Még hogy nagyon vagány emberekkel lehet találkozni?!... Itt van például Viktor. ''A-Pass''-on találkoztam vele. Az A-Pass az az, amikor belépnek a vendégek a hajóra és mi képet csinálunk nekik ami a foliókártyájukra van rögzítve. A foliókártyával igazolják magukat a hajón, ezzel vásárolnak, amit hitelkártyáról tudnak feltölteni vagy készpénzzel az recepción, illetve ez a kabinkulcsuk is egyben. Látom, hogy azt írja az útlevelén, hogy ''Útlevél''. Kicsit beszélgettünk, következ

ő nap megint összefutottunk. Nassauban már Péterrel együtt kimentünk egy-két sörre amit folytattunk a Crew Barban és befejeztünk a kabinban. Ezzel nagy kockázatot vállaltunk magunkra, mert amint említettem nem lehet semmiféle személyes kapcsolatot teremteni a vendégekkel. Mi vállaltuk a kockázatot. Nagyon kellemes este kerekedett, úgyhogy nem bánjuk. Ugyanezen a cruise-on felvidékiekkel is találkoztam. Dunaszerdahelyi család. Nagymama, lánya, unokák... legalábbis azt hiszem. A léyneg, hogy akiket unokáknak gondolok azok Komáromban jártak egyetemre és nem egy előadást láttak amiben játszottam. Ezek után már közhelynek se merem említeni, hogy kicsi a világ. Gyakoriak a magyar vendégek a hajón. Nem mindig adódik alkalom velük megismerkedni és nem mindig érzi az ember, hogy most közös az érdeklődés egymás iránt. És félelmetes ereje van a nyelvnek. Látok magam előtt egy hatalmas embertömeget mindenféle nációval és elég csak egy hang megüsse a fülemet, nem is muszáj értelmes vagy teljes szó legyen, rögtön szimatot fogok. Kétszer fordult már elő velem. Ahogy közelebb férkőztem, perszehogy kiderült, hogy magyarok. A másik dolog meg amin elmorfondíroztam, hogy ahogy kinmondták a felvidékiek, hogy Dunaszerdahely, Komárom, Vágselye... furcsamód annyira közelinek éreztem ezeket a helyeket, hogy nem is értem. Sokkal inkább az otthonomnak vagy exotthonomnak éreztem mint amikor ott éltem. Öt év nem kis idő. Most valahogy közelebbinek tetszik mint Kolozsvár. Persze Pest is ott van valahol... Na Zilahról meg a Szilágyságról Istentől való vétek lenne megfeledkezni. Hogy egy ottani szólással éljek. Ha így folytatom... de nem is kell folytassam, már most Márais nyugtalanságban és hontalanságban szenvedek. Különben nem szenvedek. Ami nagyon hiányzik otthonról, az mondjuk egy jó vasárnapi ebéd és a konyha úgy általában. Kimenni a füstölőbe egy szál friss füstölt kolbászért vagy szalonnáért, tepertő, zakuszka, hagyma, disznófősajt, később a kásás és a hordóskáposzta... Ez igen! Itt is volt alkalmam azért egy-két kütyüt kóstolni de amit eddig is tudtam, ezután még biztosabb vagyok, hogy gasztronómiai szempontból az én szülőföldem a világ közepe.