2009 október 3, 11.35 PM

Azzal kezdeném, hogy nagyon örülök, hogy figyelitek a blogot. Köszönöm bátorítást, mindenkit külön és egyenként ölelek.
Továbbá... attól függetlenül, hogy nem könnyű, nem érzem magam rosszul. Egyáltalán. Megpróbálom tárgyilagosan megfogalmazni a problémákat, hogy ne hasson nyavalygásnak. Itt nem nagyon van helye. Mindenki tudja mindenkiről, hogy fáradt. Ez van és kész. Minden lehetőséget ki kell használni a pihenésre. Különben azt hiszem írtam már, hogy nem a sok munka akaszt ki. Hanem a baromságok és az igazságtalanságok. Például a múlt héten nem volt délutáni szabadom (két breakfast off volt helyette). Nagyon örültem a mainak. Ez kábé hat óra szabadot jelent (10-16.30). Nagyon nagy kincs. Meg is terveztem szépen: egy-másfél óra mosás, két óra tengerpart, két óra pihenés. Már nagyon hiányzott mindez, teljesen ráhangolódtam lelkileg. Vége a reggelinek és szólnak tréning van 3.-tól. A tréningekről még nem írtam, de fogok. A lényeg, hogy a szabad óráimat kettétörték és elvettek belőle minimum másfelet. Ma éreztem először mióta a hajón vagyok, hogy ölni tudnék. Pedig tudjátok, hogy elég nagy a tűrőképességem. Ja a tréningekről annyi, hogy sok volt belőle az elején, mindenféle biztonsági dolog vészhelyzet esetén, stb. Ezzel nem is volt baj, többnyire munkaidőben tartottuk őket. De vannak stupid dolgok. Órákat osztják, hogy hogyan kell elmosni valamit, mennyi kell legyen a hipónak a koncentrátuma a vízben, mekkora kell legyen a hideg és a meleg ételek hőmérséklete. Persze ezek fontosak, de fél órába össze lehetne őket foglalni. Ehelyett minden reggel a szabad időnket pocsékoljuk el arra, hogy almagyarázzák, hogy tüsszentés után kezet kell mosni.
Hivatalosan is megtörtént a kinevezésem. Mármint bejött Henry a Staff Messbe és elmondta, hogy itt ezután én leszek a Maitre D’. Van velünk két fiatal srác (egy cseh meg egy szerb), rajtuk érzem, hogy nagyon nehezen fogadják el, hogy egyszerre érkeztünk és ezután kénytelenek lesznek rámhallgatni. Valamint érkezett három napja két lett fickó. Közülük az egyik borzasztó arrogáns. Érzem, hogy minden derogál neki. Summa summárum, most arra is rájövök lassan, hogy főnöknek se könnyű lenni. De igazából nem is főnökösködni akarok. Például az elődömön, aki hamarosan el fog menni, határozottan azt éreztem, hogy imádja az öncélú dirigálást. Tedd ezt ide, vidd azt oda, miközben ő nem csinált semmit. Azt szeretném, ha ügyesebben és ésszerűbben dolgoznánk. Mindenki kapja meg a saját feladatát, amit elejétől végig csináljon meg. Mert sokszor mindenki csinál mindent és semmi nincs megcsinálva. De ez a fejetlenség az egész hajóra jellemző. Valahogy olyan kaotikus minden. Például, csak egyszerhasználatos kesztyűvel foghatjuk meg a kenyeret. Tegnap elfogyott a kenyér. Bemegyek a konyhába. Nincs kesztyű a dobozban. Kérem a mosogatót, hogy tegyen kesztyűt. Mondja, hogy elfogyott, hívjam a galley (konyha) supervisort. Hívom. Ő a nyolcadikról kell lejöjjön. És addig nincs kenyér a konyhában. És ez csak egy a százezer bürokratikus baromság közül. Tény hogy ha mindent szabályszerűen végeznénk, ki se tudnánk jönni az étkezdéből. Néha az az érzésem, hogy ezeknek az embereknek fogalmuk sincs, hogy amit kérnek tőlünk az egyszerűen időben és energiában megvalósíthatatlan.
Sok román dolgozik a kaszinóban. Valamelyik nap félrehív az egyik. Azt hittem szólni akar, hogy folyik a szappantartó, mert abba az irányba indult. Mikor odaérkezek a sarokba, a zsebembe csúsztat tíz dollárt. Ez volt az első borravalóm. Meg kell mondanom, borzasztó jólesett. Különben mi osztjuk a borravalót. A staffosok szinte soha nem adnak, de minden Miamiban nálunk étkeznek a külső munkatársak. Ezek kivétel nélkül amerikaiak. Ők szoktak adni. Utána elosztjuk. Kábé három-négy dollár jut fejenként. Még csak annyit a románokról, hogy ugyanolyan jól érzem magam velük mint a magyarokkal. Két irányba tudok nyitni. Mindkét nációt a magaménak érzem. Szlovákot egyet se láttam.


2009 október 6, 12.05 AM

Sikerült nekik megfejelni a cselt. Valahogy sikerült kifújnom magam és megemésztenem, hogy most márpedig nem lesz kimenetel. A tréningre utalok ami elvágta az offomat. Felkelek háromkor, borzasztó álmosan elmegyek a helyszínre és mi történik.?... Nincs ott senki. Szóval tréning se volt, meg ki se mentem. Egy szót se szóltak róla, nemhogy elnézést kértek volna. Ezek mind olyan jelek, amelyek világosan mutatják, hogy nem igazán vagyunk emmberszámba véve. Az a lényeg, hogy működjön a gépezet. Te le vagy szarva. Nem számít hogy ettél, nem ettél, pihentél, nem pihentél. Dolgozz.
Most főleg nagy a pánik, mert félévente inspekciót tartanak a hajón és mindent átvizsgálnak. A biztonsági és egészségügyi dolgokat főleg. Ez most zajlik. Akkora pánik a hajón, hogy azt el nem lehet mondani. Mindenhol ott vannak a főnökök. Mindenkin hatalmas a nyomás. Mindent tökéletesre akarnak. Ennek fejében hogy nehogy az étel megromoljon egyik étkezésről a másikra, mindent kidobnak. Képzeljétek el amikor döglesz éhen mert nem volt időd reggelizni és ki kell dobd a lefolyóba a sajtokat, felvágottakat, öntetteket, olivát, salátákat, mindent. Döbbenetes a pazarlás, csak azért mert itt vannak az auditorok. De egyébként is általámos a pazarlás.
Onnan folytatnám, hogy nem érzem magam rosszul. Minden megpróbáltatás ellenére nem érzem magam olyan nyomorultul kiszolgáltatottnak és haszontalannak, mint amikor hónapok teltek el azzal, hogy csak vártam. Igaz, csak ma volt egy hónapja, hogy itt vagyok és azóta gyakorlatilag csak eszem, dolgozom és este lazítok másfél-két órát. Nincs időm gondolkozni. Tegnap nem tudtam elaludni. Először mióta itt vagyok. Elkezdett kattogni az agyam. Főleg otthoni dolgokról, emberekről.
Tegnap elvittek engem és Pétert egy magánpartira. Nagyon élveztem. Válogatott társaság, főleg középkorúak. Ugyanaz a meló. Takarítani az asztalokat. Viszont öröm volt látni ahogy ezek az emberek tudnak szórakozni. Főleg kubaiak voltak akik már rég az államokban élnek. Alig érdekelte őket kaja. Felcsendült a salsa és két órán keresztül meg nem állt a tánc. Legszívesebben beálltam volna közéjük, pedig nem igazán vagyok táncolós fajta. Azt mondja Henry, hogyha ezek az emberek feketék lennének úgy rohannának a kajára mint aki soha nem evett. Mondja ezt egy fekete. Nem akartam mondani, hogy a magyarok se a tánccal kezdenék. Ma este ugyanaz volt a helyszín, csak egy pilótaegyesület tagjai számára volt rendezve a parti. Jobban elememben éreztem magam. Többükkel elbeszélgettem. Szintén kellemes este volt


2009 október 8, 4.00 PM

Ha minden igaz, ma este is parti lesz a pilótáknak. Ez azért nagyon jó, mert nem kell a Staff Messben rohangálni mint az állat, hanem szépen kényelmesen ellötyögjük az estét.
Utána mindig elmentünk magunknak egy kis kaját. Ezek nagyon klassz dolgok. Rák, lazac, csirkeszárnyak és egy csomó minden amiről azt se tudom, hogy mi. Természetesen illene, de még nem sikerült mindennek a nevét megtanulni. Ezt lényegében előételnek szánják mert utána elmennek az urak vacsorázni a ’’ Dining Room’’-ba. Nekünk lényegében nem szabad enni sehol csak a személyzeti étkezdében. Ezért kicsit kockázatos amint egy eldugott sarokban a mosogatóban egy csomó mosatlan edény és ételmaradék mellett, valahol a hatodik emeleten csemegézünk. Az egyik kolléga az előző alkalommal két sörrel is meglepett, szóval tiszta Hawai. Ezek nagyon jó dolgok. Valóságos felüdülés.
Az egyik lány aki szintén velünk jött, Szilvia, hajós tapasztalata révén a kapitányt és minden részlegnek az első emberét szolgálja ki. Ha úgy adódik az ő protekciója révén a tiszti étkezdéből is ’’eltakarítjuk’’ a maradék sonkát, lazacot, ananászt, mikor mi van. Sőt egy este sikerült igen komolyan elfáradni a kapitány borától.