégek között. Kb. Úgy érezhetik magukat mint én egy szar operettben. Pl. mikor azt kellett énekeljem maximális lelkesedéssel Korpássyként, hogy a ‘Vándorszínész sorsa nehéz …’ Szóval értitek. De ezek a hülye amerikaiak szentül meg vannak győződve, hogy ezek az emberek boldogok mert nyalhatják a seggüket.
Henrynek is van egy főnöke… De inkább elölről. Mi vagyunk legalól (assistant waiters). Köztünk van egy felelős. Mint pl az iskolában az osztályfelelős (amint írtam lehet, hogy ez leszek én). Nekünk van egy supervisorunk (Romelito). Ő egy filipino aki akkora tapló, hogy még köszönni se tud, amikor bejön reggel a vendéglőbe. Fölötte van Henry, a jamaikai akiről már írtam (az ő pozíciója Maitre’ D), és Henry fölött is van valaki, aki a két nagy vendéglőben (ahol a vendégek étkeznek, nem ahol mi dolgozunk) az atyaisten (Senior Maitre’ D). Tegnap amikor bemutatott neki Henry, kicsit beszélgettünk, hogy hol éltem mit csináltam, hol szerettem jobban. Egy adott pillanatban Szlovákia is szóba került. Kérdezi, hol éltem. Mondom Komárom. Komáromban hol? Mondom a vasútállomás mellett. Aha tud az alagútról. Szóval kiderült, hogy a nője a környékről származik és abszolút ismeri a helyet. És sorolta a helységeket Bajcs, Párkány…, illetve, hogy Délszlovákiában mindenki magyar… Kicsi a világ.