A Lidoban vagyok. Lassan két hete. A Lido a X. emelet a hajón. Ez az a hely ahol mindig lehet enni. A pizzázó az non stop, ezenkívül szendvicsbár és napi három-négy alkalommal büfé. Ez azt jelenti, hogy valaki mindig eszik a Lidoban. A mi feladatunk az asztalokat takarítani valamint állandóan feltöltve tartani a fagyigépet, a tányéros szekciót, a salátákat, stb. A Lidot mindenki utálja. Hét órán keresztül asztalokat takarítani... azért az fincsi. De akkor is jól jött már a váltás, mert a RS-b

ől már elegem volt. Olyan szinten volt elegem, hogy már gyűlöltem a vendégeket. Erre az is rátett, hogy már lassan több mint két hónapja voltam éjszakás. Takarítom éjszaka a folyosót és látom, hogy hozzák le a kaját a Lidoból. Ezt vagy megeszik vagy nem, de a tálcát, te kell eltakarítsd. És gyűlöletbeszédeket monologizáltam magamban. Vagy azt látom, hogy kinyílik egy ajtó, megjelenik egy nagy segg, aztán egy tálca és már tudod, hogy ezt neked kell összeszedned. Olyan válogatott átkokat és kínzásokat szórtam a fejére, hogy tudtam baj van, váltani kell. Fel is tettek a Lidoba. Ami szintén egy felemelő meló de mégis jól jött. A Lidos munkával az van, hogy első nap egy óra asztaltakarítás után elszállt az agyam. Második nap két óra kellett ehhez. Harmadik nap három. Utána megtanultam kikapcsolni, teljesen más dolgokon gondolkozni és csak gépiesen végezni a melót. Szóval tiszta pszichotréning ez az egész. Pavel három napja elment és most én végzem az ő munkáját. Az a feladatom, hogy mindig legyen elegendő tányér, pohár, csésze. Érdekesebb olyan szempontból, hogy sokat kell rohangálni és hamar elszalad az idő. Tegnap a Lido Assistant Maitre D'-je megdícsért, hogy milyen szuperül végzem a munkám. Martinnal nem volt megelégedve úgyhogy mától én végzem az ő feladatát. Arra vigyázni, hogy soha ne fogyjon ki a tea, kávé, dzsúsz, fagyi. Ilyen fagyizabáló társasággal ez egyáltalán nem könnyű. Ezt Péter is csinálta és legszívesebben már a fejüket verte volna bele a fagyigépbe. Pedig ő aztán a végtelenségig udvarias, előzékeny, jóindulatú meg mindenféle jó amit csak el lehet képzelni. Bármennyire is aranyosak a gyerekek, lehet őket utálni, csak mert imádják a fagylaltot.

Bármilyen nehéz és szar a meló, alapvet

ően jó a közérzetem. A RS utolsó napjaiban és a Lido elején voltak mindenféle mélypontjaim. Főleg amikor fáradt voltam. Azt hiszem most már ráálltam a pozitív vonalra és onnan nem mozdulok. Hiszen fél lábbal már otthon vagyok és ez jó érzés.