Most már muszáj szóvá tennem, hogy meg

őrülök hogy a saját blogomhoz se értek. Technikailag, IT szemszögből. Megírom a szöveget WordPad-ben és amikor kopipésztelném egyszerően nem helyezi át a szöveget hanem csak ugrik egyet az oldal. Amit azért nem értek mert ha ugyanezt a szöveget, ha mondjuk a gmailből emailként szeretném elküldeni, akkor minden további nélkül átmenti. Szóval marad ez a parasztos bejelölöm-átcibálom a kurzorral módszer. Amikor meg közzéteszem akkor szétszedi az egész írományomat. Idegesít, de tehetetlen vagyok és annyira meg nem időmilliomos, hogy órákat csesszek el fórumokkal meg mittudomén. Szóval ha valaki nagyon okos közületek akkor írja meg. Ha nem akkor olvassatok így szétszedve. Ja... ugyanezt csinálja, mindegy ha .''rtf'' vagy ''.odt'' formátumot használok.

Szülinap. Pont SeaDay-re esett ezért úgy határoztunk, hogy Cozumelben ünnepelünk.Kitaláltam, hogy menjünk el a román vendégl

őbe. Pontosabban Cozumel egyetlen román vendéglőjébe amit egy erdélyi magyar csinál, de erről már írtam. Itt nagyon kellemesen telt, leszámítva a manelét, mert a kedves kollégáim is ott voltak (akikre egyébként egy rossz szavam nem lehet, leszámítva, hogy a zenei ízlésük szar). Sajnos csak a böffsalátát, a vinetát, a pacallevest és perisoara levest (ez húsgombóc leves zöldséggel, tejföllel és a kihagyhatatlan lestyán) tudtuk megkóstolni. A miccs és a grillezett tarja elmaradt mert a barátaim (Péter, Pavel, Carlos) erősködtek, hogy muszáj valahova elmennünk. Egy nagyon kellemes hely, győzködtek és nagyon jól fogjuk ott magunkat érezni. Szedtük a sátorfánkat és második fogás nélkül elindultunk arra a ''helyre''. Persze Pistinek kifizettem a teljes menüt és olyan kedves volt, hogy azzal bíztatott, hogy legközelebb dupla porciót ehetek. Egyébként egy menü áráért annyit és azt ehetsz amit akarsz. A két üveg bort meg ottfelejtettük a hűtőben, szóval jó napja volt. Mit ad Isten, a Hely zárva volt. Nem is tudom, hogy sajnos vagy hálistennek. Sőt egy másik is zárva volt. Erre felfedeztünk egy elég lepukkant fehér műanyagszékes lakodalmi termet, ahol egy szintetizátoros amoroso nyomta a sódert. Echte, autentikus, helyi, mexikói. Sehol egy turista, senki nem beszélt angolul (a perui Carlos rendezkedett) és nagyon itteni prolik tekintgettek felénk tényleg barátságosan. Bent iszonyatosan hangos volt a lakodalmas szalsza, szóval kint a ház előtt kezdtünk el iszogatni. Pár Corona és Tequila után igen nagyon jól éreztük magunkat. Kicsi tánc is lett amit az albumban meg lehet tekinteni, borravaló a szintis billyentyűjébe és nagyon eldobtuk volna az agyunkat, ha 9.30-ra nem kellett volna visszaérni a hajóra. Előtte még egy kis csokilikőr és egy kis fényképezkedés a bevásárlóközpont előtt a kikötőben és meglettünk volna. De mit ad Isten úgy adódott, hogy a kabinban folytattuk és nagyon nagyon kezdtünk bekeményedni, de tíztől kellett kezdenem az éjszakai műszakot, úgyhogy hirtelen mindennek vége szakadt, én meg negyedórás késéssel beestem a RS-be. Röviden-velősen így telt a harmincasom. Megmondom őszintén, nagyon jól. Semmi jajistenem harminc lettem fíling. Lazán és feszesen ahogy SzP mondaná...

A többi kép egy kiránduláson készült Tulumban, egy maja romvárosban. Ez nem Cozumel szigetén van, hanem a kontinensen. Hálistennek az éjszakai m

űszaknak ez az egyik áldásos hozadéka. Nagyon örültem, hogy el tudtam menni. Kicsit fáradt voltam mert ugye estétől reggelig meló, aztán egész nap kirándulás, utána estétől reggelig meló. Összvissz harminchat órát nyomtam le, kábé két-három óra alvással, de megérte. Sőt, következő Cozumelben megint elmegyekegy másik helyre, ha lesz rá lehetőség. Azért örülök nagyon, hogy így sikerült, mert ez az egyetlen műszak amikor be tud az ember egy-egy ilyen utat vállalni. Ha továbblépek a pincérszamárlétrán, jóformán sehova nem fogok tudni elmenni. A romok, pontosabban a templomok nem voltak lélegzetelállítóak (van egy korábbi korból fennmaradt város nem messze, ami sokkal monumentálisabb, de oda nem rendeznek utat) viszont a hely magával ragadó. Valamitől egyszerűen nem mindennapi. Pamukkale és Hieropolis romjainál éreztem ugyanezt. Az idegenvezető magávalragadó volt. Ő is egy maja leszármazott. Büszkén vállalja mesztic voltát, beszéli a maja nyelvet, öröm volt látni, hogy neki tényleg fontos, hogy a világ tudjon a maja kalendáriumról, csillagászatról, építészetről.

Van egy pár képem ami Key Westen készült. Említettem, hogy ez a kedvenc kiköt

őm. Az Államok legdélebbi pontja. Egyszerűen fenomenális. Van is egy olyan szlogen hogy ''Leave your job and move to Key West''. Na... ez egy ilyen hely. Nem tudom mi tetszik benne. Talán minden. Az építészete, a rengeteg zöld övezet, a szigeten szabadon szaladgáló kb. ötezer tyúk, a sokszáz yacht a kikötőben, a nagyon sok turista, a sok jó kocsma... Olyan művészhely. Nem véletlen, hogy sok színész, festő, zenész jár ide, vagy tart fenn nyaralót. Hemmingway kilenc évet élt Key Westen. Itt alkotta a legfontosabb műveit. Tenesse Williams itt élt. Az ő házát most is lakják, nincs megnyitva a nyilvánosság előtt. Hemmingwayéknél voltam.

A bárosok életér

ől azt hiszem már írtam az elején. Légy szíves olvass vissza. Sokkal könnyebb mint a mienk. Az igazi aranyélet akkor kezdődik amikor bartender lesz valaki. Kábé nyolc óra munka, átlag kétezer dollár fizetés, különösebben nem megerőltető meló, no special cleaning vagy legalábbis lightosabb. Viszont addig rengeteget kell rohangálni, és ha szar hajóra kerül az ember akkor nagyon nehéz pénzt csinálni. Kell nyomulni és nyomni a vendégekbe a piát, ami nem mindig a legegyszerűbb mert nagyon sokszor csak jeges vizet kérnek mert az ingyen van. Ilyen szempontból nekünk könnyebb mert senkit nem erőszakolni, hogy egyenek már egy kicsit. Néha meg egyenesen az az érzésünk, hogy egyesek nem pihenni meg kirándulni jöttek a hajóra hanem kifejezetten enni. A kaja ugyanis ingyen van. Bármilyen mennyiségben. De nem kell elkeseredni mert a barwaiterek nagy többsége (legalábbis ezen a hajón), valamivel többet keres mint mi. Mellesleg örvendek, hogy ilyen pozitív kicsengésűnek tűnik a blog. Köszönöm.

Kedves Ákos! Megértem a rajongásodat a szül

őfölded iránt. Tudok még egy-két embert akit hat ökörrel sem lehetne onnan elvonszolni. Ez szép, főleghogy Tamási óta tudjuk is nem csak érezzük, hogy miért vagyunk a világon. Nem akarlak megbántani, de nekem Komárom azért nem volt a világ közepe. És valószínűleg nem is lett volna soha. Tény, hogy fekvéséből adódóan borzasztó sok előnye van. A Vág, Holt-Vág menti sétákat és biciklizéseket nem fogom elfelejteni. Ilyen közelségben ilyen érintetlen természet nem sok helyen van. De ha jól emlékszem már ott sincs mert amikor eljöttem, akkor kezdték elcseszni a strandosítással. Józan paraszti ésszel nézve a dolgokat, egyszerű a történet: haza kell menni. Erdélyben egy elég jelentős visszaszivárgási program tapasztalható. Persze tudom, hogy a valóságban semmi de semmi nem egyértelmű és mindennek ára van. A Kis hercegben is megmondta a róka, hogy semmi nem tökéletes.

Kedves Éva és Ákos! Én asszem Koppánymonostoron vennék házat. Be lehet biciklizni a színházba és a szó szoros értelmében egy köpésnyire van a Duna. Nem elhanyagolandó szempont. Ja... sörözni is át lehet járni a Révbe....

Kedves Tami! Mi valóban nem adózunk :-). De a Carnival se adózik utánunk. Tipping position. A magyarokkal való találkozáshoz annyit még, hogy itt is volt olyan amikor egy-két udvarias mondat után nem igazán tudtuk folytatni a komunikációt. Mindig minden két emberen múlik. Semmit nem er

őltetek és ha látom, hogy nekik nincs kedvük a barátkozáshoz... Istenem, ez van. Nem vagyok megbántva, sőt még csak meg se lepődve. Viszont Viktor vajdasági, Zsanették meg felvidékiek és a határon túliak az esetek többségében hamarabb megtalálják a közös hangot. Persze ez se aranyszabály.

Most egy kicsit arról írnék, hogy mi a jó a Carnivalban. Nem annyira szigorú mint egy jobb társaság. Ha kicsit borostás vagy és mondjuk öt-tíz percet késtél nem történik szinte semmi. Jobb helyeken ez nem így van. Ott már elég komoly ''banana''-t lehet kapni az ilyesmikért. Figyelembe veszik a kapcsolatigényeket. Úgy értem ha valaki a párjával akar dolgozni akkor úgy intézik, hogy ha csak egy lehet

őség van rá, egy hajóra kerülhessenek. Akkor is ha különböző területen dolgoznak. A párok részére külön kabinok vannak.

Tevékenységek vannak szervezve. Például Laser Tag. Ez olyan mint a Paint Ball, csak éppen lézerrel. A színházban (nem tudom minek nevezzem azt a helyet a showm

űsorok mennek mert nem kimondottan színház) két csapat a földön kúszva, rohangálva egymásra lövöldözik. Jó buli. Ping-pong bajnokságok vannak szervezve. Azt hittem hogy nem játszom rosszul. Ezt most is így gondolom, de eléggé meglepődtem amikor két ázsiai és egy szerb gyerek is szarrá vert. De én is szarrá vertem egy pár ázsiait, egy pár oroszt meg egy románt. Na ezt jól megfogalmaztam. Darts versenyek is vannak rendezve. Hetente kell ágyneműt cserélni. Mármint kötelező. Lista van vezetve amit alá kell írni. Előfordul néha, hogy csak aláírjuk, de a cserére nem kerül sor. Fáradtságból, hanyagságból, lustaságból. Kabininspekciók szoktak lenni amikor azt vizsgálják, hogy tiszta-e a kabin vagy se. A staffnak könnyebb dolga van. Nekik van saját takarítójuk. A biztonságról már írtam. Pillanatok alatt hazaküldik az embert ha hülyeségeket csinál. A ''sexual harassement''-re a legérzékenyebbek. Havonta egyszer Crew-Party van rendezve a Discoban. Ezekre már nem járok, de jó dolog, az emberek örülnek neki. Főleg a crew, hiszen a staff akkor megy diszkóba amikor akar. A staff privilégiumok közül csak a hajó bárjaiban, kávéházaiban való ücsörgést irigylem.

Ez a második hét, hogy éjszaka dolgozom a RS-ben. Este tízt

ől reggel tízig. Nagyon jó, mert egész nap a rendelkezésemre áll. Napközben öt-hat órát alszom és azt csinálok amit akarok. Főleg ki tudok menni és nyugodtan tudok kávézni, nem kell rohanjak állandóan vissza a hajóra mint egy mérgezett egér. Persze az éjszakázásnak is vannak hátrányai de ez most valahogy nem lényeg.

A szülinapomról a következ

ő bejegyzésben. Addigis üdv mindenkinek és köszönöm a jókívánságokat.

Még hogy nagyon vagány emberekkel lehet találkozni?!... Itt van például Viktor. ''A-Pass''-on találkoztam vele. Az A-Pass az az, amikor belépnek a vendégek a hajóra és mi képet csinálunk nekik ami a foliókártyájukra van rögzítve. A foliókártyával igazolják magukat a hajón, ezzel vásárolnak, amit hitelkártyáról tudnak feltölteni vagy készpénzzel az recepción, illetve ez a kabinkulcsuk is egyben. Látom, hogy azt írja az útlevelén, hogy ''Útlevél''. Kicsit beszélgettünk, következ

ő nap megint összefutottunk. Nassauban már Péterrel együtt kimentünk egy-két sörre amit folytattunk a Crew Barban és befejeztünk a kabinban. Ezzel nagy kockázatot vállaltunk magunkra, mert amint említettem nem lehet semmiféle személyes kapcsolatot teremteni a vendégekkel. Mi vállaltuk a kockázatot. Nagyon kellemes este kerekedett, úgyhogy nem bánjuk. Ugyanezen a cruise-on felvidékiekkel is találkoztam. Dunaszerdahelyi család. Nagymama, lánya, unokák... legalábbis azt hiszem. A léyneg, hogy akiket unokáknak gondolok azok Komáromban jártak egyetemre és nem egy előadást láttak amiben játszottam. Ezek után már közhelynek se merem említeni, hogy kicsi a világ. Gyakoriak a magyar vendégek a hajón. Nem mindig adódik alkalom velük megismerkedni és nem mindig érzi az ember, hogy most közös az érdeklődés egymás iránt. És félelmetes ereje van a nyelvnek. Látok magam előtt egy hatalmas embertömeget mindenféle nációval és elég csak egy hang megüsse a fülemet, nem is muszáj értelmes vagy teljes szó legyen, rögtön szimatot fogok. Kétszer fordult már elő velem. Ahogy közelebb férkőztem, perszehogy kiderült, hogy magyarok. A másik dolog meg amin elmorfondíroztam, hogy ahogy kinmondták a felvidékiek, hogy Dunaszerdahely, Komárom, Vágselye... furcsamód annyira közelinek éreztem ezeket a helyeket, hogy nem is értem. Sokkal inkább az otthonomnak vagy exotthonomnak éreztem mint amikor ott éltem. Öt év nem kis idő. Most valahogy közelebbinek tetszik mint Kolozsvár. Persze Pest is ott van valahol... Na Zilahról meg a Szilágyságról Istentől való vétek lenne megfeledkezni. Hogy egy ottani szólással éljek. Ha így folytatom... de nem is kell folytassam, már most Márais nyugtalanságban és hontalanságban szenvedek. Különben nem szenvedek. Ami nagyon hiányzik otthonról, az mondjuk egy jó vasárnapi ebéd és a konyha úgy általában. Kimenni a füstölőbe egy szál friss füstölt kolbászért vagy szalonnáért, tepertő, zakuszka, hagyma, disznófősajt, később a kásás és a hordóskáposzta... Ez igen! Itt is volt alkalmam azért egy-két kütyüt kóstolni de amit eddig is tudtam, ezután még biztosabb vagyok, hogy gasztronómiai szempontból az én szülőföldem a világ közepe.

Lassan a Room Service is kimutatja a foga fehérjét. Továbbra is reggel hattól este hatig dolgozom másfél-két óra szünettel. Persze sokszor el

őfordul, hogy egyszerűen nincs ideje az embernek kivenni a szünetet, hanem egyik helyről rohangál a másik helyre. Gyakran előfordul, hogy tizenkettő-tizennégy órát dolgozunk szünet nélkül. Rendelések, ''set up''-ok, ''break down''-ok... Gyakorlatilag megterítünk egy asztalt mondjuk egy lagzira, aztán mindent leszedünk és a helyére pakolunk. Ez a ''break down''. Izgalmas, mi? De a lakodalmakról kell szólnom. Általában kettő-három órát szokott tartani. Ilyenkor feljönnek a hajóra meghívottak és mikor a legjobb lenne, akkor szépen leállítanak mindent és mindenki megy haza. Ha Miamiban van tartva az esküvő. Nagyon érdekes. Sokszor nincs betartva, no mi...? A szabad idő vagy a szünet. De már nagyon sokan mondták olyanok akik nem az első vagy a második szerződésüket tapossák, hogy ez egy elcseszett hajó. Pontosabban elcseszett menedzsment. Nagyobb hajókon van ''set up team''. Akik kimondottan ezeket a party meg mindenféle set up-okat csinálják. Ők nem visznek rendeléseket. Ha nincs set up, akkor pihennek. Namármost nálunk mindenki csinál mindent és a vége az, hogy semmi nincs megcsinálva rendesen. Különben ezeket a szakszavakat szinte csak angolul használjuk. De nem csak a szakszavakat. Sokszor kaptam mgam azon, hogy azt kérdeztem hogy ''Broomoltál már? Hozd át légy szíves a mopot ha befejezted a special cleaninget'' Kábé olyan szinten mint Lajos barátom aki azt mondta egyszer: ''Bemásztam a quiveta alá, megütögettem a patenttel a konduktát és megnőtt a presziune'' Ezt a felvidékiek lehet nem értik száz százalékosan, de hogy kvittek legyünk vagy legyetek, megemlíteném amikor Szendi hívott segíteni mert egyedül nem bírta a bándászkát. A nyelvhez még annyit, hogy néha viccesen keverem a románt az angollal, az angolt a magyarral és mindenféle felállásban. A veteránok azt mondják, hogy ez akkor lesz igazán vicces, amikor az ember hazamegy.

Azon gondolkodtam valamelyik nap, hogy minden egyes héten három különböz

ő országba teszem be a lábam. Amerika, Mexikó, Bahamák. Ez az örökmozgás nagyon érdekes. Mindig ott vagy valahol, de igazából sehol se vagy. Utazol. Valójában nem utazol, mert egy illúzió az egész. Az utazás azt jelenti, hogy helybeliekkel ismerkedsz, nagyokat sétálsz, egyszerűen beszívod magadba az illető hely atmoszféráját. Például szinte még a szagokra is emlékszem amikor Isztambulban szinte két órát ültem a Kék Mecset lépcsőjén és nem győztem betelni az emberi kavalkáddal. Hallgattam a müezzint, megnéztem egy muzulmán szertartást a mecsetben, megettem egy főtt kukoricát és azt éreztem, hogy valamit innen elviszek. Namármost, erre a hajós élet nem ad lehetőséget. Ma kimentem Pavellal Key Westen (amit imádok mellesleg), reggeliztünk, söröztünk, sétáltunk, mindezt röpke másfél óra alatt. Nem lehet belazulni, mert egyszerűen szorít az idő és viszza kell menni a hajóra. Mintha valaminek soha nem tudnál a végére érni. Vagy mintha soha nem tudnál valamit utólérni. Miami: kipakolják a vendégeket (debarcation) három óra alatt (több mint kétezer főt), bepakolják az új vendégeket két óra alatt (imbarcation) és indultunk. Miami, három napos cruise; Miami, négy napos cruise; Miami, három napos cruise; Miami, négy napos cruise; Miami; három napos.... És ez így megy a végtelenségig. Azt mondják olyan ez a hajós élet mint a drog. Nem lehet szabadulni tőle. Öt év hajó után már nem tudsz kiszállni. Addig kell abbahagyni.

Viszont Nassauban overnight-unk van. Vagyis ott tölti a hajó az éjszakát a kiköt

őben. Ilyenkor mennek az emberek a Bambuba. No... mi nem megyünk, de erről már ítrtam. Az utolsó Nassau nagyon klasszra sikeredett. Elindultunk Péterrel egy sörre és egy szuper kocsmára bukkantunk. (Casa Cubana, a Facebookon is meg lehet találni). A tulajdonos akkor nyitja ki, amikor van kedve. Már eleve ez szimpatikus. Hirtelen amikor megláttam az ötvenes-hatvanas párt és még egy szintén akörüli nőt, esküdni mertem volna, hogy mondjuk skandináv turisták. Kiderült, hogy két-háromszáz évre visszamenőleg törzsgyökeres bahamaiak. Az első puritán telepesek leszármazottai. A bahamákon ritkaságszámba megy a fehér ember (ezért néztem őket turistáknak), mégis meg tudták őrizni magukat. Hülyén hangzik, hogy fehérnek, de nem tudom másképp fogalmazni. Szerintetek rasszisták? Igen. De ha jól szétnézel a Bahamákon, nem csoda. Mi lehet Dél-Afrikában? Egy páran dolgoznak a hajón. Nagyon jókat beszélgettünk. Rasszizmusról, Nelson Mandelaról, meg mindenről ami idevág. Érdekes volt. Klassz emberek. Elkezdett érdekelni Dél-Afrika. Különben Dél-Amerika is mindig érdekelt, de most hogy sok periuval találkoztam még jobban izgat. De visszatérek a Casa Cubana-ra. Nem sokkal később felbukkant egy pár. A lány Torontóban tanult környezetvédelmet. A barátját mintha láttam volna a Music Pubban anno... Persze soha nem láttam, csak érzékeltetni szeretném, hogy mennyire kilógtak a tömegből és hogy most először volt alkalmam hozzám hasonszőrű emberekkel találkoznom. És most a legelejére visszatérve... A három napos cruise az olcsóbb. Ekkor tele van a hajó feketékkel. Kövezzetek meg, de ki merem jelenteni, hogy sokkal szarabb mint a négy napos cruise amikor nincs tele a hajó feketékkel. Mindenki fogja a fejét, hogy Úristen már megint beborult az ég. Kaja, kaja, kaja, food, cheesburger... És imádják levinni a kabinba. Mitől jó az, hogy az ágyban eszem a pizzát, a tésztát, a gyümölcsöt, mindent. Utána a tányérokat ki a folyosóra. Ezeket kell mi összeszedjük. Ez a ''deck cleaning''. Felemelő meló. Azt már nem részletezem, hogy mi mindent dobnak az ételmaradék közé. Szerintem a vendégek álmukban se gondolják, hogy mennyit vannak átkozva. Főleg a takarítók részéről. De természetesen ez nem 100 %-ban van így. Nagyon vagány emberekkel lehet találkozni. Hisz ti tis tudjátok, hogy nem mindenki ''olyan''... De alapvetően nagyot csalódtam az Amerikai Egyesült Államok polgáraiban. Szerintem még a szomáliaiak se rohannának úgy enni mint a mi vendégeink.

Feltöltöttem néhány néhány új képet. Összekeveredtek a régi képekkel, de legközelebb új mappába töltöm a az újakat. Csókok.

Lassan a Room Service is kimutatja a foga fehérjét. Továbbra is reggel hattól este hatig dolgozom másfél-két óra szünettel. Persze sokszor előfordul, hogy egyszerűen nincs ideje az embernek kivenni a szünetet, hanem egyik helyről rohangál a másik helyre. Rendelések, set up-ok, break down-ok... Gyakorlatilag megterítünk egy asztalt mondjuk egy lagzira, aztán mindent leszedünk és a helyére pakolunk. Ez a ''break down''. Izgalmas, mi? De a lakodalmakról kell szólnom. Általában kettő-három órát szokott tartani. Ilyenkor feljönnek a hajóra meghívottak és mikor a legjobb lenne, akkor szépen leállítanak mindent és mindenki megy haza. Nagyon érdekes mondhatom. De én az utóbbi időben az otthoni lakodalmakon se szakadtam szét a mulatozástól. Ezt csak úgy mellékesen. Szóval visszatérve, nagyon sokszor nincs betartva, no mi...? A szabad idő vagy a szünet. De már nagyon sokan mondták olyanok akik nem az első vagy a második szerződésüket tapossák, hogy ez egy elcseszett hajó. Pontosabban elcseszett menedzsment. Nagyobb hajókon van ''set up team''. Akik kimondottan ezeket a party meg mindenféle set up-okat csinálják. Ők nem visznek rendeléseket. Ha nincs set up, akkor pihennek. Namármost nálunk mindenki csinál mindent és a vége az, hogy semmi nincs megcsinálva rendesen. Különben ezeket a szakszavakat szinte csak angolul használjuk. De nem csak a szakszavakat. Sokszor kaptam mgam azon, hogy azt kérdeztem hogy ''Broomoltál már? Hozd át légy szíves a mopot ha befejezted a special cleaninget'' Kábé olyan szinten mint Lajos barátom aki azt mondta egyszer: ''Bemásztam a quiveta alá, megütögettem a patenttel a konduktát és megnőtt a presziune'' Ezt a felvidékiek lehet nem értik száz százalékosan, de hogy kvittek legyünk, vagy legyetek, megemlíteném amikor Szendi hívott segíteni mert egyedül nem bírta a bándászkát. A nyelvhez még annyit, hogy néha viccesen keverem a románt az angollal, az angolt a magyarral és mindenféle felállásban. A veteránok azt mondják, hogy ez akkor lesz igazán vicces, amikor az ember hazamegy.

Azon gondolkodtam valamelyik nap, hogy minden egyes héten három különböző országba teszem be a lábam. Amerika, Mexikó, Bahamák. Ez az örökmozgás nagyon érdekes. Mindig ott vagy valahol, de igazából sehol se vagy. Utazol. Valójában nem utazol, mert egy illúzió az egész. Az utazás azt jelenti, hogy helybeliekkel ismerkedsz, nagyokat sétálsz, egyszerűen beszívod magadba az illető hely atmoszféráját. Például szinte még a szagokra is emlékszem amikor Isztambulban szinte két órát ültem a Kék Mecset lépcsőjén és nem győztem betelni az emberi kavalkáddal. Hallgattam a müezzint, megnéztem egy muzulmán szertartást a mecsetben, megettem egy főtt kukoricát és azt éreztem, hogy valamit innen elviszek. Namármost, erre a hajós élet nem ad lehetőséget. Ma kimentem Pavellal Key Westen (amit imádok mellesleg), reggeliztünk, söröztünk, sétáltunk, mindezt röpke másfél óra alatt. Nem lehet belazulni, mert egyszerűen szorít az idő és vissza kell menni a hajóra. Mintha valaminek soha nem tudnál a végére érni. Vagy mintha soha nem tudnál valamit utólérni. Miami: kipakolják a vendégeket (debarcation) két óra alatt, bepakolják az új vendégeket két óra alatt (imbarcation) és indultunk. Miami, három napos cruise, Miami, négy napos cruise, Miami; három napos cruise, Miami, négy napos cruise, Miami; három napos.... És ez így megy a végtelenségig. Azt mondják olyan ez a hajós élet mint a drog. Nem lehet szabadulni tőle. Öt év hajó után már nem tudsz kiszállni. Addig kell abbahagyni.

Viszont Nassauban overnight-unk van. Vagyis ott tölti a hajó az éjszakát a kikötőben. Ilyenkor mennek az emberek a Bambuba. No... mi nem megyünk, de erről már ítrtam. Az utolsó Nassau nagyon klasszra sikeredett. Elindultunk Péterrel egy sörre és szuper kocsmára bukkantunk. A tulajdonos akkor nyitja ki, amikor van kedve. Már eleve ez szimpatikus. Hirtelen amikor megláttam az ötvenes-hatvanas párt és még egy szintén akörüli nőt, esküdni mertem volna, hogy turisták. Kiderült, hogy két-háromszáz évre visszamenőleg törzsgyökeres bahamaiak. Az első puritán telepesek leszármazottai. A bahamákon ritkaságszámba megy a fehér ember. Mégis meg tudták őrizni magukat. Szerintetek rasszisták? Igen. Nem sokkal később felbukkant egy pár. A lány torontóban tanult környezetvédelmet. Gyönyörű. Mármint a lány. A barátját mintha láttam volna a Music Pubban anno... Persze soha nem láttam, csak érzékeltetni szeretném, hogy mennyire kilógtak a tömegből és hogy most először volt alkalmam hozzám hasonszőrű emberekkel találkoznom. De visszatérve... A három napos cruise az olcsóbb. Ekkor tele van a hajó feketékkel. Kövezzetek meg, de ki merem jelenteni, hogy sokkal szarabb mint a négy napos cruise. Mindenki fogja a fejét, hogy Úristen már megint beborult az ég. Kaja, kaja, kaja, food, cheesburger... És imádják levinni a kabinba. Mitől jó az, hogy az ágyban eszem a pizzát, a tésztát, a gyümölcsöt, mindent. Utána a tányérokat ki a folyosóra. Ezeket kell mi összeszedjük. Ez a deck cleaning. Felemelő meló. Azt már nem részletezem, hogy mi mindent dobnak az ételmaradék közé. Szerintem a vendégek álmukban se gondolják, hogy mennyit vannak átkozva. De természetesen ez nem 100 %-osan van így. Nagyon vagány emberekkel lehet találkozni. Hisz ti tis tudjátok, hogy nem mindenki ''olyan''... De alapvetően nagyot csalódtam az Amerikai Egyesült Államok polgáraiban. Szerintem még a szomáliaiak se rohannának úgy enni mint a mi vendégeink.

Néhány új kép. Csókok.

Most jöttem le a szaunából. Négy hónapja ma volt az els

ő szabad délutánom. Ugyanis mostanig reggel tíztől este tízig dolgoztam és mától kezdve, reggel hattól este hatig. Mivel a felkeléssel nem nagyon van problémám, ez sokkal jobb lesz nekem, mert szabadok lesznek a délutánjaim. Pontosabban az estéim. Ez teljesen szokatlan. De olyan furcsa volt ma... csücsültem a szaunában és egyfolytában a Komáromi Gyógyfürdő ugrott be. Na meg azok a gondolatok amelyek ott foglalkoztattak. Cak a termál utáni hazabiciklizés hiányzott. Na meg egy jó sör a ''Sillengőben'' ahogy apám mondaná. Már igen kezd foglalkoztatni a kérdés, hogy mi lesz ha letelik. Van egy két ötletem ami biztos változni fog még.

Imádom a Room Service-t. Legszívesebben itt tölteném le a hátralev

ő négy hónapot. Nem megerőltető, lehet lógni, lehet mellette keresni keveset... Erről szólnék egy-két szót. Mármint a RS-es borravalóról. Ez van is meg nincs is. Elvileg ha kiviszünk egy-egy rendelést a szobákba, azért járna valami aprópénz. Mint a filmekben. Átlagban napi tíz-húsz rendelést visz ki az ember. Ha minden szoba adna legalább egy dollárt, az havi minimum háromszáz dollárt jelentene. Két hónap alatt meglenne a repjegy. Csakhogy a valóság az, hogy nem adnak. Pedig amerikaiak. Ők tudják a legjobban, hogy minden ''tips'' alapon működik és ''tips a lelke mindennek''. Legalábbis itt. Volt olyan (nem is egy), hogy megkérdezte, hogy kell-e valamit fizetnie a kivitt kajákért. Mondom nem, a kaja ingyen van, esetleg a szolgáltatásért adhat borravalót, ha akar. Ja... akkor köszöni szépen és néz a szemembe. Tehát, kösz az ingyen kaja, te meg húzzál már a picsába. Mindezt úgy, hogy négy-öt szendvicset és vagy két süteményt rendelt. Ezért kint minimum ötven dollárt fizetett volna. Az is szép, ha olyan hálás, hogy jóformán ki se nyitja az ajtót és már nagyon szépen köszöni. Ezt meg is fejeli úgy, hogy amíg beviszem a tálcát a szobába a ''thank you so much'' és ''thank you very very much'' vagy az '' I apreciate that'' különböző verzióit mixelve hálálkodik. Száz százalék, hogy nincs borravaló. Hiszen tudja, hogy illene adnia, de gondolom abban bízik, hogy kevésbé küldöm el a picsába miután becsukom az ajtót, ha negyvenszer megköszöni. Hát nagyon téved. Kérdem én mennyi két-három dollár a Kárpát-Medencében ? (hirtelen nem tudtam melyik országot írjam, mert mindháromhoz elég sok közöm van, vagy volt, vagy nem is tudom...) Semmi. Na ha otthon semmi, itt triplán semmi. De nagyrésze a vendégeknek szarrágó. Mert ez nem szegénység kérdése. Továbbá (és ezt most nem a rasszizmus íratja velem, hanem a tények) ha valaki fekete és kövér, kilencvenkilenc százalék, hogy nincs borravaló. Persze vannak öt dolláros borravalók..., egyszer kaptam tízet. De nagyobb hajókon ahol drágábbak a cruise-ok sokkal jobban lehet keresni a RS-ben. A fent leírtak miatt nem érdekelnek a rendelések. Elég sok indonéz van hálistennek meg filipino akiknek minden cent számít és boldogan rohangálnak mert valami csak cseppen-csorran. Ha nagyon muszáj kiviszek valamit, de inkább keresek magamnak olyan tevékenységet ahol tudom, hogy tuti nincs pénz, de legalább nem idegesítenek. Vagy simán kiülök a hajó végébe kávézni és nézem a tengert. Az én lelki nyugalmam többet ér mint a szaros dollárjaik. Szintén a borravalós kategóriába tartozik a következő sztori. Egy magánparti volt szervezve. Egyébként nagyon sok esküvő, szülinap, különböző találkozók szervezésére van lehetőség. Ezekre a partikra mi állítjuk be az asztalokat. A szakácsok hozzák a kaját és kezdődhet a nemulass. Ez egy szülinap volt. A zsidóknál amikor tizennégy éves lesz a fiúgyermek az egy nagy esemény. Egy ilyen esemény részese voltam. Nagyon jól mulattak, nagyon kedves emberek, teljesen ok volt. Előtte a főnökünk szólt, hogy csináljunk meg mindent tisztességesen mert ez egy nagyon drága ''set up''. Az alap a homár volt, a garnélarák és a szusi. Kellett volna lássátok vagy halljátok a parti végén a feleséget amint intézkedik, hogy neki kell a maradék kaja a kabinba. A férj nagyvonalúan hagyta volna az egészet. Lerítt róla, hogy ''ugyan már édesem... kérlek ne szarakodjunk már ezekkel''. Nem és nem, a feleség nem hagyja annyiba, neki igenis a homár és egy tálca szusi kell a kabinba. Ok. A szakács előkészíti, én egyenként kicipelem. Ott folytatódott a parti. Evészet-ivászat. Külső szemmel nézve, így utólag igaza volt az asszonynak. Jó ötlet volt szerintem a morzsa. Fél órámba telt el amíg mindent kivittem nekik. Nem kaptam semmit. Nem ez a szép. Másnap a rendezvényszervező csaj meséli, hogy éjszaka felhívta a nő (a feleség) és teljesen kikelve magából, ordítozva követelte a képeket a partiról, cédére égetve. Ezt természetesen nem szabad, mert a Carnival elég komoly pénzt csinál a képek eladásából. (Ugye Kálmán? :-). A nő túlságosan drágának találta megvenni a kinyomtatott képeket. Mindenfélével fenyegetőzött, még a kirúgatással is, hiszen jóba vannak a tulajékkal. Végül a rendezvényszervező megkérte a fotómenedzsert, hogy írja ki neki a képeket. Különben a ''party set up'' kajával mindennel minimum kétezer dollárba került. Nekem legalább nem köszönték meg sokszor a ''delivery''-t.

Elmúlt Karácsony. Január 1. van és már túl vagyok a másnaposságon. Abból lehet tudni, hogy ünnep van, hogy nagyobb a nyüzsgés a Crew Barban mint általában. Ennyi. Ja.. és a cég ingyen adja a bort, sört és kólát a vacsorához. Viszont megemlíteném a ''secret santa''-t. Soha nem csináltam még ilyet. Nyolcan vagyunk a hajón akik valahogy úgy jól egyezünk vagy barátok vagyunk, vagy nem is tudom, hogy mondjam. Mindenkinek a nevét beletettük egy sapkába és mindenki húzott egy nevet amit nem árult el senkinek és annak a személynek kellett ajándékot készítsen. Fintorogtam neki az elején, persze magamban, hogy hagyjatok már az óvodás hülyeségeitekkel, kinőttem én már eből, stb... De meg voltam tiszetelve a felkéréssel, azt mondtam, legyen! Pavel nevét húztam. Vettem neki egy sapkát, ami annyira megtetszett, hogy magamnak is vettem egyet. Képem is van hozzá. Nem volt igazam a fintorgással mert nagyon szép este volt (dec. 25) amikor körbeültünk egy nagy asztalt és szépen sorjában odaadtuk egymásnak az ajándékokat. Én egy klassz napszemüveget kaptam

,

amiről tudtam, mert előzőleg félretétettem a Gift Shopban és amikor érte mentem, Mariana (aki a Gift Shopban árul és szintén benne volt a csapatban) feszengve és izzadva nyögte ki, hogy nincs meg a szemüvegem mert elvitte valaki a Secret Santa-ra. Utána beszélgetés, piálgatás mint általában.

A Szilveszterem egy kicsit görbére sikeredett. Említettem, hogy nekünk, crew-nak nem szabad a ''Guest Area''-ba mennünk civilban. Szilveszter este megengedték hogy mindenki ott a lehessen a visszaszámlálásnál aki akar. Sőt, utána is lehetett diszkóba menni.

Amint befejeztük a munkát Péterrel (az utóbbi két estét a Dining Roomban fejeztük be, mert elvittek minket teríteni, úgyhogy dolgoztam már a Dining Roomban), rögtön mentünk egy sörre. Említettem a bort a vacsorához. Félretéttem három üveggel. Crew Bar után azt kellett elrendezni. Olyan értelemben, hogy úgy levinni a kabinba, hogy senki ne lássa, stb. Ez is megtörtént és utána elkezdtünk Péterrel iszogatni. A kabinban. Nagyon jó zenéket hallgattunk, aztán már nem is volt kedvünk a nyüzsgéshez. Éjfélre lejött Pavel. Folytattuk az iszogatást, még jobb zenéket hallgatva. Tom Waits-től máramarosi klezmerig, Dire Straits-től Sebestyén Mártáig minden volt. A vége az lett, hogy nagyon elfáradtunk. Nem is mentem sehova, hanem lefeküdtem. Gőzöm sincs mikor. Másnap megnéztem a képeket, elborzadtam. Viszont elmondhatom, hogy nagyon jól telt a szilveszterem. Nektek?

Már rég akartam írni a nyelvről ami a hajón járja. Azon túl, hogy angol, kialakult egy sajátos, én hajós nyelvnek nevezném. Főleg spanyol szavakkal keverik az angolt. Szinte mindenki a ''mucho''-t és a ''poquito''-t használja. Ha valaki lóg, vagy lustálkodik akkor az ''mamagaia''. Jamajkáról jön a ''yeahman''. Egybemondva, teljesen egyedi hanglejtéssel. Említettem, hogy elmentettem a borokat. Ezt úgy mondanám itt, hogy ''I mafia some wine''. Férfiak között nem a kézfogás a divat, hanem az összeütött öklök. Nagyon érdekesnek találtam ezeket a dolgokat. Azok akik más hajóról jönnek már hozzák magukkal, tehát minden hajón ezt így használják. A borokról még annyit, hogy így akarom kihozni a repülőjegyem árát. Ha már ilyen szemetek, hogy nem fizetik, akkor kiszámoltam, hogy száz üveg bort kell ellopjak, hogy kvittek legyünk a Carnivallal. Erre sajnos nem lesz lehetőségem, de igyekszem.

Boldog Újévet Mindannyiunknak!