Lassan több mint másfél hónapja vagyok éjszakás. Már említettem ennek m

űszaknak a pozitív oldalait. Sajnos kiadták a tavaszi vakációt és nekünk befellegzett. Annyit kell rohangáljak, hogy az már nem normális. Eszembe jut Tyukodi nagyapám amikor az unokatestvéreimmel, Csabival és Olivérrel, keserítettük az életét a vakációban. ''Azt is fel kellett volna akasztani aki a vakációt kitalálta'' ilyenformán dühöngött mikor valemlyikünket hajkurászta az ostorral. Fent vagyunk a FB-on nyugodtabb körülmények között. http://www.facebook.com/home.php?#!/photo.php?pid=2352853&op=1&o=global&view=global&subj=766937921&id=766937921 Idén nyolcvanhárom éves, Isten éltesse!

Szóval visszatérve, ezek katasztrófák. Nem tudom, lehet, hogy csupán generációs különbségr

ől van szó... de ezek apám...az nem baj ha isznak, de ordítanak, rohangálnak és a legnagyobb probléma, hogy rendelnek. De mint az öngyilkos, úgy. Persze semmi borravaló, hisz egyetemisták. Na mindegy mert úgysincs sok időm hátra a RS-ben. Meg egyáltalán a hajón sincs sok időm hátra. Egy hónap plusz három hét. Én sem hiszem el, hogy hogy elröppent lassan hét hónap. Ezt még egyszer le fogom írni, csak nyolccal.

Ha minden igaz, jöv

ő héten már a Lidoban fogok szolgálni. Erről írok majd a maga idejében. Addigis egy jó sztori a RS-ből. Kiviszek egy rendelést, egy csaj nyit ajtót. Megkér, hogy tegyem a tálcát az asztalra. OK. Látom, hogy az ágyban van még egy csaj. Háttal fekszik az ajtónak, félig betakarózva. Amint tenném le a tálcát az asztalra, felül az ágyban, melltartó nélkül, hatalmas gyönyörűszép mellekkel. Azt hittem ott helyben leejtem a tálcát. Rámmosolyog és azt kérdezi: ''Isn't it true, that this is the sweetest thing u could get?'' Maximálisan egyetértettem. Ettől csak Pavelnek van jobb sztorija aki simán belebotlott a folyosón egy párba, amint a lehető legjobban érezték magukat.

Írtam arról, hogy a menedzsment nagy része horvát. Csak oda akarok ezzel kilyukadni, hogy itt sincs ám máshogy mint a szárazföldön. Ugynúgy m

űködnek a dolgok. Nem feltétlenül a kemény munkától függ, hogy kit léptetnek elő. Mióta az F&B Maneger horvát, három paysano lépett egyet a hajósszamárlétrán. Azért is vagyok egy kicsit megütközve, mert van egy lány akiről tudom, hogy nem sikerült csak másodszor a RS quiz-je. Amikor a RS-ben dolgozott, állandóan késett ezért visszaküldték a Staff Messbe. Akkor még én voltam a SM-ben a főnök. Állandóan késett, semmit nem csinált meg rendesen. Summa summárum a következő szerződést ő már Team Waitress-ként kezdi. Nagyon ritka az ilyen. Sok ilyen promóciós sztori van, tény, hogy itt sincs igazság. Akit kedvel a menedzsment vagy neadjisten paysano, az könnyebben lépdel. Szóval tetszik-nem tetszik, nyalni kell. Ezeket nem aranybetűkkel vésem kőbe, mert van rá ellenpélda is, én csak mondom amit látok.

Másik érdekes dolog. Ez kicsit nem idevág. Találkozom egy fotós csajjal, látom walesi, a name tag-je alapján. Na már ezen gondolkodtam, hogy miért nem United Kingdom (meg Scotland-es name tag-et is láttam). Mekkora autonómiájuk van ezeknek a területeknek, stb. Arról tudtam, hogy egyre er

ősebb az identitásuk, elszakadásról is pettyegettek valamit. Akkor Anglia annyival maradna kb. mint Szerbia. Legalábbis fílingben. Nézhetik, hogy mivé lettek. De kiderül, hogy a lány dél-afrikai. Ekkor végképp meg voltam zavarodva. No és kérdem, hogy hol születtél? Dél-Afrika. Hol éltél? Dél-Afrika. Miért walesi a name tag-ed? Mert a szüleim britt állampolgárok, hangzik a válasz. És te is britt állampolgár vagy csak úgy? Ja, csak úgy. Vagy hivatalból, mondhatta volna. Ugyanígy találkoztam egy belga name tag-es csajjal aki valójában szintén dél-afrikai. Amilyen az útleveled, olyan a name tag-ed. Namármost nekem az jutott eszembe, hogy ilyen alapon, pontosabban analógia alapján én miért nem lehetek magyar állampolgár, Transilvania-s name taggel Romániából? Ebből a gondolatmenetből gondolom rögtön kiderült, hogy csára húzok vagy hojszra az aktuális magyar politikai paletta alapján, de hát istenem... ez egy őszinte blog. Na... csak hogy egy kicsit politizáljak is. De csak egy kicsit. Ja még annyit a balkán viszonyokról, hogy gyönyörű látni, hogy a szerbek, horvátok, szlovének, macedónok, akik pár éve gyilkolták egymást, együtt isznak a Crew Barban, paysano-nak tekintik egymást, stb. A látszat csal. Mikor külön-külön elmélyedek valamelyikükkel egy-egy beszélgetésbe, kiderül, hogy a sérelem és az ellenszenv ilyen-olyan formája ott van ám...

Tengeribeteg lettem. Röhej, hogy lehúzok lassan hat hónapot és a hetedikben hányok, ha zavaros a tenger. Els

ő alkalommal a rossz borra fogtam amit előtte ittam. Második alkalommal nem volt mire fogni. Tény, hogy iszonyatosan mozgott a hajó. Talán a legjobban mióta itt vagyok. De akkor sem értem, mert amikor kirándulni mentem a kontinensre (ahol a képek készültek) akkor a motorcsónak tízszer ennyire ingott és még tele gyomorral se volt semmi bajom, miközben körülöttem zsinórban hánytak az emberek. Az az oka szerintem, hogy már lassan kezd elég lenni. Beszélgettem másokkal is és általában a hat hónap az a kritikus. Főleg ha fáradt vagy, akkor mindent és mindenkit utálsz. Aztán kipihened magad és lehet tovább vinni a rendeléseket fütyörészve. Na de visszatérve, amikor a nagy vihar volt kimentem a XI. emeleten az open deckre. Azt a szelet gyerekek!... Azt nem lehet leírni. Lenéztem és láttam amint a VII.-en, a Crew Bar open deck-jén átcsap a hullám. Nem semmi a látvány higgyétek el. És továbbra se tudtam szabadulni a gondolattól, hogy hogy viselkedhetett egy egyszerű vitorlás, motorok és stabilizátorok nélkül, valamint hogy bírták az emberek, ha mondjuk két-három napig szüntelen tombolt a vihar? Kalandfilmekből ugrik be a vihar utáni snitt amikor gyönyörűen süt a nap, csendes a tenger és a fedélzeten mindenki alszik.

Most egy kicsit félbe kellett hagyjam, mert kabininspekció volt. A security és a housekeeping lecsekkolja a kabinokat havonta egyszer. Nem szabad semmit megrongálni, nem szabad poharak valamint kaja legyen a kabinban stb. Az utolsó el

őtti kabinpartin, amin Viktor is részt vett (ő egy vendég volt a hajón, akiről írtam már), András, egy Photo Trainee-s gyerek ráírta a falra: '' Szarjunk sünt! Let's shit hedgehog! ''Kölcsey''. Ezt most meglátták (az előző kabininspekción nem vették észre és nekem nem volt szívem letörölni, mert nagyon tetszik; szép emlékek fűződnek hozzá, inspiratívnak találom, meg egyáltalán...) és közölték, hogy a következő kabininspekción ha itt találják akkor jelentve lesz. Nagyon ''megijedtem'', mondhatom. De ezen ne múljon, András művét a következő inspekcióig lemosom.

Régebbi sztori RS-ből. Sushi set up-om volt. Van a hajón egy Sushi Bar, oda a mi dolgunk mindent bekészíteni, (a kaján kívűl) és amikor bezár a bar, mindent elmosni és a helyére rakni. Említettem már, hogy az Assistant Waiter nem egy nagy szám a hajón. Már ami a pozíciókat illeti. A lényege a dolognak, hogy nem fűlt a fogam a négyszáz tányér elmosásához. Adtam a mosogatónak tizenöt dollárt és egy hétig minden nap elmosta a cuccokat. Én meg szépen fogtam magam és elmentem a Promenade Deckre (itt vannak a bárok, kaszinó, boltok) sétálni. Azon gondolkodtam közben, hogy mindennél lehet mélyebbre menni és mindentől van szarabb. Pontosabban ebben a szarban is amiben per pillanat vagyok, megengedhetem magamnak alkalomadtán, hogy úriember lehessek. Jó érzés volt.

Abszolváltam még egy kirándulást. Ez szintén Mexikó, kontinens. Xcaret. Ez egy geo-öko és még nemtudoménmilyen nemzeti park. Szép volt. Rengeteg állat a világ minden részéről. Ez érdekelt a legkevésbé, hiszen állatkertben voltam már nem egyszer. Egyébként se szeretem az állatkerteket. Nem hiszem, hogy tudjanak olyan tág ketrecet csinálni, hogy az a szerencsétlen állat jól érezze magát. Tudom... az állatok amelyek ott születnek, meg természetes környezet, meg miegymás... Valamiért egyszerűen viszolygok az állatkertektől. Persze imádom az állatokat. Az akváriumok viszont gyönyörűek voltak a korallokkal, a teknősnevelde és a fő attrakció a föld alatti folyó, amiben le lehetett csorogni az óceánba kb. másfél kilométeren keresztül. Fantasztikus volt. A másik szuper élményem ami szintén ide kötődik már gasztronóm jellegű. Cozumelben voltam egy-két vendéglőben, ahol jókat kajáltunk de össze se hasonlítható az xcaret-i büfévendéglővel ahol volt alkalmam kipróbálni az autentikus mexikói konyhát. Ámultam és bámultam valamint egyik gyönyörűségből a másikba estem, miközben kóstolgattam és természetesen nem tudtam mindent megkóstolni. Utólag Miamiban egy nicaraguai vendéglős elárulta, hogy a mexikói konyha az egyik leggazdagabb a világon, de ez egy másik történet. És miközben kajáltam, egy lovasbemutató folyt népviseletben, élőzenével úgy ahogy az kell. A dolog pikantériája igazi Tyukis. A végén fedeztem fel, hogy pár dollárom hibádzik. Ugyanis harminc dollárért kell venni jegyet és ezért annyit és azt lehet enni amennyi beléd fér. Nem baj gondoltam, fizetek kártyával. Csak amikor kerestem a kártyám jöttem rá, hogy még a hajón kitettem, mert minek az nekem, ha van kápé. Egy kis gyomorideg beárnyékolta a dolgokat de utólag így szép. És természetesen gyönyörűen megoldódott. Az biztos, hogy a pincért nem felejtem el amint azt mondja: ''Senor, let me speak with my manager'' (a manager-t spanyolosan manahernek ejtve). Az est fénypontján sajnos nem volt időnk részt venni. Egy hatalmas arénában több száz statisztával, korabeli jelmezekkel, lovakkal eljátsszák a maja történelmet a spanyolok bevonulásáig. A buszunk indult vissza, mert aztán a hajónk indult vissza. Csak a preludiumon vehettem részt. Nagyon klasszak voltak a jelmezek és most sajnáltam igazán, hogy nincs egy jobb fényképezőgépem, mert a félhomályban nem igazán sikerültek a szappantartómmal készült képeim. Nagyon okosan meglovagolták a mexikóiak turisztikai PR szempontból ezt a majás dolgot. Lehet érezni, hogy a turizmus az ország egyetlen mentőöve. Tudatosan építik ezt az iparágat. Ahol kikötöttünk (a kontinensen) egy nyüzsgő húszezres turistaparadicsomba botlottunk. Az idegenvezetőnk elmondta, hogy tizenöt évvel ezelőtt ez egy százötven lelket számláló halászfalu volt.

Csókok.

Tengeribeteg lettem. Röhej, hogy lehúzok lassan hat hónapot és a hetedikben hányok, ha zavaros a tenger. Első alkalommal a rossz borra fogtam amit előtte ittam. Második alkalommal nem volt mire fogni. Tény, hogy iszonyatosan mozgott a hajó. Talán a legjobban mióta itt vagyok. De akkor sem értem, mert amikor kirándulni mentem a kontinensre (ahol a képek készültek) akkor a motorcsónak tízszer ennyire ingott és még tele gyomorral se volt semmi bajom, miközben körülöttem zsinórban hánytak az emberek. Az az oka szerintem, hogy már lassan kezd elég lenni. Beszélgettem másokkal is és általában a hat hónap az a kritikus. Főleg ha fáradt vagy, akkor mindent és mindenkit utálsz. Aztán kipihened magad és lehet tovább vinni a rendeléseket fütyörészve. Na de visszatérve, amikor a nagy vihar volt kimentem a XI. emeleten az open deckre. Azt a szelet gyerekek!... Azt nem lehet leírni. Lenéztem és láttam amint a VII.-en, a Crew Bar open deck-jén átcsap a hullám. Nem semmi a látvány higgyétek el. És továbbra se tudtam szabadulni a gondolattól, hogy hogy viselkedhetett egy egyszerű vitorlás, motorok és stabilizátorok nélkül, valamint hogy bírták az emberek, ha mondjuk két-három napig szüntelen tombolt a vihar? Kalandfilmekből ugrik be a vihar utáni snitt amikor gyönyörűen süt a nap, csendes a tenger és a fedélzeten mindenki alszik.

Most egy kicsit félbe kellett hagyjam, mert kabininspekció volt. A security és a housekeeping lecsekkolja a kabinokat havonta egyszer. Nem szabad semmit megrongálni, nem szabad poharak valamint kaja legyen a kabinban stb. Az utolsó előtti kabinpartin, amin Viktor is részt vett (ő egy vendég volt a hajón, akiről írtam már), András, egy Photo Trainee-s gyerek ráírta a falra: '' Szarjunk sünt! Let's shit hedgehog! ''Kölcsey''. Ezt most meglátták (az előző kabininspekción nem vették észre és nekem nem volt szívem letörölni, mert nagyon tetszik; szép emlékek fűződnek hozzá, inspiratívnak találom, meg egyáltalán...) és közölték, hogy a következő kabininspekción ha itt találják akkor jelentve lesz. Nagyon ''megijedtem'', mondhatom. De ezen ne múljon, András művét a következő inspekcióig lemosom.

Régebbi sztori RS-ből. Sushi set up-om volt. Van a hajón egy Sushi Bar, oda a mi dolgunk mindent bekészíteni, (a kaján kívűl) és amikor bezár a bar, mindent elmosni és a helyére rakni. Említettem már, hogy az Assistant Waiter nem egy nagy szám a hajón. Már ami a pozíciókat illeti. A lényege a dolognak, hogy nem fűlt a fogam a négyszáz tányér elmosásához. Adtam a mosogatónak tizenöt dollárt és egy hétig minden nap elmosta a cuccokat. Én meg szépen fogtam magam és elmentem a Promenade Deckre (itt vannak a bárok, kaszinó, boltok) sétálni. Azon gondolkodtam közben, hogy mindennél lehet mélyebbre menni és mindentől van szarabb. Pontosabban ebben a szarban is amiben per pillanat vagyok, megengedhetem magamnak alkalomadtán, hogy úriember lehessek. Jó érzés volt.

Abszolváltam még egy kirándulást. Ez szintén Mexikó, kontinens. Xcaret. Ez egy geo-öko és még nemtudoménmilyen nemzeti park. Szép volt. Rengeteg állat a világ minden részéről. Ez érdekelt a legkevésbé, hiszen állatkertben voltam már nem egyszer. Egyébként se szeretem az állatkerteket. Nem hiszem, hogy tudjanak olyan tág ketrecet csinálni, hogy az a szerencsétlen állat jól érezze magát. Tudom... az állatok amelyek ott születnek, meg természetes környezet, meg miegymás... Valamiértegyszerűen viszolygokaz állatkertektől. Persze imádom az állatokat. Az akváriumok viszont gyönyörűek voltak a korallokkal, a teknősnevelde és a fő attrakció a föld alatti folyó, amiben le lehetett csorogni az óceánba kb. másfél kilométeren keresztül. Fantasztikus volt. A másik szuper élményem ami szintén ide kötődik már gasztronóm jellegű. Cozumelben voltam egy-két vendéglőben, ahol jókat kajáltunk de össze se hasonlítható az xcaret-i büfévendéglővel ahol volt alkalmam kipróbálni az autentikus mexikói konyhát. Ámultam és bámultam valamint egyik gyönyörűségből a másikba estem, miközben kóstolgattam és természetesen nem tudtam mindent megkóstolni. Utólag Miamiban egy nicaraguai vendéglős elárulta, hogy a mexikói konyha az egyik leggazdagabb a világon, de ez egy másik történet. És miközben kajáltam, egy lovasbemutató folyt népviseletben, élőzenével úgy ahogy az kell. A dolog pikantériája igazi Tyukis. A végén fedeztem fel, hogy pár dollárom hibádzik. Ugyanis harminc dollárért kell venni jegyet és ezért annyit és azt lehet enni amennyi beléd fér. Nem baj gondoltam, fizetek kártyával. Csak amikor kerestem a kártyám jöttem rá, hogy még a hajón kitettem, mert minek az nekem, ha van kápé. Egy kis gyomorideg beárnyékolta a dolgokat de utólag így szép. És természetesen gyönyörűen megoldódott. Az biztos, hogy a pincért nem felejtem el amint azt mondja: ''Signor, let me speak with my manager'' (a manager-t spanyolosan manahernek ejtve). Az est fénypontján sajnos nem volt időnk részt venni. Egy hatalmas arénában több száz statisztával, korabeli jelmezekkel, lovakkal eljátsszák a maja történelmet a spanyolok bevonulásáig. A buszunk indult vissza, mert aztán a hajónk indult vissza. Csak a preludiumon vehettem részt. Nagyon klasszak voltak a jelmezek és most sajnáltam igazán, hogy nincs egy jobb fényképezőgépem, mert a félhomályban nem igazán sikerültek a szappantartómmal készült képeim. Nagyon okosan meglovagolták a mexikóiak turisztikai PR szempontból ezt a majás dolgot. Lehet érezni, hogy a turizmus az ország egyetlen mentőöve. Tudatosan építik ezt az iparágat. Ahol kikötöttünk (a kontinensen) egy nyüzsgő húszezres turistaparadicsomba botlottunk. Az idegenvezetőnk elmondta, hogy tizenöt évvel ezelőtt ez egy százötven lelket számláló halászfalu volt.

Csókok.

Videók

Nem készültem el a bejegyzésemmel. Legyen helyette pár mozgókép. Nem sikerült áthúznom a linket, úgyhogy írjátok be legyetek szíves a YouTube keresőjébe, hogy ''tyukisz''. Ki kell dobja a profilomat és ott meg kell találjátok a feltöltött videóimat. Ötnek kell lennie. Jó szórakozást, üdvözlet nektek.

Most már muszáj szóvá tennem, hogy meg

őrülök hogy a saját blogomhoz se értek. Technikailag, IT szemszögből. Megírom a szöveget WordPad-ben és amikor kopipésztelném egyszerően nem helyezi át a szöveget hanem csak ugrik egyet az oldal. Amit azért nem értek mert ha ugyanezt a szöveget, ha mondjuk a gmailből emailként szeretném elküldeni, akkor minden további nélkül átmenti. Szóval marad ez a parasztos bejelölöm-átcibálom a kurzorral módszer. Amikor meg közzéteszem akkor szétszedi az egész írományomat. Idegesít, de tehetetlen vagyok és annyira meg nem időmilliomos, hogy órákat csesszek el fórumokkal meg mittudomén. Szóval ha valaki nagyon okos közületek akkor írja meg. Ha nem akkor olvassatok így szétszedve. Ja... ugyanezt csinálja, mindegy ha .''rtf'' vagy ''.odt'' formátumot használok.

Szülinap. Pont SeaDay-re esett ezért úgy határoztunk, hogy Cozumelben ünnepelünk.Kitaláltam, hogy menjünk el a román vendégl

őbe. Pontosabban Cozumel egyetlen román vendéglőjébe amit egy erdélyi magyar csinál, de erről már írtam. Itt nagyon kellemesen telt, leszámítva a manelét, mert a kedves kollégáim is ott voltak (akikre egyébként egy rossz szavam nem lehet, leszámítva, hogy a zenei ízlésük szar). Sajnos csak a böffsalátát, a vinetát, a pacallevest és perisoara levest (ez húsgombóc leves zöldséggel, tejföllel és a kihagyhatatlan lestyán) tudtuk megkóstolni. A miccs és a grillezett tarja elmaradt mert a barátaim (Péter, Pavel, Carlos) erősködtek, hogy muszáj valahova elmennünk. Egy nagyon kellemes hely, győzködtek és nagyon jól fogjuk ott magunkat érezni. Szedtük a sátorfánkat és második fogás nélkül elindultunk arra a ''helyre''. Persze Pistinek kifizettem a teljes menüt és olyan kedves volt, hogy azzal bíztatott, hogy legközelebb dupla porciót ehetek. Egyébként egy menü áráért annyit és azt ehetsz amit akarsz. A két üveg bort meg ottfelejtettük a hűtőben, szóval jó napja volt. Mit ad Isten, a Hely zárva volt. Nem is tudom, hogy sajnos vagy hálistennek. Sőt egy másik is zárva volt. Erre felfedeztünk egy elég lepukkant fehér műanyagszékes lakodalmi termet, ahol egy szintetizátoros amoroso nyomta a sódert. Echte, autentikus, helyi, mexikói. Sehol egy turista, senki nem beszélt angolul (a perui Carlos rendezkedett) és nagyon itteni prolik tekintgettek felénk tényleg barátságosan. Bent iszonyatosan hangos volt a lakodalmas szalsza, szóval kint a ház előtt kezdtünk el iszogatni. Pár Corona és Tequila után igen nagyon jól éreztük magunkat. Kicsi tánc is lett amit az albumban meg lehet tekinteni, borravaló a szintis billyentyűjébe és nagyon eldobtuk volna az agyunkat, ha 9.30-ra nem kellett volna visszaérni a hajóra. Előtte még egy kis csokilikőr és egy kis fényképezkedés a bevásárlóközpont előtt a kikötőben és meglettünk volna. De mit ad Isten úgy adódott, hogy a kabinban folytattuk és nagyon nagyon kezdtünk bekeményedni, de tíztől kellett kezdenem az éjszakai műszakot, úgyhogy hirtelen mindennek vége szakadt, én meg negyedórás késéssel beestem a RS-be. Röviden-velősen így telt a harmincasom. Megmondom őszintén, nagyon jól. Semmi jajistenem harminc lettem fíling. Lazán és feszesen ahogy SzP mondaná...

A többi kép egy kiránduláson készült Tulumban, egy maja romvárosban. Ez nem Cozumel szigetén van, hanem a kontinensen. Hálistennek az éjszakai m

űszaknak ez az egyik áldásos hozadéka. Nagyon örültem, hogy el tudtam menni. Kicsit fáradt voltam mert ugye estétől reggelig meló, aztán egész nap kirándulás, utána estétől reggelig meló. Összvissz harminchat órát nyomtam le, kábé két-három óra alvással, de megérte. Sőt, következő Cozumelben megint elmegyekegy másik helyre, ha lesz rá lehetőség. Azért örülök nagyon, hogy így sikerült, mert ez az egyetlen műszak amikor be tud az ember egy-egy ilyen utat vállalni. Ha továbblépek a pincérszamárlétrán, jóformán sehova nem fogok tudni elmenni. A romok, pontosabban a templomok nem voltak lélegzetelállítóak (van egy korábbi korból fennmaradt város nem messze, ami sokkal monumentálisabb, de oda nem rendeznek utat) viszont a hely magával ragadó. Valamitől egyszerűen nem mindennapi. Pamukkale és Hieropolis romjainál éreztem ugyanezt. Az idegenvezető magávalragadó volt. Ő is egy maja leszármazott. Büszkén vállalja mesztic voltát, beszéli a maja nyelvet, öröm volt látni, hogy neki tényleg fontos, hogy a világ tudjon a maja kalendáriumról, csillagászatról, építészetről.

Van egy pár képem ami Key Westen készült. Említettem, hogy ez a kedvenc kiköt

őm. Az Államok legdélebbi pontja. Egyszerűen fenomenális. Van is egy olyan szlogen hogy ''Leave your job and move to Key West''. Na... ez egy ilyen hely. Nem tudom mi tetszik benne. Talán minden. Az építészete, a rengeteg zöld övezet, a szigeten szabadon szaladgáló kb. ötezer tyúk, a sokszáz yacht a kikötőben, a nagyon sok turista, a sok jó kocsma... Olyan művészhely. Nem véletlen, hogy sok színész, festő, zenész jár ide, vagy tart fenn nyaralót. Hemmingway kilenc évet élt Key Westen. Itt alkotta a legfontosabb műveit. Tenesse Williams itt élt. Az ő házát most is lakják, nincs megnyitva a nyilvánosság előtt. Hemmingwayéknél voltam.

A bárosok életér

ől azt hiszem már írtam az elején. Légy szíves olvass vissza. Sokkal könnyebb mint a mienk. Az igazi aranyélet akkor kezdődik amikor bartender lesz valaki. Kábé nyolc óra munka, átlag kétezer dollár fizetés, különösebben nem megerőltető meló, no special cleaning vagy legalábbis lightosabb. Viszont addig rengeteget kell rohangálni, és ha szar hajóra kerül az ember akkor nagyon nehéz pénzt csinálni. Kell nyomulni és nyomni a vendégekbe a piát, ami nem mindig a legegyszerűbb mert nagyon sokszor csak jeges vizet kérnek mert az ingyen van. Ilyen szempontból nekünk könnyebb mert senkit nem erőszakolni, hogy egyenek már egy kicsit. Néha meg egyenesen az az érzésünk, hogy egyesek nem pihenni meg kirándulni jöttek a hajóra hanem kifejezetten enni. A kaja ugyanis ingyen van. Bármilyen mennyiségben. De nem kell elkeseredni mert a barwaiterek nagy többsége (legalábbis ezen a hajón), valamivel többet keres mint mi. Mellesleg örvendek, hogy ilyen pozitív kicsengésűnek tűnik a blog. Köszönöm.

Kedves Ákos! Megértem a rajongásodat a szül

őfölded iránt. Tudok még egy-két embert akit hat ökörrel sem lehetne onnan elvonszolni. Ez szép, főleghogy Tamási óta tudjuk is nem csak érezzük, hogy miért vagyunk a világon. Nem akarlak megbántani, de nekem Komárom azért nem volt a világ közepe. És valószínűleg nem is lett volna soha. Tény, hogy fekvéséből adódóan borzasztó sok előnye van. A Vág, Holt-Vág menti sétákat és biciklizéseket nem fogom elfelejteni. Ilyen közelségben ilyen érintetlen természet nem sok helyen van. De ha jól emlékszem már ott sincs mert amikor eljöttem, akkor kezdték elcseszni a strandosítással. Józan paraszti ésszel nézve a dolgokat, egyszerű a történet: haza kell menni. Erdélyben egy elég jelentős visszaszivárgási program tapasztalható. Persze tudom, hogy a valóságban semmi de semmi nem egyértelmű és mindennek ára van. A Kis hercegben is megmondta a róka, hogy semmi nem tökéletes.

Kedves Éva és Ákos! Én asszem Koppánymonostoron vennék házat. Be lehet biciklizni a színházba és a szó szoros értelmében egy köpésnyire van a Duna. Nem elhanyagolandó szempont. Ja... sörözni is át lehet járni a Révbe....

Kedves Tami! Mi valóban nem adózunk :-). De a Carnival se adózik utánunk. Tipping position. A magyarokkal való találkozáshoz annyit még, hogy itt is volt olyan amikor egy-két udvarias mondat után nem igazán tudtuk folytatni a komunikációt. Mindig minden két emberen múlik. Semmit nem er

őltetek és ha látom, hogy nekik nincs kedvük a barátkozáshoz... Istenem, ez van. Nem vagyok megbántva, sőt még csak meg se lepődve. Viszont Viktor vajdasági, Zsanették meg felvidékiek és a határon túliak az esetek többségében hamarabb megtalálják a közös hangot. Persze ez se aranyszabály.

Most egy kicsit arról írnék, hogy mi a jó a Carnivalban. Nem annyira szigorú mint egy jobb társaság. Ha kicsit borostás vagy és mondjuk öt-tíz percet késtél nem történik szinte semmi. Jobb helyeken ez nem így van. Ott már elég komoly ''banana''-t lehet kapni az ilyesmikért. Figyelembe veszik a kapcsolatigényeket. Úgy értem ha valaki a párjával akar dolgozni akkor úgy intézik, hogy ha csak egy lehet

őség van rá, egy hajóra kerülhessenek. Akkor is ha különböző területen dolgoznak. A párok részére külön kabinok vannak.

Tevékenységek vannak szervezve. Például Laser Tag. Ez olyan mint a Paint Ball, csak éppen lézerrel. A színházban (nem tudom minek nevezzem azt a helyet a showm

űsorok mennek mert nem kimondottan színház) két csapat a földön kúszva, rohangálva egymásra lövöldözik. Jó buli. Ping-pong bajnokságok vannak szervezve. Azt hittem hogy nem játszom rosszul. Ezt most is így gondolom, de eléggé meglepődtem amikor két ázsiai és egy szerb gyerek is szarrá vert. De én is szarrá vertem egy pár ázsiait, egy pár oroszt meg egy románt. Na ezt jól megfogalmaztam. Darts versenyek is vannak rendezve. Hetente kell ágyneműt cserélni. Mármint kötelező. Lista van vezetve amit alá kell írni. Előfordul néha, hogy csak aláírjuk, de a cserére nem kerül sor. Fáradtságból, hanyagságból, lustaságból. Kabininspekciók szoktak lenni amikor azt vizsgálják, hogy tiszta-e a kabin vagy se. A staffnak könnyebb dolga van. Nekik van saját takarítójuk. A biztonságról már írtam. Pillanatok alatt hazaküldik az embert ha hülyeségeket csinál. A ''sexual harassement''-re a legérzékenyebbek. Havonta egyszer Crew-Party van rendezve a Discoban. Ezekre már nem járok, de jó dolog, az emberek örülnek neki. Főleg a crew, hiszen a staff akkor megy diszkóba amikor akar. A staff privilégiumok közül csak a hajó bárjaiban, kávéházaiban való ücsörgést irigylem.

Ez a második hét, hogy éjszaka dolgozom a RS-ben. Este tízt

ől reggel tízig. Nagyon jó, mert egész nap a rendelkezésemre áll. Napközben öt-hat órát alszom és azt csinálok amit akarok. Főleg ki tudok menni és nyugodtan tudok kávézni, nem kell rohanjak állandóan vissza a hajóra mint egy mérgezett egér. Persze az éjszakázásnak is vannak hátrányai de ez most valahogy nem lényeg.

A szülinapomról a következ

ő bejegyzésben. Addigis üdv mindenkinek és köszönöm a jókívánságokat.

Még hogy nagyon vagány emberekkel lehet találkozni?!... Itt van például Viktor. ''A-Pass''-on találkoztam vele. Az A-Pass az az, amikor belépnek a vendégek a hajóra és mi képet csinálunk nekik ami a foliókártyájukra van rögzítve. A foliókártyával igazolják magukat a hajón, ezzel vásárolnak, amit hitelkártyáról tudnak feltölteni vagy készpénzzel az recepción, illetve ez a kabinkulcsuk is egyben. Látom, hogy azt írja az útlevelén, hogy ''Útlevél''. Kicsit beszélgettünk, következ

ő nap megint összefutottunk. Nassauban már Péterrel együtt kimentünk egy-két sörre amit folytattunk a Crew Barban és befejeztünk a kabinban. Ezzel nagy kockázatot vállaltunk magunkra, mert amint említettem nem lehet semmiféle személyes kapcsolatot teremteni a vendégekkel. Mi vállaltuk a kockázatot. Nagyon kellemes este kerekedett, úgyhogy nem bánjuk. Ugyanezen a cruise-on felvidékiekkel is találkoztam. Dunaszerdahelyi család. Nagymama, lánya, unokák... legalábbis azt hiszem. A léyneg, hogy akiket unokáknak gondolok azok Komáromban jártak egyetemre és nem egy előadást láttak amiben játszottam. Ezek után már közhelynek se merem említeni, hogy kicsi a világ. Gyakoriak a magyar vendégek a hajón. Nem mindig adódik alkalom velük megismerkedni és nem mindig érzi az ember, hogy most közös az érdeklődés egymás iránt. És félelmetes ereje van a nyelvnek. Látok magam előtt egy hatalmas embertömeget mindenféle nációval és elég csak egy hang megüsse a fülemet, nem is muszáj értelmes vagy teljes szó legyen, rögtön szimatot fogok. Kétszer fordult már elő velem. Ahogy közelebb férkőztem, perszehogy kiderült, hogy magyarok. A másik dolog meg amin elmorfondíroztam, hogy ahogy kinmondták a felvidékiek, hogy Dunaszerdahely, Komárom, Vágselye... furcsamód annyira közelinek éreztem ezeket a helyeket, hogy nem is értem. Sokkal inkább az otthonomnak vagy exotthonomnak éreztem mint amikor ott éltem. Öt év nem kis idő. Most valahogy közelebbinek tetszik mint Kolozsvár. Persze Pest is ott van valahol... Na Zilahról meg a Szilágyságról Istentől való vétek lenne megfeledkezni. Hogy egy ottani szólással éljek. Ha így folytatom... de nem is kell folytassam, már most Márais nyugtalanságban és hontalanságban szenvedek. Különben nem szenvedek. Ami nagyon hiányzik otthonról, az mondjuk egy jó vasárnapi ebéd és a konyha úgy általában. Kimenni a füstölőbe egy szál friss füstölt kolbászért vagy szalonnáért, tepertő, zakuszka, hagyma, disznófősajt, később a kásás és a hordóskáposzta... Ez igen! Itt is volt alkalmam azért egy-két kütyüt kóstolni de amit eddig is tudtam, ezután még biztosabb vagyok, hogy gasztronómiai szempontból az én szülőföldem a világ közepe.